Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-35

Az országgyűlés képviselőházának 35. viselőház előtt voltam bátor a közgazdasági tudomány tanításai révén megállapítani, hogy semmiféle országban, ahol a gazdasági helyzet a valutáris paritásnak megingását idézte elő, ilyen intézkedések ezt a megingást megállítani, a valutát stabilizálni nem voltak képesek. Utaltam arra, hogy amikor a német márkának katasztrofális leromlása véget ért és az úgynevezett Dawes-bizottság foglalkozott a német inflációnak és a német márkaromlásnak egészen kezdetéig visszamenő történetével, akkor Mac Kenna elnöklete alatt albizottság küldetett ki külön ennek a kérdésnek tárgyalására és ez az albizottság megállapította tudományos levezetéssel, hogy mindazok az intézkedések, amelyeket a német kormány az infláció időtartama alatt hasonló irányban, mint ahogyan ezek a javaslatok hozattak, megtett, nemcsak lassítani nem voltak képesek, hanem gyorsították a márka leromlását. Az eredményre tehát, amire az igen t. kormány ilyen intézkedések behozatalánál számít, komolyan számítani nem lehet, e mellett pedig éppen az 1924-et követő évek tapasztalatai szerint, amikor a leromlott valuták a középeurópai államokban helyreállíttattak, megfigyelhettük, hogy ezeknek a helyreállítási akcióknak mindig lényeges alkatrészük volt az, hogy az illető ország is vegyen részt a felépítés munkájában. Ügy Németországban, mint Ausztriában és minálunk a hazai tőkének is aranydevizákkal kellett résztvennie egyrészt a stabilizációs kölcsönök, az úgynevezett népszövetségi kölcsönök jegyzésében, másrészt a jegybankok alaptőkéjének jegyzésében. Nagy 'kérdés tehát az, vájjon közgazdasági szempontból helyes politika-e az utolsó külföldi fizetési eszközt is kiszedni az országból, nem gondolva arra, hogy amikor majd a helyreállítás munkája előtt fogunk ez után a vízözön után állani, minden ilyen fizetési eszköztől megfosztva, képtelenek leszünk a helyreállítás munkájában részt venni. (Magyar Pál: Ügy van!) De én ennek ellenére méltányolnám azt, hogy az igen t. kormány az országnak mai feldúlt lelki hangulatában kénytelen talán olyan intézkedéseket is tenni, amelyek a közgazdasági tudománynak tanításaival és a közgazdasági igazságokkal nincsenek teljes harmóniában. (Magyar Pál: Hangulati intézkedések!) Igen, hangulati: intézkedéseket. Mondom, be tudnám ezt látni akkor, ha az igen t. kormánynak látnám valamelyes olyan valuta- vagy devizapolitikáját, amely biztosítékot vagy megnyugvást volna képes szolgáltatni abban a tekintetben, hogy mindezekkel az óriási áldozatokkal, amelyeket az ország most meghoz, eljutunk egy nyugvópontra, meg tudjuk oldani a valuta ingásának kérdését, meg tudjuk állítani a pusztulást, el tudunk érni valamelyes pozitiv eredményeket. De aki a miniszterelnök úrnak bevezető expozéját és tegnapi beszédét hallotta, az kénytelen megállapítani, hogy a legkisebb megnyugtatást sem nyertük a kormány részéről abban a tekintetben, (Felkiáltások bal felől : Ügy van! sőt!) vájjon van-e egyáltalában valami elgondolása abban az irányban, hogy a valuta stabilizációja miként fog Magyarországon eszközöltetni, hogy vájjon milyen módok és milyen eszközök segítségével gondolja, hogy ezt a stabilizációt, amely a gazdasági élet egészségének múlhatatlan és nélkülözhetetlen előfeltétele, elő fogja állítani. Ha tegnap^ a miniszterelnök úr beszéde iránt oly nagy érdeklődés mutatkozott, ez nem tisztán az ő közütése 1931 december 10-én, csütörtökön. 289 jogi állásának és minden olyan megnyilvánulásnak szólt, amely a miniszterelnöki székből történik, hanem elmondhatom, hogy az egész ország feszült figyelemmel várta, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi életet elsősorban mozgató nagy kérdésben, a transfer-moratorium kérdésében miféle nyilatkozatot fog a miniszterelnök úr tenni. Meggyőződtünk arról, hogy erről a kérdésről a miniszterelnök úr nem nyilatkozott, illetve amennyiben távolról érintette ezt a kérdést, ezt olyan diplomatikus formában tette, amely diplomatikus forma mellett az ország közvéleménye semmiféle megnyugtatást nem kapott abban a tekintetben, hogy van a kormánynak egy egyenes irányzata, egyenes elgondolása és ezen irányzat és elgondolás megvalósítása által akarja a mai helyzetet megoldani. Hallottuk azt, — ami nem volt éppen új felfedezés és ebben a Házban az elmondatott már egynéhányszor — hogy mai gazdasági bajainknak természetes alapoka a trianoni szerződés. Amikor az igen t. miniszterelnök úr nagyon melegen védelmére kelt a Népszövetség pénzügyi bizottságának, azért, hogy ezt az okát a magyar gazdasági viszonyok katasztrofális leromlásának a Népszövetség jelentése nem tartalmazta, ezt még csak meg tudtam volna valahogy érteni, ellenben nehezebben értettem meg azt a fejtegetést, hogy nekünk, álmagyar kormánynak is diplomatikus okokból tartózkodnunk kellett attól, hogy gazdasági bajainknak erre az alapvető okára rámutassunk. En azt hiszem, hogy abban a katasztrofálisan súlyos helyzetben, amelyben ma gazdasági tekintetben vagyunk, az igen t. kormány egy kicsit túlságba viszi a r diplomáciát, amikor zárt ajtók mögött, senki által észre nem vehető programm szerint és ilyen hihetetlen diplomáciai finomságokkal kezeli ezt a kérdést, hogy a magyar kormánynak még óvakodnia is kellett attól, hogy a Népszövetséggel szemben meg merje említeni azt, hogy azoknak a gazdasági bajoknak, amelyeknek konzekvenciáit most szenvedjük, alapvető oka a trianoni szerződés. De minden egyéb kérdésben is ugyanezt a diplomáciát látjuk és látjuk az egész moratórium, illetve a transfer-moratorium kérdésében. Szerintem ez a kérdés nem igényel semmiféle diplomatikus elintézést, és az ország érdekei ebben a kérdésben ilyen diplomatikus elintézést meg sem engednek. Ha tisztában vagyunk azzal, amivel teljesen tisztában kell lennünk, hogy azt az évi 300 millió pengőnyi valutát, amely külföldi adósságaink kamatoztatására és annuitásos ^törlesztésére szükséges, az ország mai gazdasági struktúrája előállítani nem képes, — és ezzel körülbelül hónapok óta tisztában vagyunk és tisztában kell lennünk — akkor nem értem, mirevaló ez a hónapokig tartó habozás, ingadozás és diplomatizálás, olyan habozás, ingadozás és diplomatizálás, amely sok aranyába került ennek az országnak az időközi fizetési kötelezettségek teljesítése ^révén, holott senki sem láthat semmiféle utat előttünk^ amely máshova vezethetne, mint oda, hogy végre is ezt a moratóriumot szükségkép ki kell mondanunk. Igen t. Képviselőház! Amikor legelőször volt szó arról, hogy a Népszövetség bizottságot fog kiküldeni ide, az a remény élt az országban, hogy ennek a bizottságnak kiküldetése ugyanazzal az effektussal fog talán járni, esetleg kisebb keretekben, mint 1924-ben járt, amikor tudniillik a népszövetségi kölcsön jött létre és annak segítségével stabilizálódtak itt az álla-