Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1932 február 17-én, szerdán. 293 Kezdem a minisztérium működésének gerincével, a közegészségüggyel. Amikor a háború tönkretette csonka országunk egész vagyoni erejét, amikor a háború elpusztította néperőnknek legjavát, sajgó és vérző sebekkel érkezett vissza a frontról a hős magyar katona, mint a legsúlyosabb beteg, akinek az életbenmaradása attól függ, hogy szervezetét mennyire tudjuk megerősíteni. Az egészségügyi igazgatás addig, amíg a népjóléti minisztérium nem állott, a magyar közigazgatás mostohagyermeke volt. Csak a háború tanulsága vezetett rá arra, hogy az orvosi rendet az egészséges élet irányításából kipacsolni nem lehet. A népjóléti minisztérium, amelyik a háború után járványoktól elgyengített népet, lerongyolt kórházakat, a csökkent születések mellett tobzódó gyermekhalandóságot talált, egyáltalában nem látta reménytelennek a helyzetet, hanem az első orvosminiszterekkel nagy buzgalommal, szorgalommal és önfeláldozással látott hozzá a beteg nemzettest meggyógyításához. Eddigi rövid élettartama alatt természetesen a népjóléti minisztérium sem hozhatta teljesen tető alá az egész közegészségügyet. Ezt teljesen befejezni sohasem lehet, mert a folyton fejlődő tudomány haladásával az idő végtelenségéig mindig újabb és újabb feladatok fognak felmerülni. De beszéljenek helyettem a rideg statisztikai adatok. Míg a háborút megelőző utolsó öt év átlagában 10.000 lélekre 242 halálozás esett, a halálozási szám fokozatosan csökkent 1930-ban 153-ra. Ez annyit jelent, hngy Magyarországon az elmúlt évtized második felében 91.259-cel kevesebb ember halt meg, mint az első felében. Hogy százezer magyarnak a megmentése mit jelent, r amikor a születések száma folyton katasztrofálisan esett és amikor a minket környező államok népessége olyan rohamosan szaporodik, nem kell külön vázolnom. A természetes szaporodás biztosítása terén a népjóléti minisztérium működésének eredménye a halálozási szám csökkenése. Míg a J 1911—1913. években száz csecsemő közül életének első évében 20^ halt meg, ez a szám 1930-ban lecsökkent 15-re, és hogy a népjóléti minisztérium ezt nem a rideg bürokratikus eljárással érte el, mutatja, hogy sikerült a társadalmat az Országos Stefánia Szövetség nagyszerű szervezete révén belekapcsolni ebbe a nagy akcióba s hogy a költségeket még a mai súlyos gazdasági helyzetben is a társadalom teremti meg, úgyhogy az államkincstár megterhelése a költségeknek alig egyharmadára szorítkozik. Vájjon, ha megszűnnék a népjóléti minisztérium, kérdem, vájjon más központi hatóság, amelyiknek csak alárendelt jelentőségű feladata volna az anya- és csecsemővédelem, el tudná-e látni ilyen csekély összeggel ezt a nagy nemzetvédő feladatot. De rámutatok arra is, hogy milyen pusztítást vitt véghez hazánkban a tuberkulózis. Európában csaknem nálunk volt a legnagyobb a tüdővészhalandóság és főleg a preventív^ egészségügyi szervek működésének az eredménye, hogy a tuberkulózishalálozások arányszáma az 1901—1905. években mutatkozó 10.000 emberre vonatkoztatott 38-cal szemben 1930-ban leszállott 19-re. Tehát pontosan 50% a javujásÜíry az állam, mint a székesfőváros és a társadalom mindent megtett a gümőkóros halálozások csökkentésére. Elég rámutatni arra a sok szanatóriumra, tüdőbeteg pavillonra és tüdőbetegosztályra, amelyek a már beteg egyéneket akarják az életnek visszaadni, viszont a tüdőbeteggondozók megelőző tevékenységükkel akadályozzák meg ennek a nemzetgyilkoló betegségnek az elburjánzását. A százezer lakosra eső tüdőbeteg szanatóriumi ágyak száma 1921-ben 358 volt, míg . 1928-ban ez a szám 400-ra emelkedett, vagyis összesen 28-577-ről 37.347-re nőtt, tehát. 8770-nel, vagyis 30'6 százalékos szaporulattal jutott el a mai nívójához. Legszorosabban összefügg az egészségügyi igazgatással a társadalombiztosítás kérdése. Hogy _ ennek nemcsak szociális, de állampénzügyi jelentősége van, azt egyetlen adattal fogom megvilágítani. Míg Magyarországon a betegápolási pótadóból összesen 17 millió pengőt fordítanak kórházakra, addig egyedül a társadalombiztosító évi tízmillió pengő kórházi költséget fizet ki a kórTiázfenntartóknak. Ha a társadalombiztosítás megszűnnék, a munkásoktól aligha lehetne ezeket az Összegeket behajtani és az államkincstár volna kénytelen ezeket a költségeket is a mai nehéz viszonyok közepette fedezni, ami merőben lehetetlen. De nemcsak a kóriházi költségek szempontjából jelentős a társadalombiztosítás, hanem a preventív egészségügyi védelemnek is értékes szerve. Egy milliót meghaladja az Országos Társadalombiztosító Intézetnél, valamint a többi biztosító intézményeknél a biztosítottak létszáma, akik orvost, gyógyszert, kórházi ellátást, szülési segélyt, táppénzt, temetkezési hozzájárulást kapnak. Ha ezekhez vesszük a családtagok számát, bátran mondhatjuk, hogy az ország lakosságának több, mint egyharmada a biztosító intézmények érdekkörébe tartozik. Elképzelni se,mi tudom, íhogy az egészségügyi védekezésnek ez a leghatalmasabb szervezete, más mint egészségügyi szempontok szerint eljáró minisztérium ügykörébe tartozzék. Mert tegyük fel hogy a népjóléti minisztérium megszüntetésével az egészségügy a belügyminisztériumba kerül, úgy a társadalombiztosításra a kereskedelemügyi minisztérium tart ierényt. A kereskedelemügyi minisztérium elsősorban a munkaadók minisztériuma. A társadalombiztosítás pedig a munkavállalók érdekében szerveztetett meg. A két csoport érdeke bizony gyakran '

f nem azonos. Hogy mennyi egészségügyi intézményt tartanak el a társadalombiztosítás szervei, csak pár adatot vagyok bátor közölni. Az Oti-nak nagyobb kórházai az Uzsoki-utcai kórház, a pestújhelyi tüdőbetegkórlbáz, a zalaegerszegi tüdő

: beteg intézet, a balatonkenesei és visegrádi szanatóriumok a különböző rendelőintézeteknek egész tömege. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének a nagy központi kórháza, amelyet r most bővítenék ki, a törökbálinti tüdőbeteg kórház. Hogy csak példaként említsem, a postások tartják fenn a hatalmas Vöröskereszt kórházat, a budafoki tüdőbeteg megfigyelő és gyógykezelő intézetet és központi szakorvosi rendelő intézményt. Az Államvasutak Biztosító Intézetének most megnyitott modern rendelőjéről és két kórházi intézményéről csak legutóbb cikkeztek a lapok. De nem akarom folytatni idő hiányában ezt a témát: azt hiszem, már ezzel^ is igazoltam, hogy a biztosító intézményeknél a^ vezető szempont az egészségügy védelme. Még a fürdőügynél is döntő tényezők a biztosító intézmények. Elég az Oti. és a Mabi. ilynemű intézményein kívül a Délivasútnak a hévizi, a vasutasoknak a harkányfürdői intézeteire hivatkozni, amelyek nélkül a magyar fürdőügy csonka volna. 1 Vagy tekintsünk a hadirokkantakra, amely