Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-48

Az országgyűlés képviselőházának 48. ha a banktudomány csődbe jut. — Elnök csenget.) Tekintettel a sok közbeszólásra, képtelen leszek a kérdést teljesen kimeríteni. Csak azt akarom még itt érinteni, hogy a pénzügyminiszter úr határozottan hitet tett az orthodox gazdasági iskola felfogása mellett. Ö mindenesetre a régi orthodox iskola hívének vallotta magát. Elismerem, hogy minden tannak, minden orthodox: ának van létjogosultsága, kissé azonban különösnek látszik, hogy orthodox bankteóriát és aranyfedezetet hirdetnek nálunk akkor, amikor tulaj donkép végeredményben a bankjegyek fedezete kölcsön és nem is arany, hanem részben deviza, amely ha véletlenül felmondatnék, illetőleg — használjuk talán a másik műkifejezést — nem hosszabbíttatnék meg három hónap múlva, akkor méltóztassék elgondolni, hogy az orthodox teóriák alapján, hogyan fogják ezeket a kérdéseket megoldani. (Gaal Gaston: Átvedlenek neológokká! — Derültség.) Mindenesetre fedezet nélkül, az orthodox bankpolitika egyik alapfeltétele nélkül, orthodox bankpolitikát hirdetni talán kissé megtámadható álláspont. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt Farkas Tibor: Eögtön befejezem. T. Képviselőház! Azt hiszem, ezek a kérdések elég fontosak arra, hogy a Ház bölcseségét igénybevegyék és azért voltam bátor indítványomat előterjeszteni. (Helyeslés a baloldalon.) ' Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Niamessny Mihály! Niamessny Mihály: T. Képviselőház! Előttem szóló t. képviselőtársam két indokot hozott fel arra, hogy az elnöki napirendi javaslat mellőzésével két új tárgyat tűzzünk ki napirendre. Azt hiszem, hogy az első kérdés, amely semmi egyéb, mint egy külföldi hírlapban megjelent intervjú, elintézhetőnek tekinthető a honvédelmi miniszter úrnak ugyancsak hírlapi úton tett nyilatkozatával, és semmi szükség nincs szerintem arra, hogy egy közönséges hírlapi intervjút, egy zsurnaliszta ténybeli tévedéseit itt a magyar parlamentben olyan fontosságra emeljük, hogy egész ülésnapon ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) A másik kérdés — a defláció és infláció kérdése — viszont oly nagy horderejű, hogy azt hiszem, ezen a módon erről a kérdésről itt eredménnyel tárgyalni aligha lehet. Mi, akik ezen az oldalon ülünk, teljes meggyőződésünkkel támogatjuk a kormánynak azt a politikáját, amely az inflációt mindenképpen meg akarja akadályozni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Azok az argumentumok, amelyek itt elhangzottak... (Tauffer Gábor: Pénzügyi orthodoxia!) Nevezzük pénzügyi orthodoxiának, t. képviselőtársam! Mindenesetre vannak azonban tanítások, amelyek ha régiek is, mégis igazak maradnak s amelyek beváltak és eredményeket mutatnak fel. (Egy hang a baloldalon: Gyönyörű eredmények!) Gyönyörű eredmények? Itt van előttünk az inflációs korszaknak minden pusztítása, és nem hiszem, hogy akadna Magyarországon felelős tényező, aki ezeket az időket vissza akarná kivánni. (Felkiáltások balfelöl: Van középút is!) Tisztelt Ház! Nem látok tehát a pénzügyminiszter úr nyilatkozatában olyat, ami ennek a Háznak politikai irányával ellenkeznék. Nem látok olyat, ami itten újabb vitákra, újabb tárgyalásokra incidentaliter alkalmat szolgáltatna. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IV. ülése 19S2 február 12-én, pénteken. 235 Ezekből az indokokból az elnök úr napi

i rendi javaslatát fogadom el. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! A közvélemény megdöbbenve látja azt a passzivitást, amelyet a kormány tanúsít a gazdasági bajok nyomán támadt nagy nyomorúsággal szemben. Ennek a passzivitásnak indoka lehet vagy a közömbösség, vagy pedig a kormány tehetetlensége. Jóhiszemű kívánok lenni akkor, amikor inkább a kormány tehetetlenségét jelölöm meg indokul arra, hogy amikor az egész országban olyan hallatlan módon emelkedett a nyomorúság, amikor a munkanélküliség révén családok, exisztenciák pusztulnak el s a tél nyomorúságos hónapjaiban fűtetlen szobában, tüzelőanvag nélkül, ruhátlanul és jórészt hajléktalanul tömegek szenvednek, akkor ez a kormány, amelynek miniszterelnöke székének elfoglalásakor kijelentette, hogy legfőbb célja és legfőbb iránya az lesz, hogy ne legyen éhező ember ebben az országban, sőt ki is jelentette, hogy nem lesz éhező ember ebben az országban, nem akarja tudomásul venni, hogy az éhezőknek egy kórusa zúg feléje, az egész társadalom felé, azon segítő szervezetek felé, amelyek a nyomort enyhíteni kívánták, és nem tud meghallgatásra találni. T. képviselőtársaim, akik kerületeikben járnak, tudhatják, hogy az úgynevezett nyomorenyhítőakció valósággal csődöt mondott, mert hiába, azon mérték szerint, amely mértékkel ezt az akciót lebonyolítják, azt a sok nyomort, azt a sok szenvedést enyhíteni komolyan, radikálisan és célravezetőén nem lehet. Ha az eredetére megyünk vissza ennek az akciónak, akkor utalnom kell arra, hogy a kormány annakidején a szükségadót céladóként jelölte meg, (Mojzes János: A deficit fedezésére!) — ez később következik — azzal a rendeltetéssel, hogy ebből fogja a bekövetkezhető és látható nyomort enyhíteni. A 33-as bizottságban először így is terjesztették elő a javaslatot, csak később állapították meg, hogy voltaképpen a folyó kiadások def'citjét is ebből a szükségadóból kívánják fedezni. Nem tudom, — bár a miniszterelnök fúrnál személyesen érdeklődtem, hogy a szükségadóból mennyi folyt be, azonban egyet tudok, azt, hogy Budapest székesfőváros 19 millió pengőt szolgáltatott be szükségadóban a kincstárba. Ebből kért a fővárosi nyomor enyhítésére hat millió pengőt, a hatmillió pengőből a kormány hárommillió pengő segélyösszeget állapított meg. és ebből még eddig csak egymillió pengőt folyósított. A hárommillió pengőt úgy állapította meg, hogy el fogja osztani a nyomor hónapjaira. Egy másik millióra csekket adott a kormány, amely csekket még nem lehet beváltani, mert a tárcaközi bizottság nem vette^ fel abba a sorrendbe, — mintha a nyomor várni tudna arra, hogy a tárcaközi bizottság kegyeskedik ezt a sorrendbe beiktatni. Az én kerületemben, amely tipikusan elszegényedett kerület, pestkörnyéki kerület, a legrendesebb, legborzasztóbb és legriasztóbb képei tárulnak elénk a nyomornak. Családos emberek, akik részben ipari, részben mezőgazdasági munkások, iparosok, kereskedők mentek ott tönkre; egy csomó ipari munkás, aki azelőtt Budapesten nagy vállalatoknál, üzemeknél — köz- és magánüzemeknél — elhelyezést talált, a beállott vállalati összeomlások következtében kenyér és munka nélkül maradt 32