Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-17

Az országgyűlés képviselőházának 17. A tegnapi ülés végén bátor voltam pár szóval kiténú az úgynevezett békési vasúti merényletre, és röviden elmondottam, hogy tulaj Honképpen mi is történt Békésen: egy egészen közönséges szünidei gyerekcsíny. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én nem állítottam azt, hogy egyáltalában semmi nem történt, hanem röviden elmondottam, hogy a szünidő megkezdésétől fogva, tehát június 25-étől kezdve egészen a legutóbbi hetekig a sínek mentén játszadozó 8—10—12 esztendős gyerekek a különben is meglazult talpfaesavarokat, amelyek szabad kézzel is kivehetők voltak, kisrófoltáik és játékszernek felhasználták. (Buchinger Manó: Mindegy; azért fel kell őket akasztani! — Propper Sándor: Ezért kell statárium!) Mindössze egy 400 méter hosszú pályáról volt szó, ahol elgondolásom szerint legalább ötszáz talpfa lehet és minden talpfán több csavar, s összesen 9 darab csavart és öt szöget vettek ki a gyerekek szabad kézzel. (Felkiáltások: Mikor?) Június 25-étől kezdve bezárólag október 25-éig. (Friedrich István: Hetenként egy csavar!) T. Ház! Én kötelességemnek tartottam, mint a békési kerület képviselője ezt a félhivatalos úton óriási nagy merényletnek felfújt eseményt kellő értékére leszállítani. Ezzel szemben a félhivatalos az éjjel a következő jelentést tette közzé (olvassa): «Szakács Andor képviselő úrnak mai parlamenti felszólalásával kapcsolatban a t. szerkesztőségek tájékozására közöljük, hogy a Békés és Békésföldvár között elkövetett vasúti sínrongálás nem, mint a képviselő úr mondotta, a nyár folyamán, hanem október 26-án történt. A Békés és Békésföldvár között kézijárgányon a vonalat bejáró felvigyázó kis járgánya kisiklott és csak az ő gyors jelentése következtében sikerült a pályát hamarosan helyreállítani, és a rendes vonatnak, amelynek egy óra múlva kellett volna indulnia, katasztrófáját elkerülni. Az eset körülményeit és a tetteseket a csendőrség kinyomozta, s az ügyről tegnapelőtt tett jelentést a gyulai ügyészségnek. A tettesek nevét, mivel fiatalkorúak követték el a merényletet, az ügyészség nem adja ki.» Ehhez a félhivatalos kommentárhoz csak egy szerény megjegyzést fűzök. Érdeke-e Magyarországnak az ilyen egészen kisszerű gyermegcsínyt óriási vasúti merényletnek felfúj nil Érdeke-e az orszának, az annyira óhajtott idegenforgalomnak, ha naponta közzétesznek olyan híreket, hogy óránként történnek már nálunk vasúti merényletek? De többet kérdezek: érdeke-e a magyar Államvasutaknak, az államvasutak forgalmának, az Államvasutak által óhajtott üzleti bevételnek, hogy a közönséget úgy elrémítsék, hogy a végén már senki se merjen vonatra ülni? (Nagy zaj'jobbfelől. ~Propper Sándor: Politikai öncsonkítás!) Elnök: Csendet kérek! Szakács Andor: Be is fejezem. Csak annyit óhajtottam megjegyezni. Emlékeztetem az urakat Herczeg Ferencnek egyik legutóbbi cikkére, amelyet éppen a Matuska-üggyel kapcsolatban valamelyik lapban jelentetett meg. Maga Herczeg Ferenc beszélte el, hogy bizony gyermekkorában efféle stikliktől — persze nem a Matuska-féle merényletektől — ő maga sem idegenkedett, aminthogy a gyermekek nem szoktak ilyenektől idegenkedni. Elnök: Eckhardt Tibor képviselő úr a házszabályok 143. §-ának a) pontja alapján kért szót. A szót a képviselő úrnak megadtam. Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Kabók Lajos igen t. képviselőtársam abban a nevetése 1931 november 5-én, csütörtökön. 45 sorban, ahol felolvasta a nyugdíjas képviselők jegyzékét, többek között engem is megemlített. Ezért vagyok kénytelen személyes kérdésben szót kérni, hogy helyreigazítsam ezt a valószínűleg jóhiszemű tévedését, de mégis tévedését, mert a tényállás az, hogy én még 1923ban, amikor a legelső tisztviselői redukciók történtek, —- 1922. nyarán választattam képviselőnek, mint aktív miniszteri tanácsos — önként kértem elbocsátásomat a tisztviselői kötelékből, (Taps bal felől.) akkor tehát, amikor az első tisztviselői létszámcsökkentés volt, mert úgy éreztem, hogy különösen olyan kis státusban, mint a miniszterelnökség, nem helyes, nem való és nem engedhető meg, hogy egy miniszteri tanácsosi állást valaki mások terhére betöltsön, elvonja a fizetését olyan embernek, aki dolgozik és megakadályozza egy egész státus előmenetelét. (Helyeslés' bal felől.) Ez 1923-ban történt. Soha egy fillér nyugdíjat fel nem vettem, még félárú vasúti jegyet sem vettem igénybe 1923-tól 1931-ig. Éppen ezért, mert magammal szemben ezeket az elveket alkalmaztam, nagyon helyeslem egyébként azt a tendenciát, amely Kabók képviselő úr beszédéből itt kicsillant, hogy igenis akkor, amikor mások kenyerét kisebbítjük, amikor mások állásait esetleg kénytelenek vagyunk megszüntetni és leépíteni, (Kun Béla: Amikor az ország nyomorban van!) amikor 80 pengős fizetésekből 10—12 pengőket vonnak le, kezdjük önmagunkon. De addig, amíg 245 képviselőnek legalább 2450 helyről van jövedelme, nincsen meg ennek a Háznak az erkölcsi joga arra, hogy bárkinek létminimumához, bárkinek egyetlen állásához hozzányúljon. (Ügy van! — Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Györki képviselő úr a házszabályok 143. §-ának a) pontja alapján kért szót. A szót a képviselő úrnak megadtam. Györki Imre: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az imént, amikor Kabók Lajos t képviselőtársam felolvasta azt a névsort, amelyről Eckhardt Tibor képviselő úr most szólott és amelyben Kabók képviselő úr ismertette, hogy kik azok, akik közpénztárból kettős vagy hármas javadalmazást kapnak, a túloldalról Kóródi Katona nevű volt ébredővezér közbekiáltás formájában azt a kijelentést tette... (Felkiáltások jobbfelől: Képviselő!) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy itt képviselőtársak ülnek. Méltóztassék a megszólításlban ehhez alkalmazkodni. (Helyeslés jobbfelől. — Esztergályos János: Szóval ébredő képviselő!) Györki Imre: ...hogy miért nem említett meg engem is. (Kóródi Katona János: . Ügy van!) Kóródi képviselő úrnak, aki az Országos Társadalombiztosító Intézet tisztviselője, (Kóródi Katona János: Ügy van!) annyit legalább illenék tudni, hogy én nem közpénztárból kapok nyugdíjat, hanem a budapesti kerületi munkásbiztosító pénztár nyugdíjalapjának terhére, (Farkas István: Ahhoz az állam nem járult hozzá!) amely nyugdíjalaphoz az állam egyetlenegy fillérrel hozzá nem járult. (Felkiáltások jobbfelől: A munkások járultak hozzá!) Ez a nyugdíjalap ma is, ezidŐszerint is fennáll. (Kuna P. András: A szegény szakszervezeti munkások adták össze! — Buchinger Manó: Amit az urak elkommunizáltak! Nem ismerik? — Kóródi Katona János: Az nem közpénztár?) Az nem közpénztár, hanem egy nyugdíjpénztár, amelyről még azt sem lehet mon-