Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-18

54 Az országgyűlés képviselőházának hangoknak az egész ország felé való szétszóródását megakadályozni, akkor én itt figyelmeztetem a t. kormányzatot, hogy az iparosgyűléseken az iparosok ma már arról panaszkodnak, hogy őket az életlehetőségektől teljesen megfosztották. Figyelmeztetem a t. kormányzatot arra, hogy mindez a mézesmadzag és cukorlé, amelyet eddig méltóztattak használni a r kisiparosmozgalomnak lecsillapítására, ma már mind teljes mértékben ereménytelenné vált és ezekben a kérdésekben feltétlenül intézkedni kell. (Magyar Pál: Kitermelték a munkanélküli munkaadót! — Kun Béla: Húsz esztendő alatt fokozatosan tönkretették a kisipart!) De hogy méltóztatnak egyáltalában gondolni arra a kérdésre, hogy itt valami történhetik az adók behajtása terén, amikor — hogy csak egy példát mondjak és még a nagyvárosokról is beszéljek — a Budapest közvetlen közelében lévő Kispest városában a gyárak ezelőtt négyesztendővel 6000 munkást foglalkoztattak, ma pedig alig valamivel több munkást foglalkoztatnak, mint 600-at. Kispesten a gyárak legnagyobb része egyáltalában nem dolgozik. Amelyik még dolgozik, csak azért dolgozik, hogy éppen csak fenntartsa üzemét valamiképpen. Hogy méltóztatnak tehát ebben a városban több adót behajtani akarni, mint amennyit az előző évben behajtani méltóztattak? Be lehet hajtani, mert minden lehetséges, de hogy ennek micsoda politikai és gazdasági konzekvenciái lesznek, arról nem akarok beszélni. Nem változott itt semmi. Az adóbehajtás maradt ugyanaz, sőt erősebb lett. (Lázár Miklós: Rosszabb lett!) Azért lett erősebb, mert ma már a községi jegyzők kezéből az ország legtöbb részében kivették az adóbehajtást azért, mert a községi jegyzők, eddig legalább még megtartották szótárukban az «irgalom» szót. Elküldték valamennyi községbe a pénzügyigazgatósági kiküldötteket, felszerelve őket csendőrrel és szekérrel. A csendőr, a szekér és a pénzügyigazgatósági kiküldött együtt viszi el az adózó polgár utolsó holmiját. (Lázár Miklós: Mezőzombor községben a saját szememmel láttam!) Nem változott semmi, mert a kormány azokon a területeken, amelyeken tönkretette a polgári társadalmat, semmit sem tett. Hogy nem tudott semmit a magyar mezőgazdasági népesség helyzetének változtatására, azt mondhatja, hogy az világhelyzet. De hogy a szövetkezetek, a közüzemek terén, a kettős fizetések terén, amelyek bacillusok ebben az országban, semmit sem tudott tenni, arra nézve csak azt mondhatom, hogy a szövetkezetek és közüzemek terén a kormány azért nem tud semmit tenni, mert á szövetkezeteknél, a közüzemeknél és forgalmi adóhivatalokban vannak elhelyezve a rezsim komái. Ott vannak elhelyezve mind az összeköttetések, ott vannak elhelyezve a barátok. Olyan jó fedezékek a szövetkezetek, a közüzemek és ezek a forgalmi adóhivatalok, amelyekben olyan emberek vannak alkalmazva, akik kúriai tanácselnököknél magasabb havijövedelemmel rendelkeznek azért a munkáért, amellyel csak a kisiparosok és

1 kiskereskedők százait és ezreit teszik tönkre. (Weltner Jakab: A leendő különítmények!) Nekem még beszélnem kellene a közüzemek kérdéséről, de méltóztassék megengedni, hogy majd később beszéljek erről, egy másik üggyel kapcsolatosan, amelyet meg akarok említeni. Most méltóztassék megengedni, hogy nem a kormány felé, hanem a közönség felé legyen . ülése 1931 november 10-én, kedden. éppen mai felszólalásommal kapcsolatban néhány szavam. Sajnos, a látszatadó-rendeletnek az lett a következménye, hogy a közönségnek azok a rétegei is, amelyeknek még volna pénzük, teljes mértékben visszahúzódnak lakásaikba, és a régi Hoehstapler-rendszerrel szemben, amely mindig többet akart mutatni, mind ' amennyije tényleg volt, kitermelődött egy^új rendszer, a Tiefstapler-rendszer, (Derültsége amely abban nyilvánul, hogy míg a Hochstapler mindig azt akarta mutatni, hagy menynyivel többje van, mint amennyije tényleg volt, a Tief stapler életmódjával azt akarja mutatni, hogy mennyivel kevesebbje van neki, mint amennyije tényleg van. Hogy ez társadalmi katasztrófává és betegséggé nőheti ki magát, és hogy az országot sújtó pénzügyi rendszeren kívül még ez a rendszer is súlyosan hozzájárulhat a belső katasztrófához, azt felesleges mondanom. Mert azok, akik leépítik személyzetüket, holott megtarthatnák, akik leépítik lakásukat, holott megtarthatnák, akik leépítik járműveiket, holott megtarthatnák, akik nem járnak színházba, holott járhatnának, igaz, hogy a maguk részéről a külső ismérveket nem szolgáltatják, de viszont eljárásuknak következménye az, hogy egy csomó ember kenyerét veszíti. Most méltóztassék megengedni, hogy azt mondjam: nem történt semmi a kormány mentalitása tekintetében sem. Megvallom őszintén, mi valamennyien, akik az új kormány elnökét régi működéséből kifolyólag ismertük és láttuk, azt gondoltuk, hogy amikor a miniszterelnöki székbe kerül, egy új világnézlet — ha ezt a divatos kifejezést szabad használnom — fog a miniszterelnök úrral a magyar kormányzatba bekerülni. Ezzel szemben meg kell állapítanom, hogy nem változott semmi; nemcsak a pretoriánusok elhelyezése tekintetében, nemcsak a szövetkezeti és közüzemi rendszer tekintetében nem változott semmi, hanem sajnálattal kell megállapítanom, hogy egyik^ oldalon valahogyan még támadásba ment át a rendszer azokkal szemben, akik a Képviselőházban, állandóan azt követelték, hogy mikor a kistisztviselőknek alig van kenyérre valójuk, akkor külön jutalmakat lehetőleg ne osztogassanak. Kérek tisztelettel negyedórai meghosszabbítást! Elnök: A Ház megadja a meghosszabbítást. Fábián Béla: Hogy ez a jutaimi rendszer micsoda, hogy ez mit jelent, erre én a takarékossági törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a Képviselőházban bátor voltam példákat mondani. Méltóztassék megengedni, hogy az alatt a rövid idő alatt, amely rendelkezésemre áll, bátor legyek megmondani azt, hogy mi lett ennek a beszédnek a következménye egy esztendő alatt. Legelsősorban a pénzügyminisztérium fegyelmi bizottsága bízatott meg a népjóléti minisztérium ügyeiben a vizsgálat vezetésével. Ez a vizsgálat, tudomásom szerint, befejezést nyert volna, hiszen már több mint fél esztendővel ezelőtt befejezést nyert a számszéki helyettes elnök úr vizsgálata, ellenben a befejezett vizsgálat konzekvenciáit — nem tudom — a népjóléti miniszter úr vagy a kormány nem vonta le még a mai napig sem. Hogy ennek azután mi a következménye, arra bátor vagyok rámutatni. Amíg a népjóléti minisztérium az eredményeket nem vonta le, az ország egyik társasköre, nem tudván már bevárni, hogy a népjóléti minisztérium az állítólag súlyos cse-