Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. ülése 1931 november 25-én, szerdán. 435 lent a derekánál, azért, hogy talán a gyümöl­csöket meg tudjuk menteni, mert ma már ez­zel a gazdálkodással, amelyet mi látunk, lépés­ről-lépésre szorítjuk vissza saját magunk ex­portját és lépésről-lépésre károsítjuk magának az országnak gazdasági kifejlődését. Ez tovább így nem mehet és szerintem az igen t. kormány mennél később vonja le ebből a helyzetből a konzekvenciát, annál kellemetle­neb lesz, mert időközben annál több lesz a ká­rosodás. Olyan formán fogunk járni — meg­mondtam már a 33-as bizottságban is, — ahogy a világháborúban jártunk. Ha a világháború elején, vagy közepén tudunk békét kötni, ha be­ismerjük, hogy legyőztek bennünket, akkor még jó békét tudtunk volna kötni, de akkor került rá a sor, amikor már teljesen, tönkre mentünk és annyira leszegényedtünk, hogy már többet egyáltalában még tárgyaló félnek sem ismer­tek el. Attól félek, hogy ha ezt a lépést a kor­mány sokáig halasztja, közben bennünket annyi gazdasági kár ér, hogy akkor már sokkal ka­tasztrófálisabban jelentkezik a kérdésnek ha­tása, mint különben. Ezt a kifelé szóló programmot a kormány­nak szerintem magáévá kellene tennie. Ami a belső kérdéseket illeti, jöjjünk tisztába azzal, — az imént is mondottam már — hogy ezt az óriási állami terhet ez a kis ország nem bírja el. Két­ségtelen tehát, hogy a költségvetés leszállítá­sához kell folyamodni. Igen, de itt van egy pont, ahol nem értek egyet a hatos bizottsággal és kifejtettem ezt az álláspontomat a nagyobbik bizottság előtt is. Szerintem az egész ügy taktikai része, mondjuk eljárási része elhibázott. A hatos bizottság szerintem addig semmiféle redukcióra nem mehetett volna át, amíg nem foglalkozik elvileg azoknak a vég­telen hosszú sorozatú• kinövéseknek tömegével, amelyeket ma még látunk a múltbeli gazdál­kodás folyományakép. Ameddig megtörténhe­tik, hogy egy embernek van az államkasszából három-négyféle fizetése, addig nem volna sza­bad még suttogni sem arról, hogy a szegény nyugdíjasnak le lehessen szállítani a nyug­díját (Ügy van! a jjobb- és baloldalon. — Taps a baloldalon.) Szerintem, amint igen keményen elmondottam a 33-as bizottságban is, a hatos bizottság működését meg kellett volna előznie először egy nagy elvi rostálásnak és végig kel­lett volna menni mindazokon az intézkedéseken, amelyeket éppen magasabb erkölcsi szempon­tokból meg kell tenni, még mielőtt egyéb re­dukciókra rátérünk. Azt mondották nekem ak­kor némelyek, hogy ezekkel az általam kívánt erkölcsi jellegű redukciókkal és reformokkal a kincstár nem fog sok pénzt kapni. Mindjárt azt feleltem és felelem ezúttal is erre, hogy egészen máskép viseli az állampolgárok összes­sége az áldozatokat, ha azt látja, hogy abból mindenki kiveszi a maga részét. De míg azt látja, hogy az egyik oldalon nem történt még semmi intézkedés arra, hogy egy ember 3—4­féle állásból ne élvezhessen jövedelmeket, ad­dig nem lehet azt kívánni, hogy a közönség megnyugvással és áldozatkészséggel fogadja azokat, amiket őreá rovunk ott a bizottságban. Jól tudom, t. Képviselőház, hogy a miniszter­elnök úr el van telve e tekintetben is a legjobb törekvésekkel és nekem meggyőződésem r az, hogy mindezek az erkölcsileg kifogásolható ál­lapotok meg fognak szűnni; csak lattól félek, amint kifejeztem már a 'bizottságban is, hogy amikorra rá fogunk térni ezekre az erkölcsi re­formokra, addigra úgy elromlik a közhangulat, hogy akkor már a publikum sokkal többet fog követelni ezen a téren is, mint amennyit kö­vetelne ma. Mert, ha előzőleg nyugdíjakat csökkentünk nagy arányban és mindenféle ilyen más módo­sításokat csinálunk anélkül, hogy a közönség látná a vigasztaló erővel ható erkölcsi refor­mokat is, akkor a hangulat meg fog romlani és mire majd rátérünk, attól félek, már minden erkölcsi módosítás későn fog jönni, a miniszter­elnök úr legjobb szándékai ellenére is. Nekem ez annyira meggyőződésem, hogy ezért kifoga­soltam már kezdettől fogva a 6-os bizottság egész működését, amely (bizottság aprólékos ki­adásokat törölget, a bábaképzésnél és fertőtle­nítésnél 1300—1400 pengőt, 'amikor énszerintem sokkal mélyebben kell markolnunk, mert — valljuk meg őszintén s a nemzetnek ezt meg kell mondani mielőbb teljes súllyal — mi ebben a szegény egynéhány vármegyében olyan kis ország vagyunk, hogy nekünk állami életünket le kell egyszerűsítenünk a lehetőség színvona­láig. Míg ezt őszintén az ország elé nem tárjuk, addig mi nem i árunk el úgy, ahogy el kellene járnunk. S itt térek én rá a miniszterenlök úr azon felfogásiára, hogy -azt mondotta : nem lehet adni átfogó programmot. Énszerintem t. Ház, a kér­dés éppen ellenkezőleg áll. Én nem úgy értem, hogy minden részletkérdésben, amelyeknek súlya nap-nap után váltózihatik, a kormány adjon programmot, hanem úgy, hogy éppen azért kellene adnia átfogó gazdasági program­mot, hogy az ország meg legyen nyugtatva, hogy lássa az ország, hogy a kibontakozásra nemcsak remény van, hanem az biztosítva is van. Amely percben ez,t látja az ország, egészen másképpen fog gondolkodni. (Ügy van! a szél­sőbaloldalon !) Mert most mi történik ? Szerin­tem — a kitételért bocsánatot kérek — ez fort­wurstlizás, inert egyik intézkedést tesszük a másik után és a közönség köztük az összhangot alig tudja megtalálni (Hódossy Gedeon : Min­dig nagyobb az elkeseredés !) és nem látja azt a reménysugarat, hogy mindezen áldozatok után legalább sikerülni fog ezt a szegény or­szágot megmenteni. Énszerintem, t. miniszterelnök úr, ellenke­zőleg, kell csinálni egy átfogó programmot, amire a miniszterelnök urat tartom én Magyar­országon ma a legalkalmasabbnak. Mert az első kellék ahhoz, hogy egy átfogó programmot meg lehessen kedveltetni az országgal, az-, hogy legyen mindenki meggyőződve arról, hogy meg fog szűnni az az állapot, hogy az adófizetők pénzéből >akár egy fillér is görbe célokra, vagy titkos célokra mehessen. Az, én számomra a miniszterelnök úr személyében megvan arra most minden garancia, hogy az ő tudtával, az ő beleegyezésével ebben az országban más kor­mányzás nem fog folyni, mint a legpuritánabb, a legbecsületesebb és a legtakarékosabb. Én te­hát az ő személye iránt feltétlen bizalommal viseltetem és éppen azért kérem, t. Képviselő­ház, ne engedjük meg, hogy ez az igazán kiváló férfiú lejárja magát. Pedig az fog bekövetkezni a mai vurstlizással, amikor a kutya farkából minden héten levágnink valamit, végeredmény­ben a miniszterelnök úr az ország nagy kárára le fogja járni magát. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni. Nagy Emil: Lejárt? (Derültség.) Akkor kérek egy negyedórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Nagy Emil: En tehát, mert a miniszterei-

Next

/
Thumbnails
Contents