Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-40

498 Az országgyűlés képviselőházának 40. nincs időm rá, hogy milyen lehetetlen eszközökkel és amerikázással akadályozták meg azt hónapokon és egy féléven keresztül (Lázár Miklós: Egy évig amerikázott a pénzügyi bürokrácia!), hogy ide 500 vágón lengyel szén befuthasson megfelelő ellenértékű tokajhegyaljai magyar bor kiszállítása ellenében (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem tokaj-hegyalj

ai, hanem bodajki bor! — Egy hang a baloldalon: Német só jön be!) Hisz az helyes, hogy mi Németországgal nagy összeköttetésben vagyunk, ha egyúttal a megkötött kereskedelmi szerződés ellenértékéül ők is respektálnák a mi jogainkat (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Azt nem teszik soha!) és a mi állattenyésztésünk és mezőgazdasági terményeink érdekében megtennék azt, ami kötelességük, hogy a kereskedelmi .szerződésekben biztosított kivitelünket ne akadályozzák. Hát akkor miért favorizáljuk mi a német sótermelést, amikor itt biztosíték van arra nézve, hogy a Lengyelországból behozott só ellenértékéül, ha nem is gyógyíthatjuk meg a magyar borgazdaság eminens bajait, de ezeket a bajokat enyhíthetjük és az egész magyar szőlő- és borgazdaságot abból a válságos helyzetből, amelyben jelenleg sínylődik, reménytkeltoen jobb jövő felé vezérelhetjük. Méltóztattak felemelni a motalkó árát rendeletileg és rekompenzációképpen ki lett mondva — tehát részben a mezőgazdákra hárították az ódiumot azért, hogy a motalkó ára emelkedett —, hogy a szeszérdekeltségek tartoznak évenkint 3—400 ezer hektoliter bort borpárlattá kifőzni. Ugy tudom, megtörtént az egyesség, de a szeszérdekeltségek a konzekvenciát csak a maguk javára vonják le s felemelik a motalkó árát. En az ipari szeszérdekeltségekről beszélek és nem a mezőgazdaságiakról, mert ez utóbbiakhoz hozzátapad szívemnek, lelkemnek minden érzése. (Helyeslés balfelől. — Gr. Somssich Antal: A koplalókról!) Igen, a koplalóművészekről, mint Fellner Pál mondta. De ők elfogadják a motalkóhoz vegyített, felemelt szesz árát, noha, szerintem csak a mezőgazdasági szeszgyáraknak kellett volna megadni a jogot, hogy ők szállítsák azt a szeszt, amelyet a motalkóhoz kevernek. A mezőgazdasági szeszgyárak rentabilitását azonképen kellett volna előmozdítani, hogy az ipari szeszkontingens kárára és rovására bizonyos rendelkezési alapot teremtenek a t. földművelésügyi és kereskedelemügyi miniszter urak befolyása és ellenőrzése alatt, amelyből kárpótolnák mindenkor az irrentabilitással küzdő mezőgazdasági szeszgyárakat. De már túl vagyunk ezen a kérdésen. Ügy hallom, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak elfogadják azt a nemzeti ajándékot, hogy emelkedett a szesz ára, de nem hajlandók teljesíteni azt, hogy 3—400.000 hektoliter bort főzzenek ki borpárlattá és mosolyognak a kérdés felett. Majd meg fogjuk mutatni, — mondják, — hogy mit fogunk csinálni. (Lázár Miklós: A pénzügyminisztériumban ők az urak! — Andaházi Kasnya Béla: Azért nincs pénzügyminiszter, mert nem ülhetnek ők be!) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy rátérve egy konkrét esetre, végezzem is felszólalásomat. Fejér megyében Mór községben 15 kat. holdon bortermeléssel foglalkozik, a nevét is megemlítem, Walkóczy Pál. A nevét is megemlítem, azért, mert számos díszoklevelet kapott, aranyérmet nyert. Késői szüretelésével, amint azt szakközegek megállapították, elérte, hogy mustjának cukortartalma 27 'klosterneubiirgi fok. 1928 december 28Tán országos ülése 1931 december 17-én, csütörtökön. pályázaton a faj gyümölcstermelők között 10 egyén között oklevéllel volt kitüntetve. Ennek az embernek eladásra kész kitűnő 300 hektoliter aszubora van. Belevelezte egész Európát. Erdélyi Aladár t. képviselőtársam eljárt ebben az ügyben. Szóvátette ezt az ügyet az agrárblokknak és az egységespártnak az értekezletén is. Koppenhágába, Stockholmba, Amsterdamba, Tallinba (Észtország), a Majna melletti Frankfurtba, Rigába, Berlinbe, Kölnbe, Oslóba, Breslauba, Lodzba, Rotterdamba, Krakkóba, Münchenbe, Dresdába, Antwerpenbe, Lodzba, Brémába, Pozenbe, Londonba levelezett, hogy kiviteli lehetőséget teremtsen 300 hektóliter aszuborának. Méltóztassanak meghallgatni az esetet. Egyébként mivel neki vincelléreket, szŐlőmuinkásokat kell tartania, nem bírja az adóterheket; végrehajtásokkal és árverési hirdetményekkel küzködik ez az ember. Végre 'megtalálta, hogy Lengyelországba szállíthat ki onnan behozandó szén ellenértékéül 300 hektóliter aszubort. Természetesen valutakérdés, devizakérdés játszott közre. Ugye azonban annyira jogosnak látszott; és annyira jogos is volt, hogy a t. kereskedelmi miniszter úr-ráírta az aktára — felmutatom — «Teljesíthető. A tárgyi feltételek megvizsgálandók». Itt van Kenéz Béla kereskedelmi miniszter úr kézjegye, hogy teljesíthető. Tehát lehetővé vált, hogy 300 hektóliter aszubor menjen ki Lengyelországba a Renard céghez, amelynek egyébként lerakata van Budapesten, tehát nem alkot precedenst a dolog. Szénkereskedelmi lerakata van itt ennek a cégnek lengyel-porosz szén szállítására. De mi történt? Mikor az ügylet effektuálásáról lett volna szó és amikor előzetesen ilyen adat állott a t. kormánynak a szeme előtt, hogy pl. a móri róm. kath. zárdafőnökség: a kapucinus konvent g vardián ja kiállította, hogy elsőrangú bort termel Walkóczy Pál, aki borászati kiállításokon többször díjat nyert, aki saját termelését közvetlenül szállítja a

f

fogyasztónak, akit nyugodt lelkiismerettel ajánlhat az egyháznak^is — miseborról van szó — és amikor —"sajnálom, nem- tudom idehozni a Ház asztalára, nincs kezemben, mert nem vettem el tegnap tulajdonosától^ — nagy aranyérmet nyert egy európai kiállításon, amellyel hírnevet szerzett a magyar bornak, amely aranyérmet szeretném letenni a Ház asztalára azzal a kenyérrel együtt, amely eozinált lisztből készült, mondom, amikor szeretném letenni ide a dicsőség érmét a nyomorúság kenyerével együtt, mert mindkét termelő osztály, úgy a gazdaosztály, mint a bortemelőosztály közös nyomorúságban van, (Ügy van! Ügy van!) akkor az történt, hogy a miniszter úr kézjegye dacára megtagadták Walkóczytól a kiviteli engedélyt, a csereügylet megkötését. (Szűcs István: Kik?) Megmondom, hogy kik. Jött a szénkormánybiztos, jött Tóth Ferenc úr, tárgyalásokat folytatott a kereskedelemügyi miniszter úrral és a már megkötött szerződést, amely a lengyel érdekeltséggel perfektuáltatott, megtagadták, megtagadták és stornírozták. Kérdezem tehát — és ezzel végzem is felszólalásom mat, — ki a nagyobb úr Magyarországon, a miniszter úr, vagy a szénkormánybiztos úr? Ki áll a szénkormánybiztos úr hátamögött: a miniszter úr, vagy pedig a MAK és a Salgó Vida Jenő és a Salgó érdekeltsége? (Gr. Somssich Antal: Ezek a piócák!) Ügy tudom, a szénkormánybiztosságot azért létesítették, 1 hogy az egyenletes elosztás meglegyen az or-