Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-48
238 Az országgyűlés képviselőházának 48. ülése 1932 február 12-én, pénteken. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az elnöki napirendi javaslatot szemben Farkas Tibor képviselő úr indítványával elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az elnöki napirendi javaslatot fogadta el. Esztergályos János képviselő úr a házszabályok 143. Vának a) pontja alapján kért szót. A szót a képviselő úrnak megadtam.^ Esztergályos János képviselő urat illeti a szó. (Zaj.) Esztergályos János: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tegnapi nap folyamán itt egy összeférhetetlenségi bejelentést tettem, amely bejelentés megállapította gróf Károlyi Gyula miniszterelnök úr összeférhetetlenségét, amelyet a legjobb meggyőződésem szerint... (Egy hang a jobboldalon: Olyan is van! — Derültség ) — mit szól hozzá? (Peyer Károly: Meggyőződés csak itt van, ott csak parancs van!) ...iazzal ért el, hogy most, amidőn itt az országban gazdasági összeomlás van, amidőn romokban hever minden, 'amidőn százezernyi munkanélkülinek hiába kérünk munkanélküli segélyt, mert mindig azon a címen utasítja el kérésünket 'a kormány, hogy nincs pénz a munkanélküliekre, (Peyer Károly: Gyógyszerekre sincs valuta!) amidőn ilyen körülmények között, amiképpen már tegnap is említettem, azt látjuk, hogy itt van az új felserdült ifjúság ... Elnök: Kérem,^ képviselő úr személyes megtámadtatás címén csakis szigorúan a személyes megtámadtatásról lehet szólni és nem tegnapi beszédét újból elmondani. Esztergályos János: En elég szigorú leszek. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Esztergályos János: Megnyugtatok mindenkit, hogy iparkodom elég szigorú lenni, (Jánossy Gábor: Megnyuszom, csak halljuk!) Amidőn én mindezeket a jelenségeket láttam, teljes joggal^ állapítottam itt meg azt az égbekiáltó igazságtalanságot, amelyet akkor tapasztaltam, amidőn értesültem, hogy a kormány az optánsok ^kasszájába, az optánsok részére 600.000 pengőt utalt be. Nekem az volt a szent meggyőződésem, hogy a kormánynak ehhez nincs joga, a kormánynak elsősorban az a becsületbeli kötelessége, hogy a rendelkezésre álló minden eszközzel iparkodjék idehaza azt az irtózatos nyomort, szenvedést és éhséget csökkenteni, amely ebben az országban dúl. Az volt a meggyőződésem és az a meggyőződésem e pillanatban is, hogy a kormány azzal a ténykedésével, hogy az optánsok kasszájába 600.000 svájci frankot utalt át, ahelyett, hogy itt az ország gazdasági életébe engedte volna belejutni ezt az öszszeget, olyan cselekményt követett el, amelyet nem lehet^ elhallgatni. (Simon András: Ez önnek személyes ügye?) En azért jelentettem be az összeférhetetlenséget, mert amint már tegnap megállapítottam, maga a miniszterelnök úr, maga az egész gróf Károlyi-család nagyon élénken érdekelve van a kérdésben; (Peyer Károly: Kilencmillió aranykoronával!) tehát a politikai tisztességnek legelemibb követelése lett volna az, hogy a miniszterelnök úr, aki érdekelve van ebben a kérdésben, keresse a módját annak, hogy miként lehet azt a hatszázezer svájci frankot az optánsok kasszája helyett, ahol ő is érdekelve van, az ország közgazdasági életébe belevinni, azzal építő és alkotó, nyomort enyhítő munkát végezni. Ez ' a felszólalásom meglepően gyors eredményt ért el, mert megtörtént az a szenzációs eset, hogy av igen t. külügyminiszter úr megjelent itt a Házban és, ami még nem történt meg. felszólalt. (Zajos ellenmondások jobbfelől.) Valószínűleg a megsértődött miniszterelnök úr felkérésére jött be és elmondotta, mint külügyminiszter, első, szűz beszédét. (Jánossy Gábor: Ez rossz viccemért már sokszor beszélt!) Ebben a felszólalásában a külügyminiszter úr azt mondotta, hogy Esztergályos tudatosan valótlanságot állított rosszhiszeműen, mert 600.000 pengőt említett felszólalásában, holott csak 290 000 aranykoronát utaltak át. (Peyer Károly: A külügyminiszter először 600000 svájci frankot cáfolt.) Majd elmondom. (Derültség a jobboldalon.) Az igen tisztelt külügyminiszter úr is elismeri azt, hogy az optánsok kasszájába, ahol gróf Károlyi Gyula miniszterelnök úr elsősorban érdekelve van, befizettünk 290.000 aranykoronát, s Honnan vettem én a 600.000 svájci frankot? Hivatalos nyilatkozatokban, félhivatalos közlésekben állandóan és mindig (Peyer Károly: A Távirati Iroda!) 600.000 svájci frankról volt szó. Innen vettem a 600000 svájci frankot! (Peyer Károly: Magara külügyminiszter úr is erről beszélt!) Lényegében nem változtat a kérdésen akár 600.000 svájci frankról, vagy aranvkoronáról van szó, akár pedig 60 000, vagy 6000 pengőről. Ez teljesen mindegy, mert esősorban kötelessége a kormánynak arról gondoskodni, hogy a százezreket mentsék meg az Ínségtől és a pusztulástól idehaza. En tehát az igen t. külügyminiszter úrnak azt a beállítását, hogy én rosszhiszeműen jártam volna el ebben a kérdésben, leghatározottabban visszautasítom. Mi szocialista kénviselők választóinknak is-éretet tettünk és Ígéretet adtunk arra, hoíry a közélet tisztaságáért harcolni és küzdeni fogunk mindenütt és mindenkivel szemben és nem iemefünk ebben az országán olvan hatalmas urat, akivel szembe nem szállunk, ha azt látjuk, hogy a közérdeket megsértette. A szenzáció másik része az^ volt, hosrv az igen t. miniszterlenök űr szintén nyilatkozott kint a folyosón és azt állította, illetve az újságok szerint azt mondta itt a Házban a folyosón, hogy az én felszólalásom rosszhis7emű ű ég és ostoba°ásr. (Zaj a jobboldalon. — Kelemen Kornél: Ebben lehet valami!) Mélyen tisztelt Ház! En az első hír hallatára elhatároztam, hogy ugyanazt a hangot fogom használni a miniszterelnök úrral szemben, mint amelyet a gróf^ úr velem szemben megengedett magának. (Zaj.) Elnök: Kérem, képviselő úr, itt képviselők vannak, nem grófok. (Peyer Károly: A grófi cím nem sértő még!) Nem kérem, de^ tessék a «képviselőtárs» megszólítást használni, ahogyan azt a házszabályok és a parlamenti szokás előírja. (Ügy van! Helyeslés jobbfelől) Esztergályos János: Ismétlem tehát, első pillanatban az volt az elhatározott szándékom, hogy a miniszterelnök úr által használt hangot fogom én is használni, amikor a miniszterelnök úrnak ezt a durva és minősíthetetlen sértését vissza fogom utasítani. Azóta azonban elteli néhány óra és én higgadtan, nyugodtan gondolkodtam a kérdés felett. Arra a 'meggyőződésre jutottam, nem volna helyes, ha én itt ma ebben a személyes kérdésben egy egyébiránt magával tehetetlen aggastyánnal szemben olyan hangot használnék, (Felkiáltások a jobboldalon: Na, na! Rendre! Rendre!) amilyent ő^ velem szemben használt, (Rubinek István: Az ízléste-
