Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-47

Àz országgyűlés képviselőházának 0. ülése 1932 február ll-én, csütörtökön. Í6Í laoi felé is, és kivánni kell, hogy ott is egy mérsékelt, komoly, felelősségteljes politika a német állam alapjait meg tudja védeni. Ennek következtében nem lehet nekünk közömbös az, ha egyes államokban vallásüldözés lép fel, vagy ha egyáltalán vallástalanság üti fel fejét. Erre a részvétre kötelez minket az emberi szolidaritás érzése, •amely nem engedi meg, hogy némán haladjunk el a mellett, ha embertársainkat másoknak kárt nem okozó meggyőződésükért üldözik. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) De arra kötelez minket a józan önzés is, hogy legalább a rendelkezésünkre álló erkölcsi eszközökkel tiltakozzunk akkor, amikor a valamennyiünk által helyesnek tartott polgári társadalom alappilléreit döngeti valamely vallásellenes felfogás. Ma a világon két állam van, ahol a vallásüldözés nyers formájában lép fel: SzovjetOroszország és Mexikó. Egy harmadik államban, Spanyolországban a helyzet más. Ott, vannak ugyan a spanyol köztársasági kormánynak olyan intézkedései, amelyeket a katolikus közvélemény nyugtalansággal fogad, vannak olyan rendszabályai, mint a jezsuita-rendnek az országból való kitiltása, amihez az egyházhoz hű katolikusok lelkileg hozzájárulni nem tudnak, de a spanyol köztársasági kormány a tömegterror fellépésével szemben védeni óhajtja a katolikus egyház híveit s nem

| járul hozzá a gyilkosságokhoz, fosztogatásokhoz, kulturjavak megsemmisítéséhez és gyujtogatásokhoz (Östör József: Csak tűri!) és lehető módon igyekszik — amint a megrendült és nehéz közbiztonsági állapotok között teheti — védelmet nyújtani a maga alattvalóinak. Ennek következtében érdemes a spanyol-országi eseményekkel a nemzetközi közvéleménynek is foglalkoznia, mert hiszen, ott a kormányban és a kormányon kívül is vannak olyan erők, amelyek a valláserkölcs alapvető tételén állva, védelmet óhajtanak nyújtani a tömeg erőszakával szemben azoknak, akik a maguk vallásához ragaszkodnak. Ez az elgondolás vezette a magyar országgyűlés Képviselőházának számos tagját, hogy levelet intézzen a m. kir. külügyminiszter úrhoz. A levél szövege a következő (olvassa): «Alulírott országgyűlési képviselők, pártós felekezeti különbség nélkül, a valláserkölcsi felfogás uralmának a nemzetek és álla-mok életében rendkívüli fontosságot tulajdonítanak. (Helyeslés.) Éppen ezért, anélkül, hogy egy — hazánkkal barátságban élő — külföldi állam belügyeibe beavatkozni óhajtanánk, fájdalommal látjuk, hogy a spanyol köztársaság területén vallásukhoz ragaszkodó férfiak, nők, sőt gyermekek is üldöztetnek, sőt bántalmazásnak lesznek a tömeg részéről kitéve. Mély tisztelettel kérjük tehát a külügyminiszter urat, hogy a spanyol köztársaság kormányánál kellő alkalommal odahatni szíveskedjék, amint az, az egymással barátságban élő államok között lehetséges, hogy alattvalóinak lelkiismereti szabadságát védje meg és akadályozza meg azt, hogy emberek meggyőződésükért testi bántalmakat szenvedjenek.» (Helyeslés.) Következik 134 aláírás. Ezzel kapcsolatosan méltóztassanak megengedni, hogy leszögezzem elsősorban azt, hogy szociáldemokrata képviselőtársaim kivételével, minden egyes képviselőtársam, akihez ezirányban kéréssel fordultam, párt- és felkezeti különbség nélkül aláírta ezt a levelet, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) ami ennek következtében az emberi szolidaritásnak egy megható dokumentuma. (Ügy van! Ügy van! —• Taps a jobb- és a baloldalon.) Ugyanakkor azonban azt is meg akarom állapítani, hogy ennek következtében nem 134 aláírás, hanem annyi aláírás van rajta lelkileg, mint ahány polgári pártállású képviselője van ennek a Háznak. (Ügy van! ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon.) Technikailag nem volt módomban valamennyi képviselőtársamat felkérni, azonban a magam részéről is le kívánom szögezni azt, hogy amint senki nem vonta ki magát a szolidaritás alól azáltal, hogy aláírását megtagadta volna, én is a szolidaritás elleni sérelemnek tekintettem volna, ha bárkit tudatosan hagytam volna ki az aláírók közül, tehát azokat a képviselőtársaimat, akik távol voltak, kérem, vegyék tudomásul, hogy csak véletlenségből ^ nem tudtam eléjük tenni az ívet, de aláírásuk bármikor pótolható a jövőben. (Helyeslés.) Végül meg akarom állapítani, hogy ez a levél ugyan általában emberi jogokról szól, de tudjuk, hogy a tömegterror Spanyolországban •' a katolikus egyház iránt nyilvánul meg és katolikus érdekeket sért. Mint magyar katolikus képviselő tehát megállapítom, hogy katolikus érdekek védelmére foglaltak itt állást nem csupán katolikusok, hanem minden egyéb bevett felekezethez tartozó magyarországi képviselők is. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Meg vagyok győződve róla, hogy a magyar katolikusok mély hálával vették ennek a felekezeteket összekötő szolidaritásnak megnyilvánulását. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Most még csak egy kérdés marad hátra, az, hogy tulajdonképpen mit várunk mi ettől a levéltől. Elsősorban várom azt, hogy egész Európában meg fog nyilvánulni ennek nyomán a nemzetközi szolidaritás érzése és ihogy ez a spanyol köztársasági kormánynak arra amúgy is hajlamos tagjait erősíteni fogja abban a törekvésükben, hogy a spanyol katolikusok személyi biztonságát és a spanyol katolicizmusnak nagy kultúrértékeit még az eddiginél is fokozottabb védelemben részesítsék. Azt várom, hogy a tömegterrortól egyes esetekben szenvedő spanyol katolikusok vigaszt és erőt fognak meríteni abból, hogy a nemzetközi katolicizmus, sőt a valláserkölcshöz ragaszkodó nemzetközi közvélemény szimpátiájával fordul feléjük. (Úgy van!) Végre, ha semmiféle közvetlen hatást nem» várnék tőle, akkor is szükségesnek tartanám ezt a tiltakozást, mert nekünk magunknál» erkölcsi kötelesiségünk, hogy legalább a magunk részéről dokumentáljuk az emberi szolidaritást. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Most pedig, amikor — amint már mondót; tam — az emberi szolidaritásnak ezt a megható dokumentumát összehajtom abból a célból, hogy a m. kir. külügyminiszter úrnak átadjam, és amikor ránézek az aláírásokra, amelyekből látom, hogy tényleg párt- és felekezeti különbség nélkül minden oldalról megnyilvánult itt a magyar Képviselőház egybehangzó akarata, bizonyos fájdalommal kérdem: miért van az, hogy a magyarok csak akkor tudnak összefogni, amikor távollevők szenvedéséről van szó? (Igaz! Ügy van!) Nincs nekünk magunknak elég bajunk és szenvedésünk, amely indokolná azt, hogy mi is összefogjunk? (Magyar Pál: Ezt kérdjük már régen!) Annak a 22*