Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-47
Az országgyűlés képviselőházának tf. ülése 1932 február ll-én, csütörtökön, 111 nek. Az egyházak vádjai .és panaszai azonban azt mutatják, hogy a dolgozók nem akarnak lemondani erről a reményről. Emberséges életet akarnak és nem hajlandók már az akaratnélküli alávetettség útját járni, amelyet tudatlanságuknál fogva évszázadokon át róttak és >egy gyermekes hittel szívükben megadással viselték baromi sorsukat.» «A dolgozó emberiség élni akar és ezért le kell számolnia azokkal a szellemi erőkkel, amelyek eddig tévedésben tartották és a földi nyomorúság megoldásának kulcsát az égiek kezébe adták. Mert ez a kules itt van, a földön: a szocializmus felvilágosító és építő erejében, amely meg akarja és meg tudja szabadítani a gyötrődő világot vérző sebeiből.» A hírlapi közlemény névtelenül jelent meg, a lap felelős szerkesztője pedig a cikk szerzőjét nem nevezte meg és a cikk kéziratát nem szolgáltatta be, mindezeknél fogva a vád tárgyává tett hírlapi közleményért az 1914 : XIV. t.-c. 35. ^-a értelmében Farkas Istvánt, mint a lap felelős szerkesztőjét, terheli a sajtójogi felelősség. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságoktól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és nevezett képviselő személye között nem kétséges, zaklatás jesete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. Elnök: Szólásra következik 1 ? Pakots József jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Kelemen Kornél igen t. képviselőtársam iménti felszólalása után azt igyekezett nekem magyarázni, hogy itt nem a cikkről van szó, hanem arról a jogi aktusról, hogy a Ház kiadja-e az illető képviselőt, vagy nem. A cikk lehet jó vagy rossz, tartalmazhat sértést vagy nem, de nem erről van szó, hanem, hogy kiadjuk-e, vagy sem az illető képviselőtársunkat. (Kelemen Kornél: Nem ezt mondtam!) T. Ház! En nem vagyok a mentelmi bizottság tagja. Nekem nem adatott meg a lehetőség arra, hogy a mentelmi bizottságot meggyőzzem arról, hogy ebben a cikkben először is semmiféle valláselleni vétség nincs, másodszor nem adatott meg a lehetőség arra, hogy a mentelmi bizottságot meggyőzzem f arról, hogy az ügyészség részéről a Népszaván keresztül a szociáldemokrata párt ellen politikai üldözés folyik. Mert politikai üldözés nyilvánul meg abban, hogy az ügyészség minden, még a leglehetetlenebb ciikk miatt is sajtópert indít a szerző, illetőleg - a Népszava ellen. Egyik-másik esetben talán sikerül a szerzőt a bírósággal el is ítéltetni. De az ügyészségnek nem is az a kifejezett célja, hogy a cikk íróját vagy azt, aki íróként jelentkezik becsukassa, hanem az a célja, hogy a bíróságot rávegye arra, hogy ezenfelül mellékbüntetésként sokezer pengő pénzbírságot szabjon ki, amelyet természetesen a Népszava r kauciójából vonnak le, amit azután a szociáldemokratapártnak kell pótolni. Az ügyészség célja tehát egészen világos: minden r olyan cikket, amelybe csak halvány árnyékát is be lehet magyarázni valaminek, inkriminál, a felelős szerkesztőt kikéri, ez bemondja, hogy ki írta a cikket s ha az illetőt sikerült^ elítéltetni, pénzbírság következik, a pénzbírság pedig az ország legszegényebb pártját, a szociáldemokratapártot érzékenyen érinti. Mindenki azzal az eszközzel hadakozik valami ellen, ami rendelkezésére áll. Az egységespártnak rendelkezésére áll az egész hatalmi apparátus, tehát ezzel a hatalmi apparátussal harcol a szociáldemokrata párt ellen. A papságnak rendelkezésére áll a templom és a szószék. Ha az urak rádiót hallgatnak, meggyőződhetnek arról, hogy alig múlik el vasárnap, hogy valamelyik egyház papja neki ne rontana a szociáldemokrata pártnak és a szociáldemokrata pártot a hívek előtt a sárga földig le ne pocskondiázná. Legutóbb Huszár Mihály képviselőtársunk is ugyancsak nekiugrott a szociáldemokrata pártnak s mondott a szószékről olyanokat, hogyha mi ezeket a kereszténypártról, vagy általában a kereszténységről elmondanak, régen az ügyészség előtt lennénk s bíróság elé állítanának bennünket. Tehát az ügyészség részéről nyilvánvaló a politikai üldözés, nyilvánvaló a szándék, hogy a szociáldemokratapártot a bíróság által megítélt pénzbírságokkal gyengítsék. Mármost, t. Képviselőház, ha ez nem így volna, ahogyan én mondom, akkor nem tudom belátni, mi célja volna ma az ügyészségnek odaáliani Bayard lovag ruhájában és megvédeni az egyházakat! Tessék még egy országot mondani a világon, ahol az egyházaknak olyan jó dolguk van, mint Magyarországon, egy országot mondjanak, ahol olyan dédelgetett lelki rendőrséget képviselnének, mint Magyarországon. Nincs az életnek egyetlen megnyilvánulása sem, ahol az egyházak benn ne lennének, nincs egy társadalmi mozzanat, ahol ne látnánk ott az egyházakat. Az adózás tekintetében nincs Európában állam, amelynek adófizető polgárai olyan nehezen és olyan keservesen fizetnék, persze kénytelenségből, az egyházi adókat, mint itt nálunk Magyarországon. Az egyházak igazán nem panaszkodhatnak amiatt, hogy Magyarországon elnyomott állapotban élnének, az egyházak igazán nem szorultak rá arra, hogy Magyarországon az ügyész megvédelmezze őket és különösen nem szorultak rá az egyházak arra, hogy egy egészen ügyesen megírt, de egyébként elméleti cikkel szemben meg kelljen őket védelmezni. Márpedig ebben az ügyészségi védelmezésben nincs másról szó, mint arról, hogy a Népszava május 1-én megjelent számában egy meglehetősen hosszú cikkből kiragad az ügyész egypár mondatot, ezt a pár mondatot az egészből kiragadva, inkriminálja, úgy állítja oda a cikkírórját, mintha ez a hatalmas és erős egyházak ellen támadt volna, holott nem erről van szó. Arról van szó, hogy a cikkíró rámutatott arra, hogy az egyházak azt a támogatást, amelyet az állam és a kapitalizmus részéről kapnak, meg is szolgálják, megszolgálják azzal, hogy minden alkalmat felhasználnak arra, hogy bemagyarázzák a szószékeken és írásban a tömegeknek, hogy úgy van jól, ahogy van, hogy bele kell törődni abba, ahogy van, mert az Isten így akarta és ez máskép nem lehet. Kezdve a hercegprímás^ böjti pásztorlevelétől a legszegényebb káplánkának nyilatkozatáig, mindenütt azt halljuk és azt olvassuk, hogy nem az az igazi keresztény, aki fellázad a mai állapotok ellen, nem az az igazi keresztény, aki azt mondja, hogy nem szabad ezeket az állapotokat tűrni, hanem az az igazi keresztény, aki a szenvedéseket hősiesen viseli és vállalja addig, amikor a kapitalizmus majd megint jónak látja a profit érdekében való termelést, amikor majd ismét munkához jut az illető és újból alázatosan húzhatja az igát. Az egyház azt a nagyszerű • támogatást, amelyet Magyarországon kap az államtól, így igyekszik megszolgálni. A cikkíró semmi egye24*
