Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-38

Az országgyűlés képviselőházának 38. Magyarország területén is a gazdasági problémának részleges megoldását, mert másfélmillió emberrel szaporította volna a fogyasztóképes társadalom tömegét. Hogy milyen nagy feladatok vártak volna e téren minden igazán nemzeti gondolkozású kormányra, erre csak annyit vagyok bátor kiemelni, hogy az 1928. éves statisztikát véve elő, — amikor jobb termés volt, mint azóta, a terményárak akkor még nem hanyatlottak úgy, mint ma, s az értékesítés is jobb volt — az 1928. évi termésnél a kisbirtok kisebb produktivitása 200 millió pengő differenciát tett ki, ennyivel kellett volna az idők folyamán emelni a kisbirtok produktivitását. (Helyeslés a középen.) A magyar állatállománynak 70—75%-a kisés törpebirtok tulajdonában van, a baromfiállománynak több mint 80%-a; viszont az állatállomány minősége és az állattenyésztés hozadéka a kisbirtoknál valóban messze elmaradt a nagybirtok mögött. Ne méltóztassék a részletekbe való elmélyedésnek tekinteni, ha néhány közelebbi adatot hozok fel. A piros-tarka tehén átlagos súlya a kisbirtoknál 337 kiló. a nagybirtoknál 488 kiló. A kocáknál eza két szám: 67 és 86 kiló. A tejtermelés évi differenciája a kis- és nagybirtoknál évi 65 millió kilogrammot tesz ki; vagyis az elmúlt 12 év alatt a magyar kormány a nélkül, hogy a termelés rendjében lényeges reformokat hajtott volna végre, csupán a kisés törpebirtok produktivitásának emelésével nagyrészben eltüntethette volna a fizetési mérlegnek azt a katasztrofális deficitjét, amely részben a mai szörnyű, e pillanatban kilátástalan és vigasztalan helyzetünkbe döntött. Ez azonban a magyar kormánynak eddig semmi gondot neim okozott. Földhirtokreformot csinált financiális szervezés és mezőgazdasági kultúra nélkül, ami annyit ér, mint döglött lovon a patkó. (Zajos helyeslés és taps balról.) Ebben az országban a kormány folyton agrár jelszavakkal járta a vidéket és szervezte a kisgazdatömegeket; ebben az országban, ahol a költségvetés tanúsága szerint aránytalan milliók és milliók terhelték a közoktatásügyi költségvetést, mindössze 147 önálló gazldásági népiskola van. míg alsófokú iparos- és kereskedőiskola 475; felső mezőgazdasági iskolánk 5 van ugyanakkor, amikor az ipari Ausztriában ugyanilyen iskola van 8. a cseh köztársaságban pedig 15. Mindezek után, t. Képviselőház, lehet-e csodálkozni azon, hogy az az elhanyagolt, a tanulás, a fejlődés, megerősödés útjától elvágott másfélmilliós törpegazda, zsellér olyan silány és alantas minőségű árut» vetett piacra, amely a világpiacokon a mechanizált és okszerű külföldi gazdálkodás termékeivel a versenyt nemi tudta felvenni? A földbirtokreform 407.206 törpe- és kisbirtokosnak juttatott kereken egymillió katasztrális holdat. Az egy birtokosra jutó mennyiség — igaza van Petró Kálmán előttem szóló t. barátomnak — olyan csekély, hogy sem az okszerű termelés, sem a fogyasztóképesség javulását nemi jelenti és néni jelentheti. Bethlen István tízéves kormányzati politikája elől az a nagy cél, hogy a földnélküli parasztság, zsellérség és kisbirtokosság felemeltessék, a törpe- és kisgazdaságok modernizáltassanak, teljesen elsikkadt és ezáltal elmaradt egy reform révén a magyarság belső erejének megerősítése is. E helyet mi történt, t. Képviselőház? E nagy feladat, e nagy reform, e nagy magyar nemzeti forradalom helyett az előző kormány KIÍP VISELŐ HÁZI NAPLÓ III. ülése 1931 december 15-én, kedden. 387 minden gazdasági és hatalmi erejével első helyen a nagyipar megteremtését tűzte ki célul. 1925. január l-e, az autonóm vámtarifa kihirdetése volt az a végzetes út, amelyre Magyarország rálépett; ez a dátuma annak a napnak, amikor teljes gazdasági ellentétbe állítottak bennünket mindazokkal a körülöttünk lévő országokkal, amelyek egyedül lehettek volna alkamasak arra, hogy mezőgazdasági termelésünknek piacot adjanak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az autonóm; vámtarifa, amely az új magyar iparosító politikának bevezetője, útcsinálója volt, három célt kívánt elérni: először a népfelesleg egy részének munkaalkalmat adni. másodszor külkereskedelmi mérlegünk deficitjét leszorítani, harmadszor pedig az ipari munkásság fogyasztása révén az agrárproduktumoknak új piacot biztosítani. Ami az első célt illeti, az ipari munkásság száma 1921-től 1929-ig valóban emelkedett, emelkedett pedig 161.604-ről 242.787-re. Külkereskedelmi mérlegünk hiányát eltüntetni azonban csupán egy évben sikerült, 1930-ban, míg közben 1925-ben ez a hiány 45 millióra, 1928-ig több mint 385 millióra emelkedett. Az agrárcikkek áralakulása pedig egy fillérrel sem mutatja, hogy a munkásság növekedő fogyasztása révén a kisbirtokos — mert hiszen elsősorban erről van itt szó — nagyobb árat kapott volna termékeiért. Ellenkezőleg, amíg ugyanez alatt a három év alatt az ország ipari termelésének értéke 2876 millióról 2795 millióra esett vissza, addig az ország mezőgazdáinak jövedelme 45 százalékkal esett; amíg tehát az ország mezőgazdaságának jövedelme 45 százalékkal esett, az ipar termelésének értéke mindössze 15 százalékkal csökkent. Mi következik ebből? (Erdélyi Aladár: Az, hogy az agrárius azért mégis háromszor annyi adót fizet! Megvan az arány!) A két számsor összeállításából az következik, hogy a magyar lakosságnak, elsősorban a lakosság túlnyomó részét képviselő falusi lakosságnak ma közel kétszer annyit kell fizetnie saját jövedelméhez viszonyítva az iparcikkekért, mint két évvel ezelőtt. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Erdélyi Aladár: Még többet is!) Szélesebb értelemben ez a két számsorba magyar belső gazdaságpolitika teljes csődjét jelenti, jelenti azt, hogy a magyar politika a nagyiparnak, amely 250.000 embert lát el, feláldozta másfél millió agrárproletár, törpe- és kisgazda érdekeit. (Taps és éljenzés balról és a középen.) A helyett, hogy a^ szövetkezés nagy eszméjének és a belső telepítésnek segítségével új, hatalmas lendületre vezette volna a magyar agrártermelést, a nagyipar erőszakos és gyorsított megteremtését választotta feladatául és egyidejűleg megengedte, sőt támogatta az ipari kartellek rendszerének kiépítését. (Erdélyi Aladár: Például a szénkartellt!) Ez volt a legsürgősebb feladata! A mi célunk olyan gazdasági politika, amely lehetővé teszi, sőt elősegíti ennek a nyomorúság posványába süllyedt másfél millió agrárproletárnak, kisföldű zsellérnek és mezőgazdasági munkásnak gazdasági és kulturális felemelését. (Elénk helyeslés balfelől.) Ez az a feladat, ez az a központi programm, amely ha nem is jelenti az egész magyar gazdasági válságnak nyomban való megoldását, negatív értelemben azt jelenti, hogy addig, amíg ezen a több mint másfél millió magyar emberen nem segítünk, minden egyéb problémának a megoldása illuzórius. (Helyeslés balról.) Természetesen egy pillanatra sem állítom azt, hogy 56