Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-29

42 Az országgyűlés képviselőházának Ma az ellenzék pénzpazarlásnak minősít (Dinynyés Lajos: Az is volt!) olyan kiadásokat, amelyeket annakidején kevésnek talált. Abban az időben, méltóztassanak csak visszaemlékezni, nemcsak az egész gazdasági élet, hanem az egész ország közvéleménye is a kormánytól várta az iniciatívát. S hogy az ellenzék is milyen fontosságot tulajdonított a beruházásoknak, méltóztassanak megengedni, hogy a magam részéről hivatkozhassam ennek bizonyítására, az ellenzék volt tekintélyes és érdemes tagjának, Baracs Marcel volt képviselőtársunknak az 1927. évi március 24-én tartott ülésen elmondott beszédére, amelyben annak adott kifejezést, hogy amikor a magántőke részére az építkezés nem gazdaságos, a köz végezze el az építkezést. (Zaj a baloldalon.) Sőt tovább megyek, Bródy t. képviselőtársam 1928 április 3-án tartott beszédében azt kívánja, (Dinnyés Lajos: Vád alá kell helyezni Bródyt! — Zaj.) hogy az állam vagy építsen vagy pedig vegyen hivatalai részére épületeket, (Bródy Ernő: Ügy van! Ma is mondom! De ne Bethlen-udvarokat építsen!) hogy a hivatalok a magánházakból kitelepíthetek legyenek. Különösen sürgette a magánépítkezés állami támogatását. De ha elolvassuk azokat a beszédeket, amelyekben Kéthly Anna és Malasits Géza igen t. képviselőtársaim állandóan a népiskolák számait keveslik és a kultusztárca költségvetésének felemelését hangoztatják, ha elolvassuk azokat a beszédeket, amelyekben Rothenstein Mór és Peyer Károly képviselőtársaim az Országos Társadalombiztosító Intézet állami hozzájárulásának felemelését kívánják, ha elolvassuk Sándor Pál t. képviselőtársamnak 1926. évi június hó 4-én előterjesztett javaslatát, hogy a pénzügyminiszter az arra érdemes, hitelképes kiskereskedők részére 100 milliárd korona hitelt folyósítson, ha elolvassuk azokat a beszédeket, amelyekben Farkas Tibor igen t. képviselőtársam állandóan a tudományos ösztöndíjak felemelését, Fábián Béla képviselőtársam az útügyi beruházások felemelését sürgeti, végül ha elolvassuk azt a beszédet, amelyben Kun Béla igen t képviselőtársam (Dinnyés Lajos : Vád alá kell helyezni őket !) 1930 június hó 3-án, vagyis amikor a gazdasági válság már nagyon erős volt, még mindig azt követeli, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetését 36 millió helyett 136 millióra emeljük fel, a következő ^napon, vagyis június 4-én tartott beszédében*pedig még rádupláz erre, 400 új állami óvoda felállítását követeli, akkor méltóztassanak megengedni, nem mulaszthatom el, hogy felvessem a kérdést, (Dinnyés Lajos: Vád alá az egész ellenzéket !) hol volna ez a szegény állam, ha a törvényhozás honorálta volna mindazokat a követeléseket, amelyek a beruházások és költségvetés felemelése terén ellenzéki oldalról állandóan emeltettek, hol volna a szegény adófizető, mennyi lenne ma a deficit, (Dinnyés Lajos : A dugsegélyt is követelték?) ha a lefolyt tíz év alatt olyan kormány vezeti az országot, amelynek nem lett volna ereje ahhoz, hogy ellenálljon azoknak a követeléseknek, amelyek az ellenzék részéről az állammal szemben e téren állandóan támasztattak. (Dinnyés Lajos : Az orgonákat, a térítőket, az órát ki követelte ?j T. Ház ! Ez a gazdasági krízis, amely nemcsak Európát, hanem az egész világot is elsöpréssel fenyegeti, a mienkhez hasonló helyzetet teremtett az egész világon. Mindenütt óriási költségvetési deficitek. Méltóztatnak olvasni, hogy az amerikai Egyesült Államokban másfél milliárd deficittel számolnak ebben az évben. . ülése 1931 november 27-én, pénteken. Mindenütt óriási munkanélküliség, nyomor, a termelésnek teljes csődje. Győztes és legyőzött államok egyaránt szenvednek ennek a vilagkrízisnek következményeitől, amelyek, meg vagyok győződve, azokat áz államokat is el fogják érni, amelyek ma a felhalmozott arany birtokában talán még biztonságban érzik magukat. T. Ház ! Hát ebben a hatalmas világégésben lehet-e elszigetelt ez a szegény magyar nemzet, lehet-e józan ésszel hinni, hogy **z a megcsonkított ország ki tudja magát vonni az alól a válság alól, amely eiv-s, hatalmas államokat alapjukban rendített meg? En azt hiszem, hogy a magyar nemzetnek nem kell sokáig keresni annak okát, hogy a válság minket talán előbb és nagyobb erővel talált. Mi istenáldotta boldog ország voltunk, olyan zárt gazdasági egység, amelynek mindene volt. Gazdagok voltunk élelmiszerekben, nyersanyagokban, virágzó iparral és kereskedelemmel. Mintha a Gondviselés egy olyan nemzet részére teremtette volna ezt az országot, amelynek mint egy szigetnek, idegen népek tengerébe beágyazva, egyedül önmaga erejéből kell megélnie. S mit tett Trianon, t. Ház? Nemcsak politikailag ítélte halálra ezt a nemzetet, öt részre szakítva ezt a magyar testet, hanem gazdaságilag is tönkretette már akkor, midőn a természetnek örök törvényei által egymásra utalt területeket széttépve, elszakította az anyaországtól azokat a területeket, ahol a nyersanyagokat termeltük, amelyeket ma mind drága pénzen, idegen valutáért kell behoznunk éppen az elszakított területekről. De felteszem a kérdést, t. Ház: nem Trianon-e az oka annak is, hogy a magyar költségvetés összegének 55%-át ma a személyi kiadások teszik ki? Nem trianon-e az oka annak^ hogy a személyi kiadásokat nem tudjuk leszállítani, anélkül, hogy ezáltal magyar testvéreket ne juttatnánk koldusbotra? Nem Trianon volt-e az oka annak, hogy ezt a beruházási politikát kellett folytatni, amely által országunkat újból felépítettük? Már t. Ház, nem Trianon-e felelős-e azért, hiogy a magyar ifjúságnak, a nemzet jövő reménységének a helyzete olyan szomorú, sivár és reménytelen, de nem Trianon-e felelős-e azért a sok szenvedésért, . azért a sok könnyért, azért a végtelen nyomorért, amelyet ez a magyarság szenved, lakjék bár ennek az ezeréves hazának bármely részén is? Igenis, t Ház, én a magyar gazdasági válságának, az egész magyar nyomorúságnak okát elsősorban Trianonban keresem, amely széttépte ezeréves magyar hazánk testét és csak könnyet, szenvedést hagyott mag a magyarságnak. (Igaz! Ügy van!) De mely meg vagyok győződve,^ hogy mégsem tudta széttépni azt a testvéri érzést, amely ma^ minden magyart Összeköt, lakjék bár a világnak bármely zugában is. T. Ház! En ebben a súlyos pillanatban erre a testvéri érzésre, erre a minden magyart öszszefonó testvéri szeretetre appellálok. Appellálok arra a felelősségérzetre, amellyel ma a törvényhozás minden egyes tagja tartozik nemcsak az utókornak, hanem elszakított testvéreinkkel szemben is. A nemzet e súlyos percei eszembejuttatják a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak örökigazságú szavait, «mi Önmagunkban a feltámadás, csak akarnunk kell.» A magyar nemzet ezekben a sorsdöntő órákban saját erejére van utalva, senki mástól segítséget nem