Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-39

418 Az országgyűlés képviselőházának 39 egyenlő jognak tudta magát felküzdeni és hogy e jogánál fogva méltán kívánhatja, hogy a többi szakminisztérium mellett — így a terme­lés különböző faktorainak, mint a kereskede­lemnek, az iparnak és a földmívelésügynek ffeakminisztériumai mellett — szintén önálló szakminisztériummal rendelkezzék. Harmadik érvünk az volt, hogy a mai kapitalista gazda­sági rendszer mellett okvetlenül szükséges és kívánatos, hogy az állam olyan fórumot léte­sítsen és tartson fenn, ahol az ember védelmé­ről gondoskodnak, ahol az embervédelmet a mai kapitalisztikus rendszer emberronosoló tö­rekvései mellett törvényesen is biztosítják. Ne­gyedik érvünk az volt, hogy Európa minden államában látunk ma munkaügyi minisztériu­mokat és a szociális történelemnek soraiban és lapjain egy Nolens, egy Rasch, egy Wünschel, egy Braun és egy Brauns emléke mindig aranybetűkkel lesz feltüntetve. A miniszterelnök úr meghallgatásunk után kijelentette, hogy ő nem gondol a népjóléti minisztériumnak leépítésére vagy megszünte­tésére, miután nem tartja időszerűnek. Én a népjóléti és munkaügyi minisztériumnak le­építését, illetőleg felosztását ma sem tartom időszerűnek, mert a dolgozó népnek helyzete, a munkásságnak kívánságai kielégítést még nem nyertek. Igen t. Ház! Kénytelen voltam ezt a kér­dést idehozni, de tartozom kijelenteni, hogy felszólalásom mentes minden politikai íztől. (Helyeslés jobbfelől ) Nem kívánok belekap­csolódni abba a témába, amely a népjóléti mi­nisztérium betöltése körül ma aktuális. Én tisz­tán mint gazdasági kívánságot bírálom ezt a kérdést. A kormányhoz közelálló sajtóban és lapokban, úgyszintén a kormánytól távolabb álló sajtóban is napok óta olvasunk híreket és cikkeket, kommentárokat és intervjúkat, ame­lyek a népjóléti minisztérium megszüntetésé­ről, illetőleg feloszlatásáról beszélnek;. Felve­tem itt a kérdést: vájjon a kormány számolt-e azokkal a recenzusokkal, amelyeket a népjóléti és munkaügyi minisztérium esetleges megszün­tetése úgy belföldi, mint külföldi vonatkozá­sokban magával hozhat? Felhívom úgy a t. kormánynak, mint a t. Háznak figyelmét Ap­ponyi Albert grófnak egyik kijelentésére, ami­kor a Népszövetség egyik ülésén a Nemzetközi M/unkaügyi Hivatal költségvetésének reduká­lásáról volt szó, akkor Apponyi Albert gróf a magyar delegációt arra kérte, hogy a munka­ügyi bizottság restringálásánál jelenlétükkel ne asszisztáljanak, mert ez a tény önmagában alkalmas arra, hogy abból a demokratikus po­litikával szakító diktatúra előkészítésére kö­vetkeztessenek. Nem tartom a magyar nemzet szempontjá­ból kívánatosnak, hogy mi külföldi vonatko­zásban reakciós színben tűnjünk fel. (Egy hang a baloldalon: Máshol sem!) Nem tartom kívánatosnak, hogy a Nemzetkö'Zi Munkaügyi Hivatal jelentésében Magyarország ezzel az esetleges cselekvésével súlyos bírálat tárgyává tétessék. De belföldi vonatkozásban sem tar­tom külön csen a mostani időket erre alkal­masaknak. A dolgozó tömegek mai lelkületében nem szabad az érzelmeket újból és újból fel­korbácsolni, mert a ídiolgoizó tömegek a mun­kaügyi minisztériumi megszüntetésében ma­guk elleni attakot látnak, hogy pont azt a minisztériumot akarják megszüntetni, amely a .szegény emberek, a kisemberek, a dolgozó emberek ügyei/vei van hivatva foglalkozni. De mélyen t. Ház> mii vezetheti a kor­mányt ennek a kérdésnek tárgyalásánál 1 ! Azt . ülése 19$ 1 december 16-án, szerdán. mondják, hogy elsősorban a takarékosság. Le­gyen szabad itt rámutatnom arra, hogy kül­földön ma mindenütt van munkaügyi minisz­térium. Nemcsak a gazdag és nagy államok­ban, nemcsak a nagy ipari államokban, ha­nem Dániáiban, Svédországban és Norvég­országban, sőt a Balkánon is és Görögország­ban például két szociálpolitikai minisztérium is «ran, amennyiben az egyik a munkaügyet, a másik pedig az egészségügyet kezeli. Azt ol­vassuk, t. Ház, Ihogy Ausztria gazdaságilag és pénzügyileg csőid) előtt áll, Németországban is óriási bajok vannak, de azt sehol sémi olvas­suk és halljuk, hogy Ausztriában vagy Német országban a takarékosságot éppen a miunka­üfí-yi minisztérium megszüntetésével kezdenék. Ha azonban mi mégis azt mondjuk, hogy nekünk Magyarországon takarékoskodnunk kell, spórolnunk kell, akkor foglalkozzunk az­zal .a kérdéssel is, vájjon a népjóléti miniszté­rium megszüntetése jelent-e egyáltalában taka­rékoskodást? Az államnak és a kormánynak a jövőben is foglalkoznia kell az egészségügyi védelemmel, a gyermekvédelemmel, a társadalombiztosítás felügyeletével, a rokkantak ügyével, a lakás­védelemmel, stb., szükség van tehát fórumokra, szükség van tehát hivatalokra, amelyek ezeket a kérdéseket a jövőben is kezeljék. Ha tehát szükség van ilyen fórumokra, akkor ez máris kialdíást jelent, mert .hiszen az egyes miniszté­riumokban, a belügyben, a kereskedelemügyi­ben és egy harmadik minisztériumban, ahová a munkaügyi kormányzatnak, a munkaügyi mi­nisztériumnak ezeket az ügyeit el akarják he­lyezni, nem hiszem, hogy volna jelenleg olyan tisztviselői kar, amely ezeket a kérdéseket á/t tudná venni, szükség van tehát arra. hogy a már éveken keresztül ezekkel az ügyekkel fog­lalkozott hivatalnoki testületet átvegyék. Ha nem veszilk át, akkor mi történik? Az időseb­beket nyugdíjazzák, nem jelent tehát takaré­koskodást; a fiatalabbakat pedig egy időelőtti nyűg-díjazással elküldeni, újból nem jelent ta­karékosságot. (Folytonos zaj.) De következnék ezekután az a terv és az az idea, amiről hallottunk, ihogy szükség van a kultuszminisztérium szempontjából a nép­jóléti minisztérium helyiségeire. Engedelmet kérek, a kultuszminisztérium, a népjóléti­minisztérium helyiségeiben nem tud elhelyez­kedni, mert a jelenlegi kultuszminisztérium másfélszer akkora, mint a népjóléti miniszté­rium, a kultuszminisztérium központi igaz­gatásának személyzete kereken duplája a nép­jólétinek. Ezenkívül pedig a kultuszminiszté­rium egyes osztályait ma is házon kívül tartja, így az óvoda-osztályt és a tanítói nyug­díjak osztályát. Takarékossági szempontból tehát nem lehet gyakorlatilag felhozni érve­ket, amelyek a mellett szólnának, hogy ezért kell a népjóléti és munkaügyi minisztériumot megszüntetni. De következik egy gyakorlati kérdés. Itt van a Társadalombiztosító. A Társadalom­biztosítóban most nagy probléma körül vitat­koznak és ez, a szabad orvosválasztás kérdése. A szabad orvosválasztás kérdése az esetben, ha^ van munkaügyi minisztérium, ahová az egészségügy és a szociális biztosítás felügye­lete tartozik, könnyen elintézhető, ha azonban nincs munkaügyi minisztérium, akkor ez a kérdés is három minisztérium hatáskörébe utaltatik és miniszter-közi tanácskozásokat, miniszterközi munkát követel, ami újból nem jelenti azt, hogy ezek az ügyek gyorsabban,

Next

/
Thumbnails
Contents