Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-34

244 Az országgyűlés képviselőházának $4. ülése 1931 december 9-én, szerdán. illeték behajtása miatt. (Zaj.) Természetesen, ha ő is,mintatöbbiek,közben at. főispán úrhoz ment volna bizalmát nyilvánítani, akkor ő is szabadult volna ezeknek a kumulativ árverési hirdetményeknek kézhezvétele és az eljárás alól. Lássák be a túloldalon azt, hogy nem mi játszunk a tűzzel, akik a gyűléstilalom felfüggesztését kérjük az összkormánytól és a jelenlévő t. belügyminiszter úrtóLjmint aki pártpolitikán felülemelkedőleg, az egységespárt hatalmi céljait nem tekintve, sőt azzal szemben is a legfőbb őre és oltalmazója tartozik lenni a közszabadságoknak. A közszabadságokhoz tartozik az egyesülési és a gyülekezési szabadság is. Nem mi játszunk veszedelmes játékot a tűzzel, akik a gyűléseken nyíltan meg akarjuk mondani, hogy bármennyire nagy is az elégüietlenségj bármennyire jogos is a panasz, amely, magyar testvéreink, a ti ajkaitokról kitör s a mostani kormányrendszerrel szemben mást kíván és követel, de [vegyetek önuralmat magatokon, tartsátok a közrendet minden alkotmányos úton-módon, iparkodjatok ezt még a mostani kormányrendszerrel szemben is kikövetelni a jobb magyar jövendőnek hitében és reménységében. Mi a tüzet lelohasztani akarjuk, (Felkiáltások a jobboldalon: Látjuk!) mi a kirobbant szikrákat el akarjuk oltani, de az a tűz a veszedelmes, amely ilyen önkényes intézkedések folytán ott ég a hamu alatt s amely akkor tör ki veszedelmes robbanással, amikor már a t. belügyminiszter úr is gyenge legény lesz ahhoz, hogy a tüzet eloltsa. (Zaj a joboldalon.) T. Képviselőház! Azt mondta a miniszterelnök úr délelőtt, hogy ezer éve él itt ez a nemzet s élnie kell tovább is, bármilyen szomorú sorsban van jelenleg. Én is azt vallom, hogy ezer éve él itt ez a nemizet, sokat küzködött, verejtékezett, szenvedett másokért, saját hibájáért, mások bűnéért, idegen rabiga alatt és azért is, mert sokszor nem rosszindluílatiílag, nem rosszihiszemüleg, de tévesztéses módon nézvén a jelent és nézvén, hogy mit kell csinálni holnap és holnapután, voltak itt mindenkor olyan magyar emberek, àkik nem tudtak a helyzet magaslatára emelkedni, akik mint vezető egyéniségek és vezető pozíciókban ülők nem tudták történelmi távlatiból nézni az ország sorsának intézésénél azt, amit nézniök kellett volna és önző kicsinyes pártbatalmi szempontokból, olykor akaratlanul is, tehát nem rosszhiszeműen, de a nemzet sorsára mindenesetre károsan megfeledkeztek arról, amit a nemzet ügyében és jövője érdekében az adott helyzetben cselekedniük kellett volna. (Úgy van! balfelől.) Ez a helyzet van itt jelenleg megítélés alatt s ez a helyzet áll itt megéri élésre készen, úgyhogy a t. belügyminiszter úr megfelelő intézkedését joggal és méltán elvárhatjuk. Ez a helyzet, amelyben Magyarország jelenleg van, történelmi helyzet, sokkal rosszabb helyzet, mint amilyenben 1918-ban ée 1919-ben voltunk, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy ha akkor keresztül csapott is rajtunk a bolsevizmus hömpölygő szennyes áradata, ha jött i« utána a román megszállás, bármennyit vesztettünk is és azt hittük, hogy többet ez a nemzet nem fog kibírni gazdaságilag és anyagilag, az 1918 és 1919 után következő időkben a mostani gazdasági viszonyokhoz képest Kánaán volt ez az ország és gazdasági jómódban voltunkj (Ügy van! balfelől.) Akkor is volt kény érniány, de nem volt olyan sivár és ijesztő kenyértelenség, mint most van. Akkor a magángazdaságok még nem voltak kipusztított keitek, udvarok és tanyák, mint ma ée nem voltak munka nélkül a kisipari műhelyek. Akkor a kereskedők, akik becsülettel dolgoztak, még megtalálták számításukat. A tízéves rendszer uralma alatt lehetett volna elegendő munkaalkalmat adni a munkanélkülieknek, lelhetett volna ezt az országot csakugyan az Isten paradicsomává tenni a világjelenségek ellenére, amelyek tagadhatatlanul kártékonyán befolyásolták azt, hogy a nemzet a maga erejét úgy kifejthesse gazdaságilag, mint ahogy egyébként arra képes lett volna. Ma itt állunk szomorú siralomvölgyében, t. belügyminiszter úr. Mi olyan erős polgári szervezkedést akarunk a független kisgazdapárt lobogója alatt, amely nem csupán a mi pártérdekeinket szolgálja, hanem a nemzet egyetemességéneik is hasznára és javára van. Ezt a szabadságot, a szabadságjogoknak ezt a gyakorlatát kívánjuk a többi polgári ellenzéki képviselőtársaink számára, de kívánjuk a szociáldemokratapárt számára is, mert méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy mi bátor kiállással, a meggyőzés fegyverével készek és képesek vagyunk győzelmesen felvenni a polgári harcot a szociáldemokratapárttal szemben. Az egységespárt már levitézlett, erre sohasem lesz képes. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A gyűléstilalom felfüggesztését azért kérjük, hogv a független kisgazdapárt és többi polgári ellenzék képviselőtársaim az ország jövőjének megmentése érdekében tudjunk a népre olyan lelki hatást gyakorolni, amelyből az egész nemzetnek, messze jövendőket tekintve, csak haszna és áldása lesz. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a balodalon.) Elnök: Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja a belögyminiszterhez. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): «Interpelláció a belügyminiszterhez. — Meddig akarja a belügyi kormányzat elzárni a dolgozó magyar társadalmat attól, hogy a gazdasági életet bénító intézkedésekkel szemben legalább a véleményét nyilváníthassa?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Az előttem felszólaló három igen t. barátom a gyűléstilalom kérdésében igyekezett minden oldalról megvilágítani a helyzetetet. Szinte mindegyik beszéd egy-egy kérelem volt a belügyminiszter úrhoz abból a célból, hogy azon a rendszeren, amely rendszert ebben a tekintetben behozott, (Moizes János: Amely katasztrófára vezet.) s amellyel a^ véleménynyilvánítást egyáltalán elzárta, változtasson. Tökéletesen helyes volt Szakács Andor igen t. képviselőtársamnak az a megállapítása, hogy a magyar nép már kétízben teljesítette kötelességét: egyszer a mohácsi vész alkalmával, másodszor pedig a 48-as időkben. Ehhez én még hozzáteszem azt, hogy ez alatt a tízéves Bethlen-rendszer alatt az elismerés, — akármilyen szemszögből is nézzük — azt a névtelen adófizető polgárt illeti meg, akiről lehúzták az utolsó ruháját, akitől elveszik az utolsó falatját is és aki néma türelemmel teljesíti a lehetőségig honpolgári kötelességét. Nagyon örülök, hogy a belügyminiszter úr jelen van. A t. többségi pártnak talán rosszul esik, hogy mi ezt a kérdést ugyanannak a