Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-34
Az országgyűlés képviselőházának Sít. ülése 1931 december 9-én, szerdán. 211 következményeit mindig annak kell viselnie, aki azt összeállította és viselte is, mert hiszen az elmúlt esztendőkben 679 millió pengőt fizettünk ki kényszerű adósságaink kamatára és majdnem ugyanennyit, vagyis 671 millió pengőt kaptunk kölcsön készpénzben. Ezeket a kamatokat tehát nem mi termeltük ki, aminthogy Magyarországon ezeknek a külföldi kamatoknak kitermelése lehetetlen is. Itt két dolgot kell megállapítani. Először, hogy^ ezeket a kamatokat annakidején azért állapították meg ilyen magasan, mert azok mérvébe bizonyos rizikót is belefoglaltak, hiszen másként micsoda erkölcsi lehetetlenség lenne tőlünk 8—9—10%-os kamatokat szedni, amikor a kamat .külföldön csak 1—2%. A másik, amit meg kell állapítani, hogy amikor mi ezt a kamatlábat vállaltuk, akkor a búzának ára 30 pengő volt és a többi mezőgazdasági termény árának is ennek megfelelő volt a, szintje, ma pedig más a helyzet, ennek : folytán azt állítom, hogy a valorizációnak nemcsak felfelé, hanem lefelé is van helye. (Helyeslés jobbfelől.) A nemzetközi bizottság nyugodt lélekkel távozott el tőlünk, mert hiszen megállapította azt, hogy adósa jó; a hitelező érdeke, hogy az rosszá ne váljék, és éppen ezért adjanak nekünk teljes, vagy részleges halasztást, vagy szállítsák le a kamatokat, mert mindaddig, amíg akad ebben az országban egy szerencsétlen anya, aki gyermekét nem tudja táplálni, egy, az állások utáni meddő futkározásba belebetegedett embertársunk, aki nem tud orvosságot venni, addig ennek a nemzetnek véres verejtékéből immorális magas külföldi kamatokat kisajtolni egyenesen nem szabad. A kamatfizetés terén bejelentendő ez a non possumus, azonban nem jelenti azt, hogy non volumus. Magától értetődően, nemcsak ezért, hanem általános szempontból is azon kell lennünk, hogy nemzeti jövedelmeinket fokozzuk; Elsősorban a búza problémájával foglalkozom, amelynél többtermelés volt és többtermelés lesz is. Nekem meggyőződésem, hogy az acélos magyar búza mindenkor elhelyezést fog találni. De csak a príma fajta. Es miután én, mint dunántúli gazda, keserves tapasztalatok árán tanultam meg azt, hogy magas sikértartalmú búzát csak egészen kivételesen kedvező időjárási feltételek mellett lehet kitermelnünk, én azt gondolnám, hogy nekünk, kisebb sikértartalmat termelő gazdaságoknak és országrészeknek kellene az ország belső fogyasztását ellátnunk, a Tiszavidék pedig exportáljon. Röviden kitérek a laikusoknak arra a jóindulatú tanácsára, hogy miután a búzában baisse van, ne termeljünk búzát, vagy ne termeljünk annyit. Válaszom röviden az, hogy a magyar földnek főterménye a búza volt és az is marad, mégpedig nemcsak azért, — mint ahogyan a földmívelésügyi miniszter úr a napokban mondotta — mert ez felel meg a legjobban a klimatikus viszonyoknak, hanem azért is, mert a szalma-, illetőleg a trágyaprodukció révén elősegíti elhanyagolt réteinknek és legelőinknek javítását és így közvetett úton elősegíti az állattenyésztést. Mellékterményekkel, ipari és kereskedelmi növényekkel szívesen foglalkozunk, de miután keservesen tanultuk meg a múltban, hogy abban a pillanatban, amikor letérünk a kitaposott utakról, azonnal beáll a túlprodukció, én azt kérem a kormánytól, hogy elsősorban szerezzen nekünk piacokat és azután mondja meg nekünk, hogy mit termeljünk. A búza átmeneti árcsökkenésébe talán bele tudtunk volna lassan-lassan törődni, egyrészt mert a magyar gazdát a türelmesség jellemzi, másrészt mert lefokozott és igazán az animalitás határán mozgó igényeinket^ az állattenyésztéssel némileg ki tudtuk elégíteni. Az export ugyan itt is csökkent, de egy-egy vámsorompónak ideiglenes felbillentését ki tudtuk használni és így az árnívó csak lassan-lassan csökkent. Jött azután a Nemzeti Banknak — gazdaszemmel nézve — szerencsétlen valutapolitikája és most igazán a saját zsírunkban fulladunk meg. Elismerem, hogy egy állami banknak konzervatívnak kell lennie, de^ az olyan konzervativizmus, amely a való élettel nem számol, egyoldalú, mert én nem ismerek magasabb érdeket, mint a termelés folytonosságát. (Ügy van! Úgy van!) Hosszú hónapok kínos vajúdása után talán mégis létrejön az exporttanács, de kérdem, mi fogja pótolni a nemzeti vagyoniban beállott azt a rombolást, amelyet a lábukon megrothadó göbölyök, hízott sertések és 8 fillérért elkótyavetyélt mustraökrök jelentenek 1 ? Rá kell mutatnom arra a csodálatos jelenségre, hogy akkor, amikor mi minden termeivényünket nyomorult obulus okért elkótyavetyéljük, ugyanakkor a városi lakosság — valljuk meg — ugyanazon az áron kénytelen mindent beszerezni. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Itt valami nincs rendjén. Ezen mindannyiunk érdekében segíteni kell és én az ez ellen az anomália ellen indítandó harcban nemcsak a polgári ellenzékkel, hanem a szociládemokrata párttal is nagyon szívesen működöm együtt. (Friedrich István: Helyes!) Különösen számítok itt ennél a kérdésnél a fővárosi képviselők támogatására, mert a konzekvenciák: le nem vonása terén a főváros jár elő jó példával, amely ma ugyanannyit számít illetékek címén és egyéb címeken, mint amenynyit számított akkor, amikor a termeivények ára a mainak duplája volt. Itt csak mellékesen jegyzem meg a dupla szóra, hogy a mészárosok és hentesek száma is duplája a békebelinek, akik természetesen mind^ egyéni rezsivel dolgozván, az árakat szintén csak felfelé hajtják. Visszatérve az előbbi gondolatmenetemre, nyugodt és igazán politikai szenvedélytől mentes parlamenti megfigyeléseim során azt láttam, hogy több kérdés van, amelyben mi mindannyian közös plattformot találunk. A képviselői összeférhetlenség, az álláshalmozás, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) a kartel* lek, az Oti. kérdéseiben meglehetősen egyértelmű beszédek hangzottak el innét is, onnan is és a nemzet egyetemének érdeke szinte megkívánja, hogy legalább ezekben a kérdésekben beálljon köztünk a treuga dei, az Istenbékéje. (Friedrich István : Csak csinálják meg! — Magyar Pál: Önökön múlik, nem rajtunk! t — Sándor Pál: Megszavazzuk! A szónoklás nem elég!) Termeivényeink értékesítésénél igen nagy szerepet szánnék a szövetkezeteknek, de itt előrebocsátom, hogy az az állapot, hogy akkor, amikor a szövetkezeti tag részjegyéért a gyakorlatban öt percentnél soha sem kap többet, ugyanakkor az egyes igazgatók óriásig jövedel. met, nyugdíjat s azonfelül végkielégítést élvezzenek, sürgősen megszüntetendő. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Természetesen a kezdet nehézségei nagyok és itt eleve is le kell számolnunk azzal a téves felfogással, 31*
