Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-45

Az országgyűlés képviselőházának U5. ülése 1932 február Ip-én, csütörtökön. 95 olyan nagylelkűek vagyunk az olaszokkal szemben, hogy tőlük — bár minden alkalmat megaragdnak a magyar áruk bevitelének lefékezésére és lefojtására — csupán az irántuk érzett szerelemből rizst és déligyümölcsöt veszünk. Ha tehát mi ilyen udvariasak és barátságosak vagyunk az olaszokkal szemben, annyi udvariassággal és barátsággal lehetett volna Franciaország irányában is eljárnunk. Meg kell azonban állapítanom, hogy bár a párizsi követségen is fölös számmal ülnek zsinóros Hitlerek, jobboldali beállítottságú urak, akik még- Poincarén és Tardieun i« messze túltesznek jobboldaliságban, ezek az urak ezen a téren nem tudtak elérni semmit. Franciaország felé való kivitelünk teljesen megvan bénítva, itt pedig a raktárak tele vannak, a munkások tucatjait bocsátották el, hetek óta sírnak, rimánkodnak ezek a gyárosok, lótnakfútnak ide-oda és még sem történik az ügyükben semmi. Pedig ez valutát hoz és pár barátságos szóval, ügyes tárgyalással el lehetett volna érni, hogy rekompenzációképpen mi beengedünk Franciaroszágból valamit és ennek fejében Franciaország nagyobb mennyiségben enged be iparcikkeket. Tehát olyan áru, amelynek nyersanyaga, fája, alapanyaga itt Magyarországon terem, egyszerűen nem mehet ki Franciaországba a mi diplomáciánk tehetetlensége miatt. Itt van egy másik ügy, amelyben ugyancsak hetek óta, sőt mondhatnám, hónapok óta könyörögnek iaz illetékes kereskedők. Magyarország dunántúli részéből mintegy tizenhat vagon értékű tojás és baromfi megy ki Ausztriába. Ezek a kereskedők az utolsó fillérig kénytelenek idegen valutájukat beszolgáltatni. Nos, t. Ház, a Nemzeti Bank ugyanakkor, amikor ezeket :a kereskedőket kényszeríti arra, hogy az utolsó fillérig beszolgáltassák valutájukat, egyes protekcionált embereknek valutaürlapokat ad ki, amely valutaürlapok alapján Magyarországból kivisznek egy-egy tíz-tizenkétezer pengő értékű árut és beszolgáltatnak érte háromezer pengő értékű valutát. Természetes, hogy a kereskedők hátrányban vannak ezekkel a protekcionált emberekkel szemben, mert míg a kereskedőnek az utolsó fillérig le kell adnia a valuták s költségei is vannak, addig az a protekcionált ember egy valutaürlappal beutazza egész Dunántúlt, összeveszi az árut, kicsempészi Ausztriába és egytizedét adia vissza annak az Összegnek, amelyet egyébként a kereskedőnek le kellene adnia. Hetek óta rimánkodnak a kereskedők; nem kívánnak egyebet, csak azt, hogy egyenlő versenyfeltételek mellett menjen ki innen az áru, mert így belepusztulnak. Senki ia füle botját sem mozgatja; egy pár, talán négy-öt protekcionált embernek érdeke előbbrevaló, mint két tucat jóravaló kereskedő érdeke, akiknek működése, tevékenysége valutát hozna be ebbe az országba. De itt van egy másik kérdés is, t. Képviselőház. Mint mondottam, 150 pengő helyett 50 pengőt ad a Nemzeti Bank, ha valaki ki akar utazni külföldre. Ha a lapokban olvassuk a külföldi szállodák vendégeinek névsorát, akkor csodálatosképpen sok magyar névre bukkanunk. Ezek az urak mind kimennek. Hogy hogyan lehet Cannes-ban, Nizzában vagy Ospedallettiben ötven pengőből hetekig megélni, az olyan rejtély, amelyet nem tudok megérteni. En és itteni képviselőtársaim mind nagyon szegény sorból küzdöttük fel magunkat, mi megtanultuk a koplalást, a fillérek beosztását, de én a magam részéről, bár nagyon szerényigényű vagyok, nem tudnék ötven pengőből annyi ideig ott maradni Ospedallettiben, mint egy ismert magyar mágnás, aki már hetek óta ott él ötven pengőből. Ez olyan rejtély, amelyet én nem értek meg. Amikor tehát ezek valahogyan, akármilyen úton, de tudnak valutát szerezni, akkor a másik oldalon mit látunk? Ha egy gyár vagy kereskedő ki akarja küldeni az utazóját, hogy új piacot szerezzen árujának, akkor annak, akinek az utolsó fillérig le kell adnia a valutát, hetekig kell rimánkodnia, hogy valamelyes valutát adjanak neki s ha már adnak annak az utazónak, akkor annyit adnak, hogy nyolckilenc napnál tovább nem tud abban az országban tartózkodni. Bocsánatot kérek, még a világ legügyesebb utazója sem tudja Németországot kilenc nap alatt meghódítani valamely iparcikk számára. Ezek számára tehát nincs valuta. Mikor ezeket a dolgokat a Nemzeti Banknál szóvátesszük, az a válasz: nagyon sajnáljuk, de kevés a valuta. Annyira kevés a valuta, hogy a Nemzeti Bank képviselőjének magának is meg kell jelennie a zugpiacon s a Nemzeti Bank képviselője a zugpiacon vesz és elad valutákat. (Zaj.) Odáig jutottunk, hogy az exportból származó valuta kevés a szükségletek kielégítésére, az export úgyszólván teljesen megszűnt ennek a balkezes valutapolitikának redményeképpen, de mert valuta kell, hát a Nemzeti Bank is odaküldi képviselőjét a zugpiacra és éppúgy, mint akármelyik más ember, a Nemzeti Bank képviselője is g.seftel a zugpiacon valutákkal. T. Képviselőház! Ezek tarthatatlan állapotok. A kormány sokkal okosabban tenné, ha rendőri intézkedések helyett okos közgazdasági intézkedésekkel küzdene a munkanélküliség ellen. A kormánynak, ha kissé átérzi hivatásának fontosságát és súlyosságát, elsősorban kötelessége volna minden külföldi fizetési eszközt azoknak az iparágaknak rendelkezésére bocsátani, amely iparágak külföldre szállítják áruikat, amelyek tehát az export következtében valutát hoznak az országba. A kormánynak kötelessége volna annak a mezőgazdaságnak érdekében, amelyről mindig hangoztatja, hogy ezzel a mezőgazdasággal élünk vagy halunk, mindent elkövetni arra nézve, hogy a magyar áruk a külföldön piacot találjanak, hogy így valuta jöjjön be. Kötelessége volna a kormánynak ügyelni arra, hogy a mi külügyi képviseleteink ne éljék ki magukat parádéban, a mi külügyi" képviseleteink ne zsinóros felvonulásokat rendezzenek, hanem munkászubbonyba öltözve komolyan lássanak hozzá, hogy a, magyar nép gazdasági érdekeit védelmezzék. A külföldi valutában sok millióval fizetett diplomáciai képviseleteink tehetetlenségén változtatni kellene. A magyar kormánynak nem lehet sürgősebb feladata, mint ezeket a tehetetleneket felváltani olyan emberekkel, akik azon a helyen, aihová a kormány őket állítja, a magyar közgazdaság érdekében dolgozzanak, akik nem abban élik ki magukat, hogy kéjgörcsöket kapnak, ha Mussolini egyet tüsszent. Elnök: Kérem a képviselő urat, tartózkodjék a személyeskedéstől! (Zaj.) Malasits Géza: ..., hanem — mondom — a magyar közgazdaság érdekeit képviselik. "Oj belpolitikai ós külpolitikai gazdasági rendszerre van szükség. Teljes őszinteséggel pontos elszámolást követel a nyilvánosság, a közvélemény a kormánytól és a Nemzeti Bank-