Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-33

Az országgyűlés képviselőházának 33. ségére — és azt mondották, hogy ez a kényelem szempontjából volt szükséges, azért, hogy jobban lehessen őket kihallgatni. (Fábián Béla: Nagyohb kényelmet akartak nekik biztosítani!) Ez nyilt törvénysértés, hogy katonai fogházban, katonai tisztviselők hallgassanak ki polgárembereket, mert hiszen a királyi ügyésznek ott dolga nincsen, az csak értesítéseket kap. Ez az állam büntető hatalmának, szuverén hatalmának olyan alábecsülése, amely az alkotmányosság megtörését jelenti. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A mélyen t. belügyminiszter urat szerdán itt 8—10 képviselőtársam óhajtotta meginterpellálni arra vonatkozólag, hogy miért nem engedélyezi azokat az alkotmányos Összejöveteleket, amelyeken képviselők elnöklete alatt megbeszéléseket kívánnak folytatni. A mélyen t. kormány és a belügyminiszter úr is távollétével tündökölt. Hát lehet semmibe sem venni a parlamentet, de ne feledjék el, hogy a parlament semmibevevésén keresztül az egész magyar nép semmibevevése mutatkozik meg az önök részéről. Elvégre annyit talán mégis megérdemelnének a képviselők, hogy a kormány mindig képviselve legyen, ameddig a t. Ház együtt van, — mert úgy látszik, hogy nem sokáig fog ez tartani, mert az a módszer, hogy négy napig tanácskozunk, utána négy napig pihenünk, lehet kényelmes és ezeket a kellemesség eket megszerezhetik maguknak és fenntarthatják azt a másik fiókparlamentet, a 33-as bizottságot, amelyben talán kényelmesebben leihet a dolgokat elintézni, — de ne méltóztassanak azt hinni, hogy nem jön meg ennek a farsangnak a böjtje; nagyon keserves bőjtölés jön ennek nyomába, ha ezek a viszonyok itt tovább tartanak. A bizalmi kérdést (kell felvetni, amikor az ember azt látja, hogy mindenkinek megelégedésére támogatják Magyarország agrár lakosságát a fizetések teljesítése dolgában moratóriummal, enyhe bánásmóddal. De ha ezt teszik, miért nem nézik azt, hogy ebben az országban vannak mások is? Hogyan lehetett keresztülvinni egy olyan elhatározást, hogy a földmívesnép minden halasztást, árverésfelfüggesztést, stb. megkap, addig azokra nézve, akik kereskedők és iparosok, a teljes és tökéletes, szigorú fizetési kötelezettséget hagyják meg. Csak egy példát. A kormány egyetlen jelenlevő képviselője talán megfigyeli és megszívleli. A gépeket, amelyeket itt eladnak, a földmívelő lakosságnak, a kisbirtokosoknak, nem egyedül itt állítják elő, azoknak alkatrészeit, egyes felszereléseit külföldről kell beszerezni az itteni nagy cégeknek. A külföldnek a fizetést nem teljesíthetik, megvan tiltva, de a számlát követeli a külföldi cég. Nem gondolják, hogy megakad így az egész kereskedelmi élet azokkal a retrográd intézkedésekkel, hogy az egyik oldalon fizetési halasztást adnak, a másik oldalon fizetési kötelezettséget állapítanak meg és ha odamegy az a kereskedő, iparos vagy gyáros a Nemzeti Bankhoz és azt mondja: uram, nézzen ide, elvesztem a hitelemet, vagyonomat, fizetésképtelen leszek, ha nem tudok teljesíteni, adjanak nekem annyi devizát, amennyivel én tartozásomnak legalább egy részét fizethetem, — akkor nem kap devizát; az a felelet rá: nincs, nem lehet. Hát most azt felelem erre én itt, a Ház színe előtt, hogy ez nem így van ! Mert pár héttel ezelőtt a magyar állam a maga tartozásának kamatterhére külföldre tömérdek devizát fizetett ki. (Simon András: Az agrároktól elvett devizát!) Nemcsak az agrároktól, ülése 1931 december l-en, péntekén. 195 hogy méltóztatik ilyent gondolni? (Simon András: Csak azok exportálnak!) Minden becsületes ember beszolgáltatja. (Zaj. — Esztergályos János: A kereskedelemnek és az iparnak nincs hitele, csak az agráriusoknak van?) Nem kell itt más, csak a sok gazdasági probléma között egy kis józanság, amelyről itt nagyon sokan megemlékeztek és fejtegetéseikbe tudásuk legjavát beleadták, de mintha úgy nézne ki itt a dolog, mint mikor a jó Isten Bábel tornyát odaállította és összezavarta az emberek nyelvét, most összezavarta a nemzetek nyelvét, nem tudják egymást megérteni. Hát akkor legalább itthon mi magunk között értsük meg egymást és ne tékozoljuk el a pénzt tüntető fizetésekre kifelé, jófiút játszva és idehaza pedig éhenhalni és tönkremenni engedjük azokat, akik itt adóztak és kifizették ezeket a milliókat. Nem lehet t sokáig folytatni ezt a küzdelmet, mert megáll itt a nemzet vérkeringése, itt megáll minden munka, amikor az ember azt olvassa, hogy legnagyobb gyáraink meg akarnak állni, mert nincs munkájuk és nem tudják a munkásokat fizetni, nem tudják a félgyártmányokat behozni, nem tudják az iramot folytatni, és ugyanakkor itt mi játsszuk, gyönyörűen játsszuk azt az úrhatnám parlamentet, játsszuk nagyszerűen, címkórságok közepette ezt a parlamentes dit, ( ahelyett, hogy . kezünket a szívünkre tennők és azt mondanók: elég volt, ezt így tovább nem lehet csinálni! Kifelé is meg kell ezt már egyszer mondani, mert nem úgy van, amint itt a napokban hallottam, hogy annak kijelentése, hogy nem fizetünk, szégyenteljes valami volna. Akkor volna szégyenteljes, ha a pénzügyi viszonyok mellett lehetne fizetést teljesíteni és megtagadnánk azt, de olyan becsületes és törekvő magatartás után, amelyet évek során át tanúsított ez a nemzet, amely ideadta a tékozló kormány részére is, ideizzadta minden fillérét és most itt áll levetkőztetve, és nem azt mondja, hogy nem akarok, hanem, hogy nem tudok fizetni! Ti nagyok és hatalmasok, nézzetek ide, mert ne higyjétek, hogy izoláltan pusztulhat el egy ország Európa közepén. Erezzétek meg és érezze meg mindenki a felelősséget magában, hogy itt ezen az országon segíteni annyit tesz, mint Európának azt a nyugalmát előkészíteni, amely mellett lehetséges valamiképpen a kibontakozás. T. Ház! Valóságos szatírát kell írni arról, hogy mi most ráérünk szerdáig ünnepelni. (Györki Imre: Vadászszezón van, fő, hogy az urak bakot lőj jenek!) Ahelyett, hogy a parlament permanenciában volna, ahelyett, hogy ott tartaná a nemzet ütőerén a kezét es hallgatná mint jó orvos a szíve dobbanását^ és> megérezné azt a hallatlan rendetlenséget és kihagyást, amelyet a nemzet szíve verése mutat, ahelyett mi kényelmesen eltávozunk ma és szerdáig ezek- a pompázatos termek üresen maradnak, nem hangzik bennük szó, nem lesz benne tanácskozás és amikor odakint álmatlan éjszakákon át a dolgozó polgár és munkás azt kérdezi, meddig bírom, meddig? — a képviselőháznak nincs egy résztvevő szava, egy résztvevő sóhajtása sem. Nagy kockázat ez, uraim. Önök elmehetnek ünnepelni öt napig, tíz napig, csinálhatják ezt a játékot, azonban bigyjék el nekem, veszedelem rejlik ebben, nagyobb veszedelem, mintha itt bent és odakint is az alkotmányos munka folytatódhatnék. Engedje a belügyminiszter úr, hogy mi, akik érezzük az alkotmányos felelősséget magunkban, felvilágosíthassuk a népet és ne történhessék meg az,