Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-35

296 Az országgyűlés képviselőházának 35, hajlandók semmiféle üzletbe belemenni, óvakodnak az olyan országtól és elkerülik azt a területet, ahol így járhatnának. En tehát nem várok ettől a rendelkezéstől semmit, minthogy a kapitalizmus a maga finom szerveivel száz és száz módot talál arra, hogy külföldön lévő értékeit nyugodtan kint hagyja tovább is változatlanul, és senki sem fog egyetlen egy dollárt, egyetlen egy svájci frankot sem (bejelenteni. Amíg a magyar kormány nem ikap arra jogot, hogy a ibaseli bank, a zürichi Bankverein, a genfi bank és a többi párizsi, londoni, newyorki és egyéb intézetek könyveibe hetekinthessen, amíg nem kap arra jogot, hogy ezeknek az intézeteknek safe-eibe belenyúlhasson, míg nem tudja valamilyen egészen lehetetlen és eddig fel nem fedezett módon megállapítani, hogy pl. Schwarz Mórnak kinn... (Malasits Géza: Festetich Tasziló hercegnek!) olyan valakit akartam mondani, akiről feltételezik, hogy ezt megcsinálja. (Zaj.)Mondjuk úgy: míg ki nem tűnik, hogy Schwarz Mórnak a zürichi Bankverein-nél lévő folyószámlája tulajdonképpen Festetich Taszilónak folyószámlája, vagy míg ki nem tűnik az, hogy nem tudom, valamely svájci polgárnak nevén szereplő safe egy magyar mágnásnak vagy egyéb vagyonos magyar embernek képezi a letétjét, addig az ilyen rendelkezések, amelyek itt felvétettek, csak arra jók, hogy a magyar kormány ezeket kirakatba tegye, mert ezeknek gyakorlati végrehajtására, hogy ezt meg lehessen csinálni, legkevésbbé a magyar kormány, gondol. , Ezek a rendelkezések bizonyítják azt a kétségbeesett kapkodást, amellyel a kormány a gazdasági élethez nyúl. Aki tegnap a miniszterelnök úr beszédét végighallgatta, azon a szánalom mellett, amelyet a személye iránt érez az ember, egy mély kétségbeesés kell, hogy úrrá legyen. {Ügy van! Ügy van! bal felől.) Ezekben a nehéz és szomorú időkben egy olyan ember vállalkozik arra, hogy ő az ország pénzügyeit rendbe akarja 'hozni, aki többek között azt mondja, hogy a szociáldemokraták ellensé^.i a szövetkezeteknek. Hát aki a közgazdaságból még ennyit sem tanult meg, akinek annyi fogalma sincs a gazdasági életről, miképpen vállalkozhatik arra, -hogy az ország pénzügyeit rendbe akarja hozni? Aki azt nem tudja, hogy a szociáldemokratapárt programmjában benne van a szövetkezetek támogatása és az altruizmus fejlesztése, aki azzal akar hatni, hogy azt mondja, hogy a szociáldemokratapárt részéről támadást intéztek a szövetkezetek ellen, attól hogyan várjam én azt, hogy a valutakérdést rendbe tudja hozni. Ez kétségbeejtő és nagyon szomorú dolog. Mert akik eddig azt hitték, hogy a kormány mai összetételében alkalmas arra, hogy az országot súlyos gazdasági helyzetéből kivezesse, azoknak e beszéd után ez a hitük sincsen meg; mert talán csak lojális párthüség készteti a túloldalon ülőket arra, hogy tapsoljanak, vagy az a félelem, hogy a mandátumaik felett mégis csak ő rendelkezik és nem a választók. Ez az egy az, ami összetartja őket és összetapasztja az egész egységespártot. De ennek az egész állapotnak szimptomája az a semmitmondó üresség, amellyel a miniszterelnök úr ezekben a nehéz, súlyos^ és válságos időkben itt az ország közvéleményét meg akarta nyugtatni. Ajánlom a miniszterelnök úrnak, tegyen egyszer egy összehasonlítást a saját beszédének üressége és Brüning kancellár beszédének tartalma között. Ha ezt a maülése 1931 december 10-én, csütörtökön. gyár kormány valutában megkapná, akkor'azt hiszem, nem volna semmi gondja a jövő tekintetében. (Tetszés és taps a szélsőbaloldalon.) Termelni, valutát szerezni csak munkával lehet. Ha pedig nekünk itt az országban százezerszámra vannak munkanélkülieink, ha százezerszámra vannak emberek, akik nem fogyasztanak, akiknél szinte rejtély, hogy miképpen élnek (Fábián Béla: Ügy van!), akikről senki sem tudná megmondani, hogy tulajdonképpen mi lesz velük, akik maguk tompa kétségbeesésben dobják magukat egyik helyről a másikra, ha vannak emberek, akik felnőttek, elvégezték tanulmányaikat és nem voltak képesek még egyetlen egyszer sem rendes alkalmazást találni, akkor hogyan lehet itt arról beszélni, hogy a mi gazdasági helyzetünk javuljon, hogy mi értékeket kapjunk, amikor pedig az itt bent élő emberek életszínvonala a legalacsonyabb a többi országok lakosaihoz viszonyítva s ez az alacsony életszínvonal kifejezésre jut az ország lakosainak kenyér vásárlóképességében. Nem megyek a másik közgazdasági tudós elmélete után, aki a miniszterelnök úrnak elődje volt, mert hiszen egyszer Bethlen István gróf azzal állott ide, hogy kiszámította, menynyi dollárba kerül New-Yorkban egy kilogramm marhahús és mennyi fontba kerül Londonban, azután ezt a fontot és a dollárt átszámította pengőre vagy koronára, és ezzel bizonyította, hogy nálunk milyen legolcsóbb az élet. Az ilyen közgazdasági tudós hasonlít ahhoz, amit a miniszterelnök úr tegnap itt kifejtett, mert egészen más az, ha én fontban keresem meg a keresetemet, vagy dollárban kapom meg, mintha nekem a dollárban vásárolt árut átszámítják koronára, illetőleg pengőre. Csak az elemi iskolában lehet ilyen naivitásokat elmondani, ott is csak az I. osztályban. Elnök: A képviselő urat kérem, hogy az ilyen személyes természetű és sértő megjegyzésektől tartózkodjék (Fábián Béla: Szegény, csak az országot védi! — Propper Sándor: Bírálja a nagy tudományát a kormányelnök úrnak!) Peyer Károly: Ha kiszámítom azt, hogy például Dániában egy munkás az ott megállapított hivatalos átlagos órabérből mennyi kenyeret tud vásárolni, akkor kitűnik.' az, hogy Dániában egy órabérből egy munkás 9*8 kg kenyeret tud magának vásárolni. (Fábián Béla: Egy órai bérből!) Egy órai munkabérből. Lengyelországban — pontosan megvan — 37 zloty ez a toér is ebből vásárolhat magának 5*8 kg kenyeret. Hollandiában egy órai munkabérből vásárolhat magának 4*5 kg kenyeret. Németországban — amely gabonabehozatalra szorul — 3*3 kg kenyeret vásárolhat egy órabérből. Jugoszláviában 3*1 kg, Franciaországban 2*6 kg, Ausztriában 2*2 kg és Magyarországon 1*8 kg kenyeret vásárolhat. Ezek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal hivatalos adatai, amelyeket felolvastam. Mit méltóztatik akkor elképzelni a jövőt illetően'? Ha egy Dániában dolgozó munkás a maga egyórai keresetéből 9*8 kpi kenyeret tud vásárolni, ha egy Ausztriában élő munkás is még 2*2 kg kenyeret tud vásárolni, és a magyar búzatermelő országban csak 1*8 kg kenyeret vásárolhat egy munkás egyórai munkabéréből, kétségbe kell esnünk. Erre azonban rávilágít az az összeállítás, amelyet szakemberek állítottak össze, és amelyből kitűnik az, hogy egy jóminőségű középmalom termelését figyelembevéve 1926-ban a kenyérnél az állam részesedése