Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-30

W. ülése 1931 december 1-én, kedden. 86 Az országgyűlés képviselőházának í válságot, a lényeg szerintem a kívülről jövő baj, amelyet^ legkönnyebben és legtermészetesebben egy járvánnyal tudnék összehasonlítani, egy olyan járvánnyal, amely egymásután száguld végig az egyes országokon és földrészeken, akkora erővel, hogy egészen távol tartani egyetlen országtól sem lehet. De azt csak nem fogja senki kétségbe vonni, hogy minél erősebb 'ez a^ kívülről ránk tört járvány, annál több belső ellenállásra van szüksége minden nemzetnek és minden országnak, hogy a járványba belelne pusztuljon. A nemzet szervezetének egészsége, a társadalom gazdasági és szociális egyensúlya, belső békéje, az állam szilárd ereje és korszerű felkészültsége adhatja csak a világválság rohamával szemben Csonka-Magyarországnak is azt az erőt, amely a belső ellenállás ellenmérgeit ki tudja termelni magából. (Ügy van! balfelöl.) Franciaországot belső egészsége teszi ellenállóvá, idáig majdnem immúnissá a világválság rettentő nyavalyájával szemben. Az angol világbirodalmat már több ponton ki tudta kezdeni a politikai és. gazdasági világválság, de az angol nemzet mérhetetlen erőtartalékai már be vannak vetve a nagy csatába, s nem kétséges, hogy az angol nemzet fog győzni. De kérdem: hol vannak Csonka-Magyarország nemzettestén, társadalmi és állami szervezetén nem a beteg pontok, hanem az egészségesek? Mi van itt, mi lehet itt olyan hatalmas gát, amely nem föltartóztatja, de csak elviselhetővé töri a világválság felénk hömpörgő hullámait? Ha angol volnék, azzal a lelkülettel és egyéniséggel, ami vagyok, minden valószínűség szerint konzervatív volnék, mert érezném, hogy ha nemzetem' vissza is csúszott kissé arról a szédületes magaslatról, amelyre évszázadok során feljutott, még mindig mérhetetlenül több a védeni, óvni, konzerválni való óriási érték és egészség, mint amennyi a betegség és a változtatni való. De magyar vagyok, aàinek országát feldarabolták s akinek nemzetét négyszáz évvel ezelőtt ütötte el a sors egyéniségének, rendeltetésének és fejlődésének igazi, természetes útjáról. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Magam is büszkén vallom, hogy a magyarságot, mint nemzetet, a Gondviselés épp úgy a folytonos, lassú, szervesen bontakozó evolúcióra teremtette, mint az angolt. A magyar történelem első hatszáz éve valóban örök bizonysága a magyar nemzet e csodálatos állam- és társadalomépítő, szüntelenül működő evolúció zsenijének. De a mohácsi katasztrófa, nyomában a nemzet három részre szakadása, a török hódítás és a habsburgi birodalomba való belekényszerülésünk kivetett bennünket magyar nemzeti egyéniségünknek, ősi, dunai rendeltetésünknek és természetes fejlődésünknek pályájáról. (Ügy van! jobb felől.) Es ezzel végzetesen megtört a magyar fejlődésnek az a folytonossága, amely egyedüli alapja minden konzervatív politikának. 1526 óta minden angolmagyar párhuzam merő öncsalás, hogy ne mondjam, hazugság. (Ügy van! balfelől.) A mohácsi vész után a török és a német magyarpusztításai oly irtózatos réseket ütöttek a Mátyás király idejében *még az angollal számban is mérkőző nemzetünk eleven erőin és annyira eltorlaszolták a magyar fejlődés útjait, hogy 1526 óta csak évek, szinte percek adódtak az alkotásra, amikor azután hirtelen évek és percek alatt kellett behozni századok mulasztásait. A gyorsított ütemű alkotásnak ilyen tör^ ténelmi pere volt 1848 és 1849, Kossuth Lajos szabadságharca, egyben az utolsó igazi nagy alkalom a magyar történelem ezeréves folytonosságának gyökeres helyreállítására. A kossuthi gondolat gyors győzelme a szabadságharcban, vagy a kossuthi eszme lassúbb győzelme a 67-es keretek között, még visszavezethetett volna bennünket az ősi , dunavölgyi . nemzeti nagy rendeltetés és természetes fejlődés útjaira. Csakhogy a 67-es kormányok r a 67-es formákat megmerevítették és az országnak azt a belső állapotát, amelyet 67 átvett 49-től és az abszolutizmustól, a leglényegesebb vonatkozásokban^ megkövesítették. Kossuth jobbágyfelszabadításának nem adtak semmi további gazdasági és szociális tartalmat, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) fenntartották a feudális latifundiumokat és kitenyésztettek egy új kapitalista oligarchiát. 67 megszűnt eszköz és keret lenni, a 67-es kormányzati politika párturalmi rendszereiben szegényes öncéllá zsugorodott. Es ugyanígy végzetes mulasztás, terheli a kossuthi gondolat politikai örököseit is, akik nemcsak, hogy nem tudták továbbfejleszteni a kossuthi eszmét sem szociális, sem gazdasági, sem nagyszerű külpolitikai tartalmában, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) hanem visszafejlesztették, elcsöke vény esi tették, merő közjogi formulákba fojtottá,k. Kérdem, t. Ház, ha csak ezt a négy tényezőt veszem számításba a 67-es korszak megítélésénél: ha a kivándorolt magyar milliók idebent maradnak, ha az önálló vámterület és 67 közjogi továbbfejlődése megengedi a magyar kapitalizmusnak t egy egészségesebb és öncélúbb kibontakozását, ha & magyar politika mindenek fölé emeli e békés korszakban a magyar föld népe szellemi, gazdasági erőinek kifejlesztését, és ha a magyar 48-asok idejében egy Önálló, d una völgyi külpolitika gondolatára térnek át Ugrón Gábor nyomán és elsősorban a különben is szövetséges olasz nemzettel megépítik azokat a nem hivatalos nemzeti, társadalmi kapcsolatokat, amelyek olyan éles ellentétet jelentettek volna Ausztria olaszellenes politikájával szemben: ki merné mondani, hogy Magyarország ma ilyen csonka, ilyen nyomorult volna, mint amilyen. S ha az októberi forradalom épígy lecsúszott a történelmi szükségletek útjáról, csak a 67-es korszakot követte. Ha az októberi forradalom valóban forradalom lett volna a szó nagy, nemes történelmi értelmében, akkor a magyar erők megsokszorozódását jelentette volna, ak^ kor a magyar önvédelem frontjának kiépítését jelentette volna, akkor megtalálta volna a magyar nemzet is a maga Dumouriez-ját és Carnot-ját és nem engedte volna az országot csúfos fait accompli-k elé állítani és azok martalékául esni. De az októberi forradalom, sem jelentett legkevésbbé sem történelmi magasságokba való emelkedést. Végül nem jelentett visszatérést az igazi magyar történelem útjára, amely az emberi haladással való párhuzamosságot jelenti, a nagy egyetemes kollektivitások iránt való történelmi érzéket, ilyen történelmi visszatalálást az ősi nyomokra nem jelentett az a korszak sem, amelynek ma sírjánál állunk. Sokan vagyunk, akik az úgynevezett ellenforradalmi irányzathoz azért csatlakoztunk, mert az a hit és meggyőződés élt bennünk, — ezt Gömbös Gyula miniszter úr is bizonyíthatja — hogy most végre megoldódnak a nagy sorsszerű szociális, gazdasági és külpolitikai kérdések, s megindul egy