Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-37

Az országgyűlés képviselőházának 37, pott, maximális értékelés szerint sem ér többet 350 millió aranypengőnél. T. Ház! Ezek az okok, amelyek úgyszólván értéktelenné vagy nagyon csekély jövedelmezőségűvé teszik az államkincstár tulajdonában a vagyonváltság-földeket s ez az oka annak, hogy a megváltott földeknek olyan kevés a hozadéka. Amikor a kormány megállapította, hogy túlságos nagy teher nyomja a szegény embereket^ 1928-ban, mint Temesváry Imre mondja, az ő kezdeményezésükre foglalkozni kezdett ezzel a kérdéssel. Es mi sült ki ebből a tanulmányozásból, t. Ház?! Talán az, hogy elviselhetővé tették a földhöz juttatottak évi annuitását? Avagy talán az, hogy a kormány ebben a nagy válságban a földhöz juttatottaknak segítségükre sietett pénzügyileg, hogy jobban tudják a földjeiket megmívelni ©3 jobb eredményt tudjanak kihozni? Dehogy! Ëppen az ellenkezője történt. A kormány sürgősen gondoskodott arról, holott voltaképen erre az égvilágon semmi szükség sem volt, hogy a megváltást szenvedők, az előző földtulajdonosok kártalaníttassanak, illetőleg, hogy azt az összeget, amelyet a törvény szerint 50 év alatt kellett volna megkapniok, lehetőleg minél kiadósabb összegben, egyszerre, készpénzben kapják meg. Ennél antiszociálisabb gondolat ebben a törvényhozásban még nem igen érvényesült. Akkor vették fel a svéd gyufakölcsönt, azért, hogy a 'megváltást szenvedett földtulajdonosokat kielégítsék. (Egy hang a baloldalon: Azok sem kapták meg mind!) T. képviselőtársam, a 75 százalék 75 százalékát megkapták készpénzben, a többi hátralék fejében pedig kötvényeket kaptak, illetőleg a törvény kötvényeket igért. Ezek azonban a valóságban még nem léteznek. Olyan sürgős volt-e, hogy készpénzben kifizessék a megváltást szenvedett nagybirtokosokat? Az én szerény álláspontom legalább is az, hogy a lehető legszerencsésebb momentumban érte a nagybirtokosokat ez a nagy szerencse, — amint Temesváry Imre mondotta november 20-án — hogy valósággal a markukba nevettek, amikor a megváltást szenvedett földbirtokosok között a kölcsönt szétosztották. Akkor t. i. 33 pengős búzaár volt és ezen 33 pengős búzaár alapján számították ki a megváltott földek értékét. Kolosszális túlfelértékelés szerencséje érte tehát • a földbirtokosokat. (Kun Béla: Hol van a többi pénz, hová lett?! — Mojzes János: 1500 pengőt számítottak katasztrális holdanként!) Tehát nem azért vettünk fel új adósságot, hogy a földmívelés érdekeit elősegítsük, hanem azért, hogy a törvényben elő sem írt váratlan szerencséhez juttassuk a megváltást szenvedett földtulajdonosokat. (Gr. Sigray Antal: Csak részben!) Nem vonom kétségbe, t. képviselőtársam, hogy sokan nem kapták meg ezt az összeget, de tudomásom van róla, hogy egyes, megváltást szenvedett földtulajdonosok száz százalékig megkapták. (Kun Béla: Akinek jó protekciója volt! — Mo.izes János: 200 millióról volt szó! — Kun Béla: Hová lett? — Zaj.) T Ház! A kormány egyidejűleg egy bizonyos mértékig a szegény emberek terhén is akart könnyíteni. Először a búzaárkulcsot szállította le 22 pengőre, azután pedig úgy intézkedett, hogy 1930-ban és 1931-ben az évi annuitásból 33%-ot elengedett. Ha vesszük a 22 pengős búzaárat és azt a mai búzaárral összevetjük, akkor azt kell megállapítani, hogy a búzaár hanyatlása folytán a szegényember terhe az utóbbi évek alatt a háromszorosára 1931 december 12-én, szombaton. 357 emelkedett. A kormány elengedett az alapárból 33%-ot. (Mojzes János: 33 százalékra esett le a búza ára!) Az engedmény oly csekély, hogy ezzel jóformán nem könnyítettek semmit azoknak a szegény embereknek a helyzetén, mert ehhez a feltételhez még az is hozzá volt fűzve, hogy csak azok juthatnak ezen hene-hez, akik az így megmaradó egész évi haszonbért, illetőleg annuitást kifizetik és még az összes hátralékot egy összegben leróják. Miután pedig az utolsó^ két esztendőben a gazdasági leromlás már általános volt, — adataim nincsenek, de nem hiszem, hogy sok ember juthatott volna ehhez a kedvezményhez —- miután a fizetési képesség hiányzott. Az a párt, amelyhez én a második nemzetgyűlés idejében tartoztam,* az addigi eredmények alapján már 1925-ben megállapította, hogy ez a földreform pénzügyileg is teljesen el van hibázva, mert^ ilyen hallatlan terheket a földmívelő lakosság nem tud elviselni, még az akkori magas búzaárak mellett se. Mint említettem, mi akkor r egy pártközi konferenciát kezdeményeztünk és ezen beterjesztettük javaslatainkat. Először is megállapítottuk, hogy a földreform végrehajtásánál egész csoportokat, egész kategóriákat mellőztek, így például a családi birtok eszméje alig valósult meg, (Egy hang a baloldalon: Egypár képviselő kapott!) nem szólva egypár itt-ott kiegészített törpebirtokról, általánosságban nem valósult meg a családi -birtok eszméje. A földbérlőket, akikről külön intézkedett első szakaszaiban a törvény, egyáltalában mellőzték s őket csak mint földnélküli földmunkásokat vették figyelembe.^ Ezzel több százezer kis földbérlő alól kirántották a gyékényét. Ezek azelőtt 20—40 holdon gazdálkodtak, s most egy és másfélholdra lettek visszaszorítva. További kifogásunk volt az, hogy a földeket általában a földhözjuttatottak lakóhelyétől a legtávolabb eső határrészeken osztották ki. Minőségileg sem megfelelő földeket kaptak, mert a tulajdonosok vagyonváltságba azokat a földeket adták el, amelyek a háború óta kis haszonbérletekként voltak hasznosítva, amelyeket a földmívelésügyi miniszter évről-évre rendeletileg hosszabbított meg. Ezek a földek tehát a dolog természeténél fogva évről-évre mindinkább leromlottak. A bérlő ugyanis nem tudván azt, hogy a jövő évre megihosszabbítják-e bérletét, a föld karbantartásáról egyáltalában nem gondoskodott, így Hehát 10—12 év alatt azokat a földeket teljesen kiélték. Es ezeket a földeket adták le leginkább vagyonváltságba és a földreform céljaira. Azonkívül a megváltási eljárás .során ezeket a földeket vették elsősorban igénybe. Állítom tehát, mert sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, sokat tanulmányoztam^ hogy mindenütt — és ez a dolog természetében is rejlik — a legrosszabb minőségű ré^zt kapták a földbirtokból a földhözjuttatottak. Természetes is, hogy a földbirtokos nem ajánlotta fel legjobb minőségű földterületeit; ez természetes dolog, nem is veszem rossz néven, hogy nem a lelkét adta oda a földbirtoknak, sem vagy on válts áigképpen, sem a megváltás tárgyául. Itt az eljáró bíróságnak lett volna kötelessége, hogy a kellő utat megtalálja és így mindkét érdek kielégülést nyerhetett volna. Mi azon a pártközi konferencián, ahol jelen volt az akkori kormány minden érdekelt tagja, az összes politikai pártok kiküldött képviselői, több javaslatot terjesztettünk elő, amelyek a tanácskozások leszűrt eredményei voltak. Nem akarom most ezekkel a t. Képviselőházát untatni, csak rámutatok arra, hogy már c2*