Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-40

506 Az országgyűlés képviselőházának U0. ezek a kormányok megérdemlik, hogy őket nemzeti kormányoknak nevezzék. (Büehler Jó­zsef: Ez nemzetietlen, hazafiatlan kormány!) De ha a mi viszonyainkat és a mi kormány­zatunkat nézzük, akkor nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a cigányok között több szoli­daritás van, mint a magyar dolgozók és a magyar hivatalos kormányzat között. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyen viszonyok között gúny, értelmetlen és nevetséges a nemzeti jelző. Es gondoljanak az urak arra, hogy amikor nemzeti mivoltot reklamálnak a munkásság széles köreitől, ak­kor az joggal rá fog mutatni ezekre a csele­kedetekre és joggal ki fogja nevetni azokat, akik ilyen kormányzat, ilyen politika számára kívánnak és követelnek nemzeti magatartást. Ez a kormányzat azonban nemcsak nemze­tinek, hanem kereszténynek is nevezi magát. Hát minden inség, minden szegénység és min­den nyomorúság dacára ebben az országban a zsidó bankárok, a zsidó kartellrésztvevők és a keresztény grófok elég jól élnek még, éppen csak a munkásság az, amely ebben az ország­ban a legsötétebb nyomorúságnak az áldozata, amely a legsötétebb nyomorúság martalékául dobatik oda. Azt kérdem én, hogyha a mai társadalomban, a kapitalista zsidó és kapita­lista keresztény, a zsidó és a keresztény vállal­kozó egyformán nem tudnak a népnek mun­kát adni, ha a keresztény grófok, a keresztény nagybirtokosok, a zsidó nagybérlők és nagy­birtokosok egyformán nem tudnak munkát adni a népnek is nem tudnak gondoskodni azok­ról, akik dolgozni szeretnének, akkor hol a mo­rális bázisa egy ilyen társadalomnak, hol a morális bázisa annak a követelésnek, hogy önök ebben az országban rendet akarnak! Hol a morális bázisa annak, hogy önök tiltakoz­nak az ellen, ha napról-napra többen akiadnak, akik ennek a társadalomnak az erkölcsi létjo­gosultságát tagadják, akik ez ellen támadnak és akik szervezkednek arra, hogy egy ilyen társadalmi rendet minél előbb a föld színe alá pusztítsanak! (Büehler József: Nincs létjogo­sultsága egy olyan társadalomnak, amely éhezni hagyja az emberek millióit!) Ha meg akarják cáfolni azt, amit mi, szo­ciáldemokraták állítunk, akkor önöknek egyet­len kötelességük van, amely abból áll, hogy ne menjenek szünetre mindaddig, amíg a kor­mány legalább is nem kényszerítik határozat­tal arra, hogy adja meg a munkások számára azt a segélyt, amely a munkásságot a legsöté­tebb nyomortól, legalább pillanatnyilag, na­pokra és hetekre, sőt hónapokra megóvná és megmentené. Segély helyett kardlapot kínálgat­nak. Segély helyett rendőrt, esetleg puskago­lyót kínálgatnak karácsonyi ajándékul. Ez a keresztény Magyarország! Ez a keresztényi és nemzeti politika Magyarországa! T. Ház! Ha önök elmennek karácsonyi szü­netre a nélkül, hogy a munkanélküliekről va­lamennyire is gondoskodnának, akkor egészen bizonyos, hogy ahány ellátatlan, ahány éhező lesz ebben az országban és ebben a fővárosban, annyi személyes irigyük lesz önöknek, akik... (Zaj jobbfelől.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Buchinger Manó: Egészen bizonyos, hogy ahány ellátatlan lesz itt, annyi embernek a szívéből tépik ki önök az utolsó reménységet s annyi embert kergetnek a kétségbeesésbe. Mi ennek a folyamatnak nem akarunk részesei lenni, azért követeljük a munkanélküli segélyt s követeljük indítványunk elfogadását. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) ülése 1931 december 17-én, csütörtökön. Elnök: Szólásra következik! Prey Vilmos jegyző: Madai Gyula! Madai Gyula: T. Képviselőház! (Büehler József: Védekezzék! Mért nem csinálja meg a munkanélküli segélyt!) Ha azokat a hangokat, amelyeket Buchinger képviselőtársam hal­latott, a maguk emberi gyökerére leegysze­rűsítem, tudniillik a munkanélküliek iránti részvétre leelemezem, mindenesetre bennem is visszhangot keltenek. (Buchinger Manó: Pénzt adjon nekik, nem részvétet. — Büehler József: Sed avenam non!) Es ha tudnám, hogy egy ilyen. fulmináns szónoklat segíteni tudna és egyetlen éhező embernek szenvedését enyhíteni, tudnám ezzel, talán én is vállalkoznám egy ilyen filippika elmondására. De reám azt a be­nyomást teszi Buchinger tisztelt képviselő­társam, hogy egyszerűen a maga pártállásbeli kötelességének tett eleget felszólalásával. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Büehler József: Nem párt­állás, hanem érzésbeli kötelesség!) azért, hogy elmondhassa a maga híveinek ítélőszéke előtt és talán a pártválasztmány előtt és ideküldői előtt, hogy: salvavi animam meam! (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Zaj a szélsőbalol­dalon.) Ha én tudnám, hogy az állampénztárban bokros milliókra rúgó fölöslegek hevernek, akikor azokat a fölöslegeket valóban én is rek­lamálnánj felhasználásra olyan formában, hogy akinek hajléka nincs, annak hajlékot, akinek kenyere nincs, kenyeret adjanak. (Kertész Mik­lós: Csak legutóbb is 77 milliót költöttek, költ­ségvetésen kívül!) Nem jó helyre címezte azon­ban felszólalását igen t. képviselőtársam, mert, sajnos, a leszegényedett magyar állam nincs ma abban a helyzetben, hogy gigantikus méretű .munkaalkalmakat adjon. (Büehler Jó­zsef: Mire költik az ínségakciókból befolyt ösz­szegeket!) Elnök: Csendet kérek, Büehler képviselő úr! Madai Gyula: De azt állítani, hogy a kor­mányzat és a magyar társadalom elsősorban ebben az irányban nem tenné meg a maga emberbaráti kötelességét, ez nagyon igazság­talan lenne. (Büehler József: Nem! Ez meg­felel az igazságnak!) Es én sokat nem foglal­kozom most azzal a méreganyaggal, amelyet Buchinger t. képviselőtársam karácsony előtt itt jónak látott beledobni a magyar levegőbe. Csak arra mutatok rá, hogy nem méltóztatnak jó szolgálatot tenni a munkásságnak sem ak­kor, (Büehler József: Azt csak bízza ránk!) amikor ilyen beszédekkel méltóztatnak a pol­gári társadalommal szembefordítani őket. En Kun Béla képviselőtársam mottóját visszhangozom: Karácsony előtt állunk, adjuk át magunkat valamennyien a szeretet, a béke, az emberbaráti szolidaritás hangulatának, (Kertész Miklós: Frázisokkal nem laknak jól az emberek!) ezzel oszoljunk el, ezzel menjünk haza, (Büehler József: Üres kongó szavak és semmi kenyér!) ezt hirdessük és ne az osztály­harc szellemének furjáit szabadítsuk ráerre a szerencsétlen, meggyötört magyar társada­lomra. (Büehler József: Önök szabadítják rá!) Elnök: Büehler képviselő urat folytonos közbeszólásáért rendreutasítom ! Madai Gyula: Nem erre, t. képviselőtár­saim, hanem az osztályok közötti békére van szükség. En ezt hirdetem és azzal az intő, azzal a szeretetteljes figyelmeztető szóval fordulok a nyomorgóknak, sajnos, tízezreihez, hogy töre­kedjenek ők is azzal a polgári társadalommal (Büehler József: De nincs mit enniök!) ember­testvéri viszonyban élhi, amely polgári társa-

Next

/
Thumbnails
Contents