Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

392 Az országgyűlés képviselőházának 26. illése 1931 november 24-én, kedden. az álláspontra helyezkednie, hogy fizetni nem tud, s akkor azután, ha ilyen módon a moratórium megadatik, szabad keze van a kormánynak a további intézkedésekre. Szóval erre a nagy elhatározásra, erre a bátor szókimondásra van szükség, és mindaddig, amíg ez meg nem történik, itt teljes gazdasági bizonytalanság lesz. (Ügy van! Ügy van balfelől) A közvélemény vár a kormánytól eigy általános gazdasági programmot, átfogó programmot adni nem lelhet. A közvélemény ezzel megelégeíd-ve nincs, az ország érzi azt, hogy a nemzetgazdaság nejmtasak az állami pénzügyeinek intézése a magángazdaságon alapszik, es eiz a magángazdaság, amely éppen úgy deficittel küzd éjs dolgozik, mint az államiháztartás, szintén kívánja, hogy vele törődjenek, és ugyanakkor ezek a rendelkezések, amelyeket most elbírálunk, tulaj don kénpen csak fináncműveleteik, amelyeknek az általános gazdasági helyzet javítására semmiféle kihatásuk nincs. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A kormánynak olyan gazdasági problémákat kell megoldania, amely gazdasági problémák ezidőszerint pénzbe nem kerülnek. Nagyon sok van ilyen. És ha imiegkérdezné a kormány az egyes gazdásági ágakat, bizonyára sok tanácsot kapna, hogy mi lenne az, .amivel segíteni lehetne. (Zaj a baloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobb felől-) Itt van az első probléma, a kamatprobléma. Azt látjuk, hogy a Nemzeti Bank, noha kötött devizagazdálkodást folytat, ugyanakkor fenntartja a 8%-os kamatot, amit csak azzal az eigy érvvel lehetett indokolni, hogy ezzel akarja kivédeni a devizáknak kivitelét az országból. De miután a devizákat úgysemí vihetik ki az országból, csakis kormányengedéllye], ennélfogva lez a magas kamat ma már indokolatlan. (Ügy van! Ügy van!) Ha a Nemzeti Bank ezt a kamatot leszállítaná, általában a gazdasági élet olvan lendületbe jönne, amely lendület azután talán megindítaná a gazdasági élet 'prosperitását. Itt van azután a imiásik probléma, amely általában a kereskedőket és iparosokat érinti, az ülzletbéreknek a leszállítása. Gondoljunk csak vissza arra, hogy pár évvel ezelőtt a nagy drágasági íhíullám tulajdonképpen ezzel indult meg, hogy szabaddá tették az üzletbéreket, s akkor olyan nagy mértékben emelték a béreket, hogy ennek következtében nagy drágasági hullám indult meg általában minden oldalról. T. Ház! A törekvés mindig az volt az iadós részéről, Ihogy amennyire lehet, enyhítsen a terhein, és szívesen fizet az adós, aímikor bizonyos reiménye van arra, hogy megszabadulhat adósságától. Az adó azonban, amelyet fizetni kell, valami olyan természetű adósság, amely sohasem fogy el, hanem mindig emelkedik, és akkor, (amikor a gazdasági élet ilyen rettenetes kínokban szenved, akkor, amikor azt lehet mondani, ihogy termelésünk 40—50%-al redukálódiík, a pénzügyi kormánynak feladata az lenne, hogy mindennemű adókönnyítéseket megadjon a fizetések dolgában. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Mert hiába fizeti az az adófizető a rendes évi adót, ha 'ugyanakkor még ott vannak a kamatok, a költségek, ott van a régi hátralék, s nem kapja meg azt a beosztást a fizetés tekintetében, amellyel idővel megszabadíthatná magát ezektől a terhektől. Ha a kormány legalább átmenetileg olyan programmot akarna megvalósítani, amely lehetőséget, könnyebbséget adhatna az egyes termelési r ágaknak, akkor ennek útját én abban látnám, hogy kérdezze meg az egyes termelési ágakat. (Helyeslés.) Itt van például a gyógyszerészi pálya, amelyről beszélni akarok. Maguk a gyógyszertárak a legnagyobb nélkülözésekben sínylődnek. A forgalom redukálódik 40—50%-ra, (Gaál Endre: Ügy van!) ugyanakkor a gyógyszertárak el vannak adósodva immár 12—13 millió erejéig. (Lázár Miklós: A közüzemű gyógyszertárak az okai!) Mindezt produkálta a közüzemű gyógyszertárak versenye, amely nemcsak a gyógyszertárakat, hanem a gyógyszernagykereskedőket is tönkreteszi. Az OTI felállított Budapesten egy gyógyszertárat kint a Fiumei-úton és arra kényszeríti a munkásokat, hogy kintről, a nerifériákról, Óbudáról, Angyalföldről óriási utat megtéve villamoson, 48 fillért fizetve, menjen ebbe a gyógyszertárba, ha nincsen 48 fillérje, gyalog menjen be, hogy 1 P. 60 filléres orvosságot vásároljon. (Zaj.) A gyógyszerészi szakma meg tudná mondani a miniszter úrnak, hogy mi az, amivel segíthetne ezen a pályán anélkül, hogy ez pénzbe kerülne. Ezeket a közüzemi gyógyszertárakat meg kellene szüntetni. Ha megszüntetné ezeket a kormány, abban a pillanatban helyrehozná azt a súlyos hibát, amelyet a közegészségügy elszenvedett az utolsó tíz esztendőben azáltal, hogy a gyógyszertárak számát felemelték olyan mértékben, amely egyáltalán nem áll arányban egyetlenegy külföldi állam gyógyszertárainak számaival sem. (Gaál Endre: Még^ szaporítani akarják a közüzemi gyógyszertárakat! Ez^ a rákfenéje a gyógyszerészi pályának!) Rá kell mutatnom arra, hogy 690 gyógyszertára volt ennek a kis Magyarországnak 1900-ban, és ma 1300 van. Akkor nem voltak közüzemi gyógyszertárak és ma ez az 1300 gyógyszertár küzd a közüzemi gyógyszertárak versenyével. Akkor, amikor Ausztriában 12.000 lakosra esik egy-egy gyógyszertár, Magyarországon átlag 5000 lélekszámra esik egy gyógyszertár. Azzal a konkutrrenciával, amelyet állami pénzen tartanak fenn és alimentálnak, (Dinnyés Lajos: Adókból.), a gyógyszertárak nem tudnak megküzdeni, nem tudnak megküzdeni azért, mert általában a publikum teljesítőképessége is leesett, és ugyanakkor óriási rezsivel kell fenntartani azokat a gyógyszertárakat, amelyek azelőtt sokkal, de sokkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le. Ugyanakkor, amikor a népjóléti miniszter úx kilátásba helyezte, hogy a EICO-t, az anyagraktárt, amely az államnak gyógyszerraktára, le fogja bontatni, illetőleg fel fogja számolni, ugyanekkor a másik oldalról ez az állami üzem mindent megtesz arra, hogy bebizonyítsa, hogy a gyógyszerészek maguk kívánják annak fenntartását. (Gaál Endre: Dehogy kívánják! Alig várják, hogy feloszlassák!) Nekem, mint a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület alelnökének kötelességem kijelenteni, hogy az egyesület közgyűlése nem egyszer, de többször helyezkedett arra az álláspontra, hogy kívánja és kéri a kormánvtól. hogy ezt a központi anyagraktárt, ezt a RICO vállalatot feltétlenül szüntesse meg, mert ennek fenntartása a nagykereskedőknek a létét veszélyezteti. (Gaál Endre: Nyolc éve harcol a pálya ennek megszüntetéséért, de nem bírjuk elérni!) En csak a gyógyszerészszakmának kívánságait adom elő, mint