Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-38

382 Az országgyűlés képviselőházának 38 elöljáróság-, csak pár lépésre van a szomszédban; vegyenek fáradságot maguknak, menjenek át most és nézzék meg, hogy ott az elöljáróság épületét köröskörül egy embergyűrű veszi kprül, amely embergyűrűnek az eleje már a hajnali órákban sorakozik, már a hajnali órákban odaállanak és ott állnak a rongyos, didergő emberek, ott állnak az asszonyok gyerekeikkel, ott állnak és fázva várnak, amíg végre 9 órakor kinyilik a hivatal ajtaja és a szokásos kényelmes bürokráciával elintézik ott kérelmeiket. Dél lesz, amíg elintézik azt, hogy az illető kap egy- vagy kétpengős segélyt vagy kap egy félkiló kenyeret, amiért ott állott a hajnali óráktól egészen a déli órákig ezekben az időkben. (Zaj a szélsőbaloldalon,) Kérdem, hogy egy jobb érzésű embert, egy olyan tisztviselőt, aki ma munka és kereset nélkül van, egy ipari munkást vagy egy tisztviselőnőt lehet-e arra kényszeríteni, hogy már a hajnali órákban odaállj

on és ott várja, amíg ezt a koldusalamizsnát részére kiosztják. Ezek az emberek végtére nem koldusok, ezek a társadalom legértékesebb rétegei. Tisztviselő, munkás, szakmunkás nélkül itt sem ipart sem kereskedelmet fenntartani nem lehet. Miért akar a kormány itt olyan egyenlőséget teremteni, hogy mindenkit koldussá akar degradálni és mindenkit be akar sorozni ebbe az osztályba, hogy álljon oda és várjon, amíg részére az alamizs; nát kiosztják? Mi nem alamizsnát kérünk, mi azt kérjük, amihez jogunk van. Minden kultúrállamban gondoskodnak a munkanélküliekről, és minden kultúrállamban ez képezi a kormányzás legfőbb cselekedetét. Németországban több mint 4 milliárd márkát fizetett ki ezen a címen segélyre. (Felkiáltások a szélsőbalodalon: Most is fizeti!) Azt mondják arra, hogy Németország azért ment tönkre. Magyarország tönkrement a nélkül, hogy ilyen segélyt fizetett volna, mert itt a pénzt elprédálták más célokra. Mivel lehet azt megindokolni, hogy a munkanélküliek segélyezésére nincs pénz, amikor itt van előttünk egy 76 milliót kitevő költségvetési hiteltúllépés, amelyből a hadügyi kiadás egyedül 15 millióra rúg. Vagy mivel lehet azt megindokolni, hogy itt nincs fedezet a munkanélküliek segélyezésére, amikor köztudomású, hogy itt vannak mozik, amelyekben az engedélyesek a nélkül, hogy egy fillérnyi befektetést eszközöltek volna, a nélkül, hogy, kisujjukat megmozdítanák és munkát végeznének ott, körülbelül félmilliót kapnak évenként haszonrészesedés fejében. Itt vannak dohánytóasdék, amelyekben előkelő urak rokonai, barátai, nyugalmazott tábornokok, stb. ülnek benn és vágják zsebre azt a. jövedelmet, amelyhez nekik joguk nincs. Ott vannak a többi engedélyesek, ott van a rádió és ott van sok panamaüzlet ebben az országban, amelyeknek revíziójából bőségesen telik arra, hogy a munkanélkülieket segélyezni lehessen. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó közbeszól.) Elnök: Kérem Buchinger képviselő urat, maradjon csendben. (Buchinger Manó: Egy tucat emher annyit vág zsebre, amennyi 15.000 munkanélküli segélyezésére elegendő lenne! — Büchler József: A rádió mint családi tulajdon! — Buchinger Manó: Ezt az egész országnak meg kell hallani!) Peyer Károly: így most már nem tudok beszélni. Elnök: Buchinger képviselő urat ismételten kérem, maradjon csendben. (Buchinger Manó: Nem lehet csendben maradni ilyen viszonyok . ülése 1931 december 15-én, kedden. között!) Csendet kérek. A képviselő úrivak nincs joga beszélni. Ezen a címen minden képviselő egyszerre beszélhetne. Peyer Károly: Azt hiszik, hogy a munkanélküliek ezrei mindezeket nem tudják? A munkanélküliek ezrei tudják ezeket a dolgokat, ismerik ezeket a viszonyokat, mert intelligens, tanult olvasott emberek, akik figyelemmeill kísérik azt a gazdálkodást, amely itt tíz éven keresztül folyt. Hát hiszik önök, hogy; a munkanélküliek ezrei szó nélkül tűrni fogják azt, hogy nézzék, miképpen pusztulnak el és miiképpen meigy tönkre mindenük? Nem. Ezt nem fogják nézni — és joggal nemi fogják nézni — tétlenül és szó nélkül, mert még a kukac is védekezik, ha rá akarnak taposni. Miért ne védezkeznék az enniber, amikor arról van szó, hogy el kell pusztulnia? T. Ház! Az a megoldás, amelyet a miniszterelnök úr előterjesztett és amelynek (hosszú indokolását szauk&égesnek tartotta a sajtóban közzétenni, nemi megoldás. Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy más testületek is fordultak oidía és az egyenlő elbánás alapján kértek segélyt és támogatást. Én elhiszem, hogy a szociálpolitikai paraziták ilyenkor jelentkeznek, jelentkeznek azok a jótékonysági egyesületek, ahol az elnök, a titkár adminisztrációs költségére fordítják az egész jótékonysági bevételt. (Lázár Miklós: Ebben igaza van!) A jótékonyságnak és a nyomorúságnak ezek az élősdiei (Lázár Miklós: Ügy van!) mutassák ki, hogy ők az azelőtti időben mennyit fordítottak saját tagjaik segélyezésére. A szakszervezetek ki tudják mutatni okmányilag azt, — amit a hatóságok ellenőriznek — hogy évente 2 és félmilliót fordítottak tagjaik segélyezésére. Mutassák ki azok az egyesületek, amelyek állítólag a miniszterelnök úr kommünikéje szerint itt most mind jelentkeznek, hogy ők mennyit fordítottak tagjaik segélyezésére. Hiszen nem arról van szó, hogy valaki támogatást kér, Ihaneimi arról van szó, azt kérik, tegyék lehetővé, hogy azt a támogatást, amelyet a szakszervezetek edldig nyújtottak tagjaiknak, a jövőben is nyújtani tudják. Ebben a felszólalásomban egy gyűlés előtt, amelyet csütörtökre hívta kössze a munkanélküli munkások, arra kérem a kormányt, tegye megfontolás tárgyává ezt a kérdést, tegye megfontolás tárgyává két szempontból. Először is szociális szempontból, másodszor pedig köztbiztonsági szempontból. Ha ezt a kérdést a kormány nemi fogja úgy megoldani, hogy megnyugvást keltsen a munkanélküliek százezreiben, akkor ez az intézkedés, amelyet a kormány tesz, a legjobb út a forradalom! felé, ez viszi a tömegeket oda, hogy nem tisztelve a törvényt, a magántulajdont, az éhség által űzve, ott vegyenek maguknak táplálékot, ott szerezzék meg mindennapi sízükségletüket, attiol, ahogyan és amilyen módon lehet. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Peyer Károly: Kérnék öt perc meghoszszabbítást. Elnök: Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház a hosszabbítást megadta. (Buchinger Manó: Ezt adnak, de pénzt nem adnak!) Peyer Károly: Felvetem a kérdést, érdeke-e az államnak ma, amikor a legnagyobb kétségbeesésben vannak itt az állampolgárok százezrei a jövőt illetőleg, hogy most itt olyan belső rendzavarások történjenek, amelyek a legkevésbbé sem alkalmasak az ország hite-