Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-28
10 Az országgyűlés képviselőházának 28. ülése 1931 november 26-án, csütörtökön. Gábor: Férfiú a talpán! Nem leJiet olyan könnyen elgáncsolni! (Zaj. — Elnök csenget.) Itt van egy másik kérdés. A múlt kormány alatt beterjesztettem egy indítványt, hogy fegyházzal büntessék azokat, akik itthon megszedték magukat és ezt a pénzt kivitték külföldre, elvonták a magyar közgazdasági élettől, megfosztották az országot attól, hogy rendelkezzék ez összegeik felett. (Zaj. — Vázsonyi János: Megkérdeztük, hogy bankzárlat előtt kik síbolták ki a pénzt, de nem kaptunk választ!) örülök annak, hogy a múltkori felszólalásom alapján a miniszterelnök úr meg is tette azt, amit kértünk tőle annakidején és beterjeszti a javaslatát, amely fegyházzal bünteti azokat, akik elég lelkiismeretlenek és hazafiatlanok voltak, hogy ettől a nyomorgó, szenvedő országtól elvonták az életerőket. Ezekkel szemben még egy statárium is indokolt volna. (Felkiáltások balfelől: Kik azok? — Vázsonyi János: Kérjük a névsort!) T. Képviselőház! A névsor véletlenül a zsebemben van. (Élénk derültség és zaj. — Felkiáltások balfelől: Halljuk! Halljuk!) De mivel 16 évi képviselői működésem alatt sohasem személyeskedtem, beszédem oda tendál, hogy egy nemzeti egységet szervezzünk meg, nem akarok senkit sem jobbról, sem balról bántani, — azt hiszem különben, hogy képviselők nincsenek is benne, (Nagy zaj. — Elnök csenget.) — azonban igenis, a valutasíberek ellen a legdrákóibb szigorítást kell elrendelni. A kormány azonban akkor jár el helyesen, ha nemcsak fegyházzal bünteti őket, mert hiszen ezek .féllábukkal mindig a fegyházban voltak, akármilyen osztályhoz tartozzanak is- Az én felfogásom szerint már régen a fegyházban volna helyük. Tessék a feljelentőnek spiclidíjat adni. Az én mentalitásomnak ez nem felel meg, ellene vagyok a spiclirendszernek, de az ő mentalitásuknak ez teljesen megfelel, az ilyen sáskahadra a spicliket kell rászabadítani. (Lázár Miklós: Add elő a névsort! — Mojzes István: A síbereket pellengérezzék ki! — Helyeslés a baloldalon.) Az álláshalmozások kérdésére visszatérje, sokan vannak, akik nagy nyugdijat, ezenfelül tiszteletdíjakat kapnak, de ez nem elég nekik, van még trafikjuk, sőt moziengedélyük is és 12 igazgatósági tagságuk. Ezen a téren kétségbeejtő a helyzet. Az álláshalmozásokról összegyűjtöttem egy kis csokrot. (Sándor Pál: Az önök soraiból valók!) Ha személyeskedni akarnék, tudnék mutatni jó párat arról az oldalról is, úgyhogy ez egy mezei csokor: benne van minden. (Pakots József: Tessék megmondani, hogy ki! — Vázsonyi János: Tessék megmondani, hogy ki van benne innen! — Zaj.) A- folyosón megmondhatom. Nem képviselőkről beszélek most, hanem beszélek általában az álláshalmozásokról. Összegyűjtöttem egy kis csokrot. (Pakots József: Illatos csokrot!) Ezek rikító virágok (Mojzes János: Mák vi rágok!), amelyek izgatnak és lehetővé teszik, hogy a mai polgári redszernek ellenségei a népet fellázíthassák és rámutathassanak arra, hogy: íme, ti nyomorogtok, fáztok, és ezek dúskálnak a javakban. Lehetetlen állapotnak kell ezt minősítenem. Kérem a miniszterelnök urat, hogy H mii yen félve és fájó szívvel nyúlt a kisemberek vagyonához, {Ellenmondások a baloldalon.) — meg vagyok róla győződve, hogy félve nyúlt hozzá — éppen olyan bátran nyúljon a nagyokhoz, mert .az az osztó igazság, hogyha a kicsik szanálták a nagyokat, a nagyok szanálják a kicsiket. (Gr. Hunyady Ferenc: Jöjj át hozzánk! — Derültség.) Már megmondtam, hogy miért nem megyek át. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Itt van a nyugdíjleszállítások kérdése. Tessék itt a szociális szempontokat figyelembe venni. Akiknek nagyobb családjuk, több gyermekük van, azokkal máskép kell elbánni s a kisebb kategóriákat meg kell védeni és egy létminimumot megállapítani. A külföldi nyugdíjasok kérdésénél revízió alá veszem azt, amit annakidején mondottam, mert hiszen nem lehet ezt a kérdést egyenlő mértékkel mérni. Vannak ugyanis tisztviselők, akiket annakidején a közös intézményekhez osztottak be,' s akik hivatalosan voltak ott. Ezekkel szemben máskép kell eljárni, mint azokkal szemben, akik Önként választották Grácot, vagy Bécset. mint az a sok osztrák tábornok. Itt is szigort kérek. (Mojzes János: Miért rontjuk a valutát ezzel is?) Üdvözlöm a «Magyar pengőért magyar árut!» mozgalmat. Végre rá kell mutatnunk arra, hogy ebben az országban a társadalomnak össze kell fognia. Itt azonban azt kell csinálunk, hogy a kereskedőt kötelezze a kereskedelmi kormányzat, hogy kirakatában és boltjában minden áru, amely nem magyar, feltűnően meg legyen jelölve, hogyha én bemegyek egy boltba és magyar burgonyát akarok venni, akkor ne adjanak nekem lengyel burgonyát, vagy ha kecskeméti vagy keczeli magyar almát akarok venni, ne adjanak kaliforniait. (Mojzes János: Mi lesz a külföldi autókkal?) Itt vannak a szigorú árverések. Akinek protekciója volt és el tudta kerülni, hogy a végrehajtó tényleg végre is hajtsa, annak nagyon felszaporodott az adóhátraléka. (Mojzes János: Ha nem volt ellenzéki!) Nem arról van itt szó, hogy valaki ellenzéki-e, vagy sem, mert én is ismerek olyan ellenzékit, akinek nagyobb protekciója van, mint egy kormánypártinak. (Derültség.) Ez nincs összefüggésben. (Sándor Pál: Gyere vissza, minden meg van bocsátva!) Azoktól, akiknek nagy adóhátralékuk van, az uradalmaktól és egyénektől, szorítsák be az adókat. Ezek «bizonyos kíméletet élveztek éveken át Csak azután nyúljanak a kisemberek párnájához és a kisiparosok szerszámjához, ha már a nagyokon behajtották az adókat. (Mojzes János: Miért csinálják fordítva?) Az idő rövid, lejárt, be kell fejeznem. (Sándor Pál: Gyere vissza, minden meg van bocsátva!) A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy ebben az országban nem lesz éhező és fázó ember a télen. (Lázár Miklós: Már tél van!) A miniszterelnök úrnak ezt a mondását az ő szájából készpénznek veszem, mert olyan embernek ismerem, aki állani fogja a szavát. Igenis gondoskodni kell azokról is, akik nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy egy szakszervezet tagjai lehetnek, a magyar mezőgazdasági munkásokról elsősorban, akik szétszórtan élnek és nincsenek megszervezve RÍ akik rá vannak utalva a segítségre. A munkanélkülisegélyről is megvan az egyéni véleményem. (Petrovácz Gyula: Nem, nem, soha!) Bocsánatot kérek, így nem lehet beszélni. (Petrovácz Gyula: De így kell beszélni!) A munkanélkülisegélynek én nem vagyok barátja, de a következő kijelentést teszem és ezt aláhúzom: aki a világra jött, annak joga van az élethez, joga van a munkához. Ha nem tudok neki munkával kenyeret adni, lm nem tudok neki munkát adni, akkor
