Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-32

148 Àz országgyűlés képviselőházának 32 szed államokkal — tegnap az ön földmívelésügyi minisztere is hangsúlyozta — a modus vivendi tekintetében. Méltóztassanak összeülni és megállapítani, hogy tudunk-e külkereskedelmi megállapodásban találkozni, igen vagy nem? A Népszövetség égisze alatt! Segítsen a Népszövetség abban, hogy ez a modus vivendi létrejöjjön! Ezzel mi igenis külföldi hitelezőink érdekeit is szolgáljuk, mert ez kötelességünk. Mi igenis külföldi hitelezőink érdekeit is meg akarjuk védeni azért,

r mert súlyt fektetünk arra, hogy ez az ország hitelképes maradjon, hogy ennek az országnak becsülete fennmaradjon és hogy ennek az országnak érdemes legyen újabb hiteleket és kölcsönöket nyújtani. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Meghosszabbítjuk!) Friedrich István: Kérem beszédidőin negyedórás meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni ? (Igen!) A Ház a kért meghoszszabbítást megadta. Friedrich István: Ha ezzel állunk a Népszövetség elé és kérjük ilyen középeurópai konferencia összehívását azzal az indokolással, amelyet a tudomány minden vonatkozásban elfogad, hogy a gazdasági lehetetlenülés esetébe kerültünk, hogy vis major állt elő itt KözépEurópában, sokkal súlyosabb és sokkal nagyobb mértékben, mint Nyugat-Európában, akkor a Népszövetség ez elől nem zárkózhatik el. Ezt sürgősen meg kell csinálni és ne méltóztassék azt nézni, hogy ez a javaslat ellenzéki oldalról jött. Talán utolsó felszólaló • vagyok az ellenzék részéről és elég lojális voltam. Hiszen az urak megtehették volna a javaslatot, de nincs mát út, minthogy én tegyem, meg. Es ha azt mondják, hogy fogjunk össze, akkor engedelmet kérek, ez a javaslat, amelyet a baloldal most bátorkodik tenni olyan, hogy szerény nézetem szerint a t. Képviselőháznak is el kell fogadni. Mert legyünk tisztában azzal, hogy mielőtt a miniszterelnök úr erre elszánja -magát, nekünk költségvetésünkkel rendet kell. teremtenünk.^ Igaza volt a miniszterelnök úrnak felszólalásában, hogy az első lépés kell, hogy a deficit eltüntetése legyen. A deficit eltüntetése? 33-as bizottság? Miniszterelnök úr, a 33-as bizottságról azt látjuk, • hogy kávéskanalanként adja be a remédiumot az államháztartásnak, körültáncolja az államháztartás gondjait, hétről-hétre halasztódnak a problémák, de a 33-ias bizottság lassan a homokba fut. Ne tessék elfelejteni, hogy minden hét újabb gondokat és újabb terheket hoz. (Lázár Miklós: Es újabb problémákat!) Nem lehetünk megnyugodva akkor, amikor azt látjuk, hogy B,

f 33-as bizottság megszüntet néhány szolgabíróságot vagy megszüntet egy-két kirendeltséget és ^megment ilyen módon egykét százezer pengőt. Nem lehet úgy nyúlni hozzá «a közigazgatás problémájához,, hogy itt is csípek el valamit, ott is. Ez az ,a pepecselés, t. miniszterelnök úr, amivel soha semmire nem megyünk. Hiszen elindult egy évvel ezelőtt a közigazgatás racionalizálásának a mozgalma a parlamentből. Akkor nevezte ki a kormány Magyairy kormánybiztos urat, hogy a közigazgatás racionalizálására vonatkozólag terveket dolgozzon ki. E pillanatig mi azt hittük, hogy ha már annyit • áldozunk a közigazgatásra, legalább kifogástalan, jó a közigazgatás és jól van megszervezve. Aki azonban elolvasta Magyary kormánybiztos jelentését, összecsaphatja ülése 1931 december 3-án, csütörtökön. a tkezét s azt mondhatja: Jó uram, hát ezért költöttünk és költünk annyit, hogy maga a kormánybiztos állapítsa meg, milyen csapnivalóan rossz a magyar közigazgatás? Ha a közigazgatás reformjával, racionalizálásával akarunk takarékoskodni, akkor nem lehet avval időt tölteni, hogy egyes szolgabíróságokat szüntetünk meg, hanem meg kell fognunk az egész problémát, rá kell híznunk egy bizottságra, amelynek egyikét hét alatt konkrétumokkal keü előállania. Mert hiába, sietős az ügy, nem várhatunk s nagyon időszerű ez a sürgetés, mert olvasom, hogy december 10-én :a Ház megint karácsonyi szünetre meg" és csak január végén fogunk újból találkozni — mint hallom. (Felkiáltások balfelől: Nem lehet! Semmi jogon! — Zaj.) T. Képviselőház! Nem értem, miért nem határozta el még imagát az igen t. miniszterelnök úr a pénzügyi tárca betöltésére. (Ügy van! balfelől.) Ilyen súlyos viszonyok között teljes lehetetlenség, hogy az ország felelős és látható pénzügyminiszter nélkül vergődjék. Kérem, miniszterelnök úr, méltóztassék ezt szó szerint venni: vergődünk! Nines is tulajdonképpen kihez kérdést intézni. A mai időben abból kiindulni, hogy nem kell ezen izgulni, megy ez magától? Mi nem nyugszunk bele abba, hogy a pénzügyi tárca a bürokrácia kezében magától menjen tovább. (Magyar Pál: Megy tovább le a lejtőn!) Egy ilyen vitában kellene egy aktív pénzügyminiszternek lennie, akinek a vita során már legalább tízezer kellett volna felszólalnia és bizonyos felmerült problémákat itt azonnal stante pede el kellett volna intéznie. Soha semmi ilyen felszólalás nem történt. Ebből származnak ezek a lehetetlen lélektani állapotok, amelyek most bekövetkeztek a nyugdíjleszállítás kapcsán. Tessék elképzelni: egy nap itt szétosztják a zárszámadási jelentést, amelvből azt látjuk, hogy a dicsőséges előd, a Bethlen-kormány az utolsó hat hónapban még búcsúzóul 77 millió költségvetési túlkiadást produkált, s ugyanakkor a miniszterelnök úr kénytelen előállni — erre még^ rátérek, hogy kénytelen-e — a nyugdíjak leszállításával. Méltóztassanak elképzelni, lélektanilag milyen abszurdum, amikor az az egyszerű ember — pedig fontos az az egyszerű polgár — kézbeveszi az újságot és olvassa, hogy regősökre, tiszti vadászbérletekre és a jó Isten tudja mi mindenre 77 millió pengő túlkiadás "van és gyanakkor hozzá kell nyúlni a nyugdíjasok apró-cseprő nyugdíjaihoz. (Ügy van! Ügy van!) Be kell látni, hogy ez olyan lélektani helyzet, mely az ilyen dolgokat semilyen körülmények között nem engedi meg. Azt mondotta a miniszterelnök úr a múlt héten, hogy ehhez csak akkor fog hozzányúlni, ha tényleg a végszükség bekövetkezik. Hát kérdezem, bekövetkezett-e már ez a végszükség? Lássa, miniszterelnök úr, mi ezt nem tudjuk. Mert ha tudnók, hogy végszükség van, akkor másként beszélnénk, de mert nincs pénzügyminiszter, aki minket erre vonatkozólag informálna, kénytelenek vagyunk a sötétben tapogatózni. (Vázsonyi János: Nincs Programm!) Mert igaza volt előttem szólott t. képviselőtársamnak, nekünk végre tisztában kell lennünk azzal, hogy a költségvetést csak úgy racionalizálhatjuk, ha abból indulunk ki, hogy mire vagyunk ' képesek és nem abból, hogy mire van szükség és mi kell. Kornis Gyula t. képviselőtársam ezzel kapcsolatban azt mondotta: hja, akkor el kell döntenünk, hogy kell-e kultúra vagy sem. Igenis, kell kul-