Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-47
Az országgyűlés képviselőházának ùf. látom, hogy az ő felszólalásában figyelmen kítvüi hagyta azokat, amik a tegnap közzétett kommünikében foglaltattak, így többek között azt látom, hogy az összegre vonatkozólag is, amiről ott szó van, ő más Összeget nevezett meg, mint aminőről én beszéltem, tudniillik az én áltatám említett 290.000 aranykoronával szemben ő 600.000 svájci frankról beszélt, de egyebekben is figyelmen kívül hagyta azokat, amik ebben a kommünikében foglaltattak. En ebből azt a következtetést vonom le, hogy képviselőtársam vagy nem ismerte a kommüniké tartalmát, amely erre vonatkozólag a lapokban közzététetett, vagy pedig rosszhiszeműen járt el felszólalásában. (Felkiáltások a jobboldalon: Rosszhiszeműen járt el! — Györki Imre: A kormány járt el rosszhiszeműen, amikor kiutalta a pénzeket!) r Méltóztassanak megengedni, hogy én itt a Ház plénumában szó szerint felolvassam azt, amit a külügyi bizottság ülésén erre a kérdésre vonatkozólag elmondottam: azt hiszem, hogy ez a tényállásról kellő képet nyújt. Ismétlem, amennyiben megméltóztatnak engedni, felolvasom azt, amit a külügyi bizottságban mondottam. (Halljuk! Halljuk!) (Olvassa): «Tudvalevőleg az 1930. évben tartott úgynevezett második hágai konferenciának a célja az volt, hogy a keleti reparációk gyűjtő elnevezése alatt rendezze Ausztria, Magyarország és Bulgária békeszerződési terheit, lehetőleg a legnagyobbfokú leegyszerűsítés, azaz különböző elnevezésű tartozások öszszefogása, az egymással szembeállóknak végszaldókban való összesítése és a szaldóknak hosszabb időkre kiterjedő annuitásokban való feloldása által. E konferencián a békeszerződésbe foglalt különböző címeken járó tartozásaink szaldója annuitásokra felbontva, az 1944. és 1966. év közötti 22 esztendő tartamára tolatott ki s erre az időre évi annuitásaink 13 és fél millió aranykoronában állapíttattak meg. Közelebbről érdekelnek bennünket a hágapárizsi egyezményekben fenntartott fizetéseinknek azok a részei, amelyek 1944 évig folynak és ugyancsak annuitásokban vannak megállapítva« E fizetéseinket nem a hágai konferencia állapította meg, hanem azok megállapítása a magyar államháztartásnak az 1923—24. években a Népszövetség segítségével történt helyreállítása idejéből származik. E fizetéseinkben, amelyek 1927. évben 5 millió annuitással kezdődtek és attól kezdve fokozatosan emelkednek 1943-ig, elérve az évi 14 milliót, jóvátételi fizetések is vannak, de tartalmaznak olyan elemeket is, amelyek a békeszerződési egyéb terhek fogalma alatt vonatnak általában össze. E fizetéseinket ugyancsak a hágai konferencián, de pusztán a hitelező hatalmak között, 1930 január 20-ikán létrejött egyezmény úgy osztja meg egymás között, a köztük fennálló hitelezési és egyéb ügyekből fennálló elszámolási viszonyoknak megfelelően, hogy 76*73% Görögországra, 13% Romániára, 2% Jugoszláviára, 1% Csehszlovákiára, 7'27% Belgiumra, Nagybritanniára és a Dominiumokra, Franciaországra, Olaszországra, Portugáliára és Japánra esik. Ez a megosztás reánk nem tartozik, mert hiszen mi összes fizetéseinket a Nemzetközi Fizetések Bankjának fizetjük. Eme békeszerződési teher fizetéseink az 1931. évben évi két részletben fizetendő 8 millió, és az 1932. évben évi ugyancsak két részülése 1932 február il-én, csütörtökön. 187 . létben fizetendő 9 millióban vannak megállapítva. Ilyen állapotban talált bennünket az Amerikai Egyesűit Államok elnökének műit év nyarán közzétett proklaimációja egy egyéves, 1931. július 1-től 1932. június 30-ig terjedő moratórium tárgyában^ amely alkalmazásukban igen komplikált és kontraverziákra alkalmat adó disztinkciók mellett, csak a békeszerződésbeli államközi — a kommentárokban «politikai jellegű» elnevezésre leegyszerűsíteni megkísérelt — tartozásokra vonatkozik. A proklamáció csak felhívás volt az adós és hitelező államokhoz, hogy egymással ilyen moratórimokban államközi szerződések útján igyekezzenek megegyezni, és nem 1 hatott, nem is hathatott automatikusan. A Hoover-moratórium tehát nem azt jelentette, hogy most már Magyarország az 1931. év december 31-én esedékes 4 millió félévi annuitásának és az 1932 év június hó 30-án esedékes 4.5 millió félévi annuitásának, — mindig aranykoronáról van szó — mert e két félévi részlet esik a Hoover-moratórium időtartamába fizetését egyszerűen önhatalmúlag megtagadhatja. Kollektív államközi szerződésekben 'megállapított eme fizetéseink teljesítését nem tagadhatta volna meg és nem tagadhatná meg anélkül, hogy kitenné magát a rekonstrukciós és a hágapárisi egyezmények megkísérelt felborításával járható összes következményeknek és komplikációknak. Az Egyesült Államok kezdeményezésére, az európai főhitelező államok, Angliával élükön, Londonba konferenciát hívtak össze, melyen megállapították maguk közt azokat a kereteket, amelyek között az adós államoknak az úgynevezett Hoover-moratóriumot engedélyezni hajlandók. Magyarország e konferenciához memorandummal fordult, melyben az esedékes annuitásokra kérte^ a Hoover-moratórium alkalmazását. A szakértői konferencia behatóan megvizsgálta azoknak az elveknek a magyar helyzetre való alkalmazhatóságát, melyeket direktívaként a német és bolgár fizetéseknél <már alkalmazott vagy alkalmazni^ szintén akart. Es tekintettel sokféle körülményre, többek között arra is, hogy annuitások nem kizárólag reperációs jellegűek, egy komprommisszumos megoldást ajánlott fel. Hajlandó volt az 1931 július 1 és 1932 június 30 időtartamra e°ő annuitások 92.73% -ra f vagyis túlnyomó nagy részére a Hoover-moratóriumot engedélyezni, feltéve, hogy a hitelező államok a konferencia ezen álláspontját a magukévá teszik és aláírásukkal megpecsételik. Ellenben nem volt hajlandó a moratóriumot alkalmazni 7.27% erejéig, lefektetve, hogy e megkülönböztetésből azonban annak indokai tekintetében magát semmiféle magyarázatra a jövőt illetőleg le nem köti.» (Rassay Károly: Érdekes! Hát, miért nem adott egy indokolást?)* «Az ily értelemben megszövegezett jegyzőkönyv a londoni konferencián parafáltatott és fo-yó évi január 21-én nyert végleges formában aláírást Londonban.» (Friedrich István: Itt befizetik pengőben és a pengőt fizessék ki! Miért küldjük ki a devizát?) «Magyarország 1931 december 31-én a négymilliós annuitásból már csak 7.27 százalékot fizetett a Nemzetközi Fizetések Bankjába a «Magyarország hitelező államai» közös számlájára. A szóban forgó jegyzőkönyv létrejötte nélkül nemcsak a 7.27%, hanem az egész négymillió 1931 december 31-én és további 4.5 millió 1932 június 30-án lett volna tőlünk követelhető.
