Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-33

176 Az országgyűlés képviselőházának SS. ülése 1931 december 4.-én, pénteken. nyomtatásban ilyen bírálat hangozzék el és ügyész után kiáltottak. Ne csodálkozzék tehát az igen t. képviselő úr, ha az ilyesminek következménye egy tisztviselőellenes hangulat volt. Már pedig* a menekült tisztviselőket úgy méltóztassék tekinteni, hogy azoknak legnagyobb része nem önként hagyta el a megszállott területeket, hanem részben parancsra tette ezt, (Ügy van! jobbfélől. — Egy hang a jobboldalon: Ez volt a baj!) részben pedig kiüldözték onnan őket. (Ügy van! Ügy van!) Bihar megyének én voltam a kormánybiztosa a megye felszabadulása után. Nekem volt annyi előrelátásom, hogy Nagyváradra beüzentem, hogy senki se hagyja el ja helyét (Kun Béla: Ez a helyes!) és Nagyváradon maradjon mindenki s én mint kormánybiztos majd védeni fogom mindegyiket, ha felelősségre vonatik, csak hivatkozzanak rám. Ha minden határszéli vármegye kormánybiztos-főispánja megtete volna ugyanezt, akkor kevesebb volna a menekültek száma. (Gáspárdy Elemér: Ha a kormány nem adott volna olyan utasítást!) De tény az, hogy iákkor az iá hibás

1 felfogás uralkodott, hogy ne maradjanak a helyükön, ne tegyék le ,az esküt. Ha egyik percben az az általános felfogás, hogy nem szabadj letenni románnak, vagy csehnek az esküt és megbélyegezték azokat a tisztviselőket, akik letették az esküt a megszálló csapatok előtt, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy &a ottani tisztviselők csapatostul özönlöttek át a határon és itt olyau tisztviselői létszám keletkezett, amely ténylesr a mi államháztartásunknak meg nem felelő túlnagy terhet jelent. A tisztviselők fizetését is úgy tüntették fel, mintha az valami nagy, magas összegre rúgott volna. Igen jól emlékszem olyan időkre, amikor a tisztviselők kérdése abszolúte rendezetlen volt és a tisztviselők tudtak a helyzet parancsolta módon viselkedni, tudtak hallgatni, tudtak nélkülözni, a tisztviselő családok tudtak szenvedni egészen addig, amíg körülbelül 1923-ban—1924-ben a tisztviselők abba a helyzetbe^ kerültek, hogy a parlament nyomása folytan az ő fizetésük kérdése rendeztetett. Es akkor a tisztviselők részéről nem hangzott el egy irígylő szó sem, például azok iránt a jómódiz emberek iránt, akik ugyanakkor az udvarukban lévő egy-egy gyümölcsfa évi terméséből terheket tudtak kifizetni, és a tisztviselők sohasem irigyelték, amikor egy időben a földbirtokosak, más időben a háztulajdonosokkönnyen meg tudtak szabadulni az ingatlanaikon lévő terhektől. Nem beszéltek erről irigykedve, joggal elvárhatták volna tehát, hogy amikor az ő fizetésük rendeztetik, akkor viszont más társadalmi rétegek ne nézzenek irigységgel feléiük. (Ügy van! a baloldalon, — Szücs István: Nagyon okos beszéd!) A t. kéuviselő úr önmaga is említette, hogy a tisztviselők szolgálati pragmatikája hiányzik. A szájamból vette ki a témát, amely a jegyzeteimben is szerepel. Igenis, egyik legnagyobb hiba, hogy szolgálati pragmatika ma nincs. De ha nincs, ez engem nem arra sarkall, hogy a tisztviselőkön nagyokat üssek

% hanem éppen ellenkezőleg, ha nincs szolgálati pragmatikájuk, akkor törvényhozói hivatásomat éppen abban látom kicsúcsosodni, hogy védjem őket a felsőbbségekkel szemben. Nagy hiba, hogy valahányszor egy tisztviselő valami hivatali ténykedést követ el, személy szerint hibáztatják és bélyegzik meg igen sokan, például a választási visszaélések tekintetében. 1 Sohasem tudtam megérteni, miként lehet egy szolgabírót, vagy főszolgabírót banditának nevezni akármilyen választási visszaélés miatt. Hiszen tudnia kell mindenkinek, hogy a szolgabíró és a főszolgabíró olyan alárendelt állásban lévő hatósásri közeg, aki soha sémmj körülmények között, különösen ilyen kérdésben nem járhat el teljesen szabadon és függetlenül. Egyrészt olyan helyzetet teremteni, hogy a parlament összetett kézzel nézi éveken keresztül, hogy a tisztviselő hogyan kerül fokról-fokra függőbb helyzetbe, másrészt a tisztviselőt tenni felelőssé, nem igazságos dolog. (Kun Béla: Tíz év alatt megcsinálhattuk volna a pragmatikát!) A szanálási törvény egymaga, amelyet az ellenzék tetemes része helyeselt és amelyet én nem szavaztam meg. — a tisztviselők függőségét olyan nagy mértékben megnövesztette, hogy majdnem nevetséges dolog egy tisztviselőre úgy nézni, mint aki azt csinálja, amit akar. A tisztviselő, különösen választási kérdésekben mindenesetre parancsra jár el, és amiként hibáztatom, hogy igénybevétetik a tisztviselő a választásoknál, vagy igénybeveszi az uralmon lévő kormány vagy kormánypárt a választásoknál a csendőrt, viszont azonban sohasem fogok beleesni abba a hibába, hogy azt a csendőrt, aki utasításra jár el, azt a tisztviselőt, aki utasításra jár el, bélyegezzem meg és ellenszenvet alakítsak ki az" országban a csendőrség és a tisztviselők iránt. Ilyen ténykedésekért csak a minisztert lehet számoltatni és senki mást. A miniszter felelős minden egyes tisztviselőjéért, minden egyes tisztviselőnek visszaéléséért, akármilyen szempontból, de különösen ilyen politikai kérdésekben, választási visszaélések tekintetében Tény az, hogy gyűlöletet szítottak a tisztviselők ellen, és amikor ez a kormány ahhoz az esziközhöz nyúlt, hogy a tisztviselők fizetését redukálta, a lakosság széles rétegeiben ez rokonszenves kormánycselekedet volt. Nem sokáig tartott ez a hatás. Például az én választókerületemben Berettyóújfaluban, amely — sajnos — vármegyei székhely ezidőszerínt, a lakosság két vásár után, két csütörtöki hetivásár után megérezte, hogy mit jelentett a kormánynak az a cselekedete, hogy redukálta a tisztviselők fizetését. Egyszerűen elmaradtak a tisztviselőosaládok a hetipiacról, és ugyanazok a kisiparosok, kiskereskedők és kisgazdák, akik lelkendezve üdvözölték mint új korszakot Károlyi kormányának a tisztviselői fizetésekre vonatkozó eljárását, ugyanazok sajnálattal konstatálták, hogy a hetipiacon nem tudnak értékesíteni olyan eladandó tárgyakat, holmikat, élelmicikkeket, amelyeket a tisztviselők vásároltak. A tisztviselők fizetése forog tovább. A tisztviselő nem épít sarokházat, nem tőkésíti azt, amit elsején felvesz, nem is bírja, nem is olyan sok az. A tisztviselő elkölti a fizetését, mégpedig itthon költi el és ott költi el, ahol lakik (Ügy van! Ügy van!) S éppen az volt a ferde helyzet, hogy ahol lakik és ahol elkölti a fizetését, ott volt vele szemben egy indokolatlan ellenszenv. E hangulat érdekében járt el a kormány; ne vegye rossz néven az igen t. miniszterelnök úr, de a hangulat is befolyásolta a miniszterelnök urat. Elhiszem hogy fiskális érdekek vezették egyrészt, de másrészt — miként ez az autók leállítása kérdésében is történt — egészen biztosan arra is számított a kormány, hogy olyat cselekszik, ami rokonszenves az adófizetők körében. T. Ház! En óva intem a kormányt ettől