Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-18

Az országgyűlés képviselőházának 18. ülése 1931 november 10-én, kedden. 67 és megnyissa a növő biztosítékainak perspek­tíváit. De eljött ezzel az idő ahhoz is, hogy minden képviselő átérezze, hogy a magyar sors döntő óráiban állást kell foglalnia, (Zaj. •— Halljuk! Halljuk!) hogy szavát a felelősség ér­zékeny mérlegére kett vetnie, mert a mandá­tum cselekvésre szóló megbízás és nem pasz­szivitásra szóló utasítás. (Ügy van ! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Annál inkább, mert az egész nemzet és min­den választókerület külön-külön elvárja most, hogy képviselőjének tájékozottsága és meggyő­ződése legyen. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ezzel a tudattal szólalok fel itt ülő politikai barátaim nevében is a kormány expozéjához és annak kiegészítő részéhez, a pénzügyi bizott­ság és a 6-os bizottság jelentésének anyagához. A miniszterelnök úr beszédének bevezetésé­ben úgy és ott fűzte a maga tevékenységét az előző kormányhoz, ahol a szolidaritásnak'ez a kevéssé hálás gesztusa a legdiplomatikusabb volt: a külpolitikában. Nagyon természetesnek tartjuk, hogy ő, mint volt külügyminiszter, az előző kormány célkitűzéseivel azonosítja magát ezen az alapon. E mellett azonban új használat­tal megfényesíteni igyekezett azt a kissé színe­hagyott frazeológiát, amellyel az elmúlt tíz év rendszerének védői oly sokszor menekültek a volt. kormány külpolitikai érdemei mögé, ha másutt szorított a csizma. Mi nem tagadjuk meg senkitől azokat az érdemeket, amelyek neki ki­járnak. Az előző kormánytól sem tagadjuk in eg, de utalni akarunk arra, hogy az ország elszi­geteltségének áttörése elsősorban Magyaror­szág geográfiai fekvéséből vezetendő le és hogy ennek az első tényezője a nemzetközi politiká­nak az az élettanig törvénye, hogy egy közép­európai ország a népek érintkező mozgalmában huzamos ideig idegen test nem maradhat. Ma­gyarország földrajzi, fekvése, az a fontos po­zíció, amelyet a Duna völgyében a nyugatról keletre vivő országút legfontosabb helyén el­foglal, semmiféle ellenséges indulattal le nem törölhető a térképről. Ez a kulcsa a mindenkori magyar külpolitika várható eredményeinek. De elősegítette a külföld felé való barátsá­gos relációk felvételét az is, hogy Magyarország történelmi tradíciói és érdekösszefüggései meg­elevenedtek attól a pillanattól kezdve, hogy ál­lami önállóságunkat teljesen visszanyertük. Ilyen évszázados kapcsolat felfrissülése jelent­kezik abban, hogy az új Itália vezető géniusza, Mussolini barátságos jobbot nyújtott ^Magyar­ország felé. Es mert ennek az elismerése eddig csak hivatalos szócsövön át hangzott, szüksé­gesnek tartjuk egyszer innen is megemlíteni, hogy az ország népének minden a nemzeti gon­dolathoz hű rétege ezt a barátságot valóban nagyra értékeli. (Ügy van! a középen.) öröm­mel tölt el valamennyiünket a miniszterelnök úrnak az a bejelentése, hogy Franciaország is mindjobban felismeri Magyarország jelentősé­gét, és hogy ennek jelét a legutóbbi kölcsönben való részvételéből láthatjuk. Bizonyos, hogy en­nek a felismerésnek már régebben megvoltak az indítékai, és ez a felismerés bizonyos lendü­letet fog venni Európa nagyhatalmainak vezető helyeiről elhangzott ama legutóbbi nyilatkoza­tok folytán, — célzok itt különösen MacDonald és Borah amerikai szenátor nyilatkozatára — amelyek Magyarországra a világ figyelmét rá­irányítják. Köszönettel tartozunk úgy MacDonald-nak, mint Borah szenátornak. De amikor ebben az érzésben csatlakozunk a miniszterelnök úr sza­vaihoz, akkor szabadjon itt felemlítenem egy tervet, hogy milyen mód volna helyes e köszö­net nyilvánítására. Mozgalom van ugyanis az országban arra nézve, hogy egymillió aláírás­sal ellátott köszönőiratot küldjünk Amerikába és evvel fejezzük ki az ország háláját. Milyen szép volna, ha ezt a köszönőiratot a Justice for Hungary fedélzetén lehetne átküldeni az óceánon. Hiszen a gép már megvan, pénzbe nem kerül, a pilóta szívesen vállalkozik rá és Magyarországnak nagy érdekej hogy az az első gép, amely az óceánon át először teszi meg oda­vissza az utat, fedélzetén a világhírnév szár­nyaira emelje a magyar köszönet szavát. (Taps a baloldalon és a középen.) Azoknak a költsé­geknek előteremtése, amelyek ezzel kapcsolat­ban felmerülnek, még a mostani legsúlyosabb viszonyok közt sem ütközik akadályba. Tovább fűzvén megjegyzéseimet a minisz­terelnök úr beszédéhez, nem kételkedik abban senki, hogy a békeszerződések életképtelenné tették ezt az országot. Ebben a beállításban, amely az előző rendszer felelősségét a békeszer­ződésekkel hozza kapcsolatba, megvan az a szellemes fordulat, hogy aki a felelősséget kezdi érinteni, úgy látszik, mintha a békeszer­ződések káros hatásaival akarna perbe szállni. Tény, hogy Trianonban a nagyhatalmak hadi­szekere elgázolta ezt az országot és minden tag­jának izületét levágta, de okos és előrelátó gazdasági politikával az ország gazdasági ereit el lehetett volna kötözni. Sajnos azonban, az elmúlt tíz év alatt uralkodó rendszer az ország gazdasági artériáit, a helyett, hogy elkötözte volna, még inkább megnyitotta. A gazdasági világkrízist is jobban kibírtuk volna, ha okos, takarékos és előrelátó pénzügyi politikánk lett volna. Ez a megállapítás annál súlyosabban esik latba, mert hiszen az előző kormányzatnak tíz év állott rendelkezésére, korlátlan eszközök, korlátlan cselekvési lehetőség és oly stabilitás, amelyre ámulva néztek fel mindenhonnan. Ami­kor más országokban egyre-másra változtak a kormányok, itt a kormányzat megrendíthetet­len folytonossága látszott, s midőn konstatál­nunk kell, hogy ennek a helyzetnek és ezeknek az eszközöknek birtokában az előrelátó, taka­rékos pénzügyi politika hiányzott, akkor ez bizony árnyékot vet az előző kormány felelős­ségére. A felelősséget azonban leginkább abban a szellemben keresem és találom meg, amely az eltávozott kormány pénzügyi politikáját ve­zette. A volt kormány úgy rendezkedett be az állami költségvetésben, hogy az állami költség­vetés majdnem számszerű teljességgel elérte Nagy-Magyarország költségvetését. Ez kibír­hatatlan terhet rótt az ország adófizető polgár­ságára. Nagy-Magyarország terheinek össze­gét Csonka-Magyarország lakossága semmi kö­rülmények között sem tudja viselni. Ezzel azonban akkor kellett volna számot vetni, ami­kor a költségvetéseket az elmúlt évek folya­mán beterjesztették, amikor a költségvetést felduzzasztottak; amikor kitűnő pénzügyi szak­férfiak — olyanok, mint Popovics, Teleszky, Czettler és mások — figyelmeztették a volt kor­mányt a takarékosság hiányára és annak követ­kezményeire. Ekkor kellett volna Trianonnal számot vetni, nem pedig egy tízéves kormány­zás végén, amikor az ország költségvetése & maga grafikonjában egy hullámvonalat már csinált felfelé és csak azután hanyatlott. Ezt a szellemet mutatja más oldalról az, hogy milyen költségvetési szisztémával dol­goztak. A pénzügyi bizottság megállapítja, hogy (olvassa): «Meg nem felelő költségvetési rendszert használtak, amelyben a beruházási kiadások legnagyobb része a költségvetésen

Next

/
Thumbnails
Contents