Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-37
Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 1931 december 12-én, szombaton. 363 és egynegyed évig — «mint haszonbéres földek szerepeltek, katasztrális holdanként 95 kilogramm búzáért.» Méltóztassék igen t. államtitkár úr ezt elgondolni: négy és egynegyed évig fizetett 306 ember 95—95 kilogramm búzát, mint haszonbért a neki juttatott földért. «Egyszer csak azonban ezen haszonbéres földeket az Ofb. 1929. január 1-étőL örök tulajdonba helyezte.» Méltóztassék azt elképzelni, micsoda öröm egy magyar falusi paraszt számára, amikor örök tulajdonába helyezik a földet. s — itt pedig minő csapás volt! Amíg haszonbéresek gyanánt voltak ezeken a földeken, addig tudtak fizetni, amint örök tulajdonukba helyezték azokat^ nem tudtak fizetni. (Tovább olvassa): «Még pedig pengő-átszámítással, úgyhogy minden kataszteri jövedelmi korona után 60 pengő fizetendő, mely kiszámítás után átlagban körülbelül 500—600 pengőben váltakozott 1 katasztrális hold földnek» — ilyen rossz földnek, amilyen ott van — «az ára. Ezen értékelések folytán 52 éves törlesztéses kiszámítás és az Ofb. által számított 1927—28. évi 27—28 pengős búzaárak mellett 35—40 pengőig van terhelve évenkint katasztrális holdja. Még ehhez vízszabályozási ártéri járulék és az adó, úgyhogy a 40 pengőt meghaladja az összes közteher.» Ök tehát egyszerűen képtelenek ezt megfizetni, — mint írják — amikor 6—7 pengős áron kellett nekik terményeiket a folyó évben eladniok. Ezután ezt írják (Olvassa): «Mert a törlesztendő részletért most holdanként 4 métermázsa búzát'kell eladni, egyet el kell vetni, kétszeri szántásért egy métermázsát kell nekünk számítani, tehát hat métermázsa búza ^ és az adó, stb., úgyhogy mi á magunk munkáját nem is számoltuk, mégsem fedezi a kiadást. Pedig elemi csapások is vannak, ami nálunk gyakori, mint szárazság, fagykár, jég, stb., mind csak a tönkremenéshez vezetnek. Tehát kérésünkkel fordulunk a képviselő úrhoz, hogy az érdekünkben a nemzetgyűlésen interpellálni méltóztassék és bemutatni a mi hat elemis laikus fogalmú egyszerű kis kérvényünket, amelyet én, Takács Mihály zsákai földigénylő írtam, a magam megpróbáltatásom hullámain, vergődő csónakján.» Egy ilyen egyszerű stílusban ^megírt levelet keserves könnyek követnek és én szórólszóra azért olvastam ezt fel, hogy egészen visszatükröztessem a lelkiállapotát egy ilyen egyszerű parasztembernek akkor, amikor előtte a földreform szóba kerül. T. Képviselőház! A törvényjavaslat egy része az országos földbirtokrendező alapról intézkedik és kimondja, hogy azok az összegek a tagosítási állami alapba utalandók át. Előttem egyik képviselőtársam sem r szólt hozzá ehhez a kérdéshez. En már többízben, költségvetési vitáknál is, sokat beszéltem a tagosítás kérdéséről, mint olyanról, amely hihetetlen mértékben ingerli a lakosságot és mint olyanról, amely hihetetlen mértékben akadályozza, hogy a földek tulajdonosai hitelhez tudjanak hozzájutni. Többrendbeli felszólalásom után vármegyém területén már folyamatban lévő tagosítások kérdésében intézkedések történtek, ellenben hallom, hogy országszerte megakadj a tagosítás, hallom, hogy a pénzügyminisztériumnak nincs egy krajcárja sem abban a bizonyos tagosítási állami alapban; hallottam olyasvalamiről is, hogy a tagosító mérnökök vállalják a finanszírozását bizonyos községek KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. III, tagosításának és így kínálkoznak fel az érdekelt minisztériumban. Szóval hallom, hogy a tagosítás megállt az egész vonalon, mert a tagosítási állami alap teljesen felhasználtatott és most fog az országos földbirtokrendező alappal megrősíttetni. Erdekei mindenesetre igen sokunkat az, hogy^ fog-e valami változást ez jelenteni a tagosítások ügyének terén, (Strausz István: Nem sok : változást fog jelenteni!) jelent-e valami számottevő összeget, valamilyen olyan összeget, hogy a tagosítás megindítható lesz azokban a községekben, amelyekben már eddig csak nehezen volt halasztható. T. Képviselőház! De mindezek a törvényjavaslatok, amelyeket akár a földmívelésügyi miniszter úr, akár más miniszter urak most előterjesztenek, hiábavaló munkák lesznek akkor, ha bizonyos aktuális kérdések gyorsan el nem intéztetnek. Kifejezetten a földmívelésügyi miniszter úr jelenlétére gondolok, direkt hozzá intézem azokat a kérelmeket, amelyeket a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara minden olyan képviselőhöz eljuttatott, aki a tiszántúli vidékről nyerte mandátumát. S itt hangsúlyozom, helyesnek tartom azt, hogy a 33-as bizottságban rósztvett ellenzéki képviselőknek ama indítványát, hogy a mezőgazdasági kamarákat oszlassák fel, a kormány nem teljesítette. Mezőgazdasági kamara és mezőgazdasági kamara között lehet különbség. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara példás érdekképviseleti munkát végez, intenzív kamarai életet él, minden egyes kérdéshez haladék nélkül hozzászól és nem fél hallatni a maga szavát akkor sem, ha a kormány intézkedésével szembeszáll. Legutolsó kérelme a tiszántúli gazdaközönségnek az volna, hogy olyan intézkedéseket vár, amelyek egyfelől a külföldi adósságok kérdését megnyugtatóan rendezik, másfelől a belföldi adósságok tekintetében a belföldi hitelezőknek, illetőleg tőkéknek csak a többi társadalmi osztályok kereseti lehetőségeihez mért kamatjövedelmet tesznek lehetővé. (Tauffer Gábor: Le kell szállítani a kamatot! Németországban már leszállították!) A kamara átirata úgy okoskodik, hogy (olvassa): «Ha az aranypengőben megállapított adósságok anai értékükben tovább fenntartatnak és a kamatterheket nem mérséklik, akkor a tiszántúli gazdatársadalom végpusztulásnak néz elébe. (Tauffer Gábor: A Nemzeti Bank kezdje meg!) A cél tehát csak az lehet, hogy a fizetésképtelen gazdatársadalom újból fizetőképessé tétessék, aminek alapfeltétele, hogy a mobil tőke és az ingatlanvagyon között beállott értékeltolódás kiegyenlíttessék és a gazdasági életben nélkülözhetetlen egyensúly ilyképpen helyreállíttassék, mert a ma fennálló aránytalanságok mellett egészséges gazdasági élet el sem képzelhető.» A Tiszántúl gazdaközönsége azt tartja, hogy valutavédelmi szempontból sem indokolható az a kamatláb, amelyet a Nemzeti Bank fenntart. (Tauffer Gábor: Minden oldalról mondjuk!) Szerintük ez minden hiteléletet megbénít, egész gazdasági életünket megmerevíti és a termelést is megakasztja. Kéri tehát a gazdaközönség a Mezőgazdasági Kamara útján a kormányt és természetesen elsősorban a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék odahatni, hogy a Nemzeti Bank kamatlába sürgősen 4%j*a mérsékeltessék s ezzel kapcsolatban, hogy a gazdasági élet vérkeringése a termelés továbbviteléhez szükséges fizető eszközökkel 53