Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

388 Az országgyűlés képviselőházának 26. ülése 1931 november 24-én, kedden. Kérem beszédidőmnek 15 perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak megadni? (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Zsindely Ferenc: Bármilyen embertelen volna is a tisztviselők létszámának apasztása, egy csomó munkás és dolgos embernek az utcára való kitétele, a szellemi proletariátus növelésének veszedelme, még mindig kevésbbé tartanám ezt a jogtalan és embertelen eljárást veszedelmesnek az államra, mint ha a mai tisztviselőlétszám meghagyása mellett akár lineárisan, akár más egyéb általános módon tovább csökkentenének a tisztviselői illetmények. (Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy ezt a talán merésznek látszó állításomat megindokolhassam. Magyarországon a tisztviselői fizetések egyrészt a kereseti adó felemelése, másrészt a lineáris illetménycsökkentés révén alacsonyabbra szálltak le, mint amilyen csökkentésre a szomszédos, többé-kevésbbé hasonló helyzetben levő államok gondolni is mernek. Hozzájárul ehhez az előléptetés ideiglenes felfüggesztése, a magasabb fizetési osztályba való jutás lehetetlensége, ami szintén közvetett fizetésleszállítás. (Ügy van! jobbfelől.) Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a magyar tisztviselőtársadalom milyen heroikus erőfeszítéssel viseli azokat a terheket, amelyeket az állam immár közel 20 éve elsősorban az ő vállaira kénytelen rakni, (F. Szabó Géza: Némán és fogcsikorgatva!) de a húrt a végsőkig feszíteni nem szabad. Kénytelen vagyok rámutatni arra a veszedelemre, amely a tisztviselői társadalom elbalkánizálódásával jár. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Meg vagyok róla győződve, hogy ezeknek a tisztviselőknek túlnyomórésze, bármit cselekednék is a kormány és bármilyen nehéz volna is ez a helyzet, erre a bűnös útra nem lépne. (Ügy van! Ügy van!) Azonban a tisztviselő is ember és nem arkangyal, az államrezón szempontjából tehát nem lehet a tisztviselőtársadalmat r ebbe belekergetni, illetőleg minden előfeltételét megteremteni annak, hogy akaratán kívül is egy könynyelmű, meggondolatlan, vagy elkeseredett lépés következményeképpen erre a bűnös útra tévedjen. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezért vagyok bátor hirdetni azt, hogy a tisztviselők fizetését általánosságban leszállítani nem lehet. Egyes magasabb fizetési osztályok megbírhatnak további csökkentést, de további általános csökkentésről nem lehet szó. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Farkasfalvi Farkas Géza: Valóban nem szabad!) Nem a tisztviselőtársadalom érdekében mondom ezt elsősorban, hanem az állam érdekében. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Akármit határozunk is itt és akárhogy rendelkezik is a kormány, az életben mindezt mégis a tisztviselői társadalom hajtja végre. {F. Szabó Géza: Es a közéleti tisztaság!) A közéleti tisztaság érdekében is fontos ez. Általában az egész tiszt viselőosztály nemzetfenntartó szerepe is szóbajöhetne itt, de én csak a gazdasági momentumokra kívántam rámutatni. Ha tehát a személyi kiadások nagyobbarányú csökkentésével rövid időn belül nem lehet a'költségvetési kiadásokat számottevően apasztani, mivel lehet akkorî A dologi kiadások apasztásával nyilvánvalóan nem, mert hiszen a 6-os bizottság vaskos jelentéséből, amely előttünk fekszik, látszik, hogy milyen munkával és milyen keservesen tudtak 23 milliót lefaragni. De ezen már túl vagyunk. Újabb 90 milliót lefaragni máról-holnapra a költségvetési év végéig nyilvánvalóan nem lehet. De^ lehet-e egyáltalán helyreállítani a költségvetési egyensúlyt? Szerény nézetem szerint lehet. Egyetlen módon. A költségvetésben természetesen szerepel kiadásként a túlnyomóan külföldi tartozások kamatterhe és esedékes tőketörlesztése is. (F. Szabó Géza; Itt vagyunk.) Ez az összeg a pénzügyi bizottság kiszámítása szerint kereken 100 millió pengő. Ez az összeg, — ellentétben a költségvetésen kívüli tartozásokkal, — benne van a költségvetésben, ennek fedezetéről a kormány gondoskodni akar, szemben a költségvetésen kívüliekkel, amelyekről gondoskodás a költségvetésben nem történt. Ha ennek az Összegnek a most folyó költségvetési évben még kifizetetlen részét és az 1932—33. költségvetési évben ezt az egész összeget az előirányzatból törölni lehetne, akkor a költségvetési egyensúly helyreállana. Azért hangsúlyozom, hogy már az előirányzatból kellene ezeket az összegeket törölni, mert a kormánynak egyébként minden erejét és energiáját olyan szélmalom-harcra kellene fordítania, amilyen a fedezetnek kötelességszerű keresése az előirányzott, de fedezhetetlen kiadásokra.^ (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Ettől a gondtól a kormánynak magát mentesítenie kell. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Kétségtelen, hogy az említett törlésekhez igen kívánatos volna a hitelezők és a Népszövetség beleegyezésének előzetes megszerzése. A kérdés csak az, hogy a kormánynak a pénzügyi bizottság előtt tett nyilatkozata után van-e módja ilyen irányú kérdéssel fordulni a népszövetségi bizottsághoz. Véleményem szerint a kormány erre a módot igenis megtalálhatja. A Népszövetség pénzügyi bizottsága ugyanis jelentése 10-ik pontjának utolsó mondatában, miután a kormány által előirányzott összegek fenntarthatóságát egyébként kétségbevonta, ezt mondja (olvassa): «A bizottság megfelelő idő után az újabb tapasztalatok alapján újból mérlegelni fogja a helyzetet.» A bizottság ugyan nem mondja meg, hogy megfelelő időn mit kell érteni és kétségtelen, hogy a jelentés megtétele óta naptárilag hosszú idő nem telt el, de a gazdasági megrázkódtatásoknak, hogy ne mondjam, gazdasági összeomlásoknak ebben a korszakában ez az elmúlt idő számít annyit, mint máskor esztendők számítanak, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ami pedig a tapasztalatokat illeti, erre vonatkozólag ismét csak a 6-os bizottság jelentésére utalok, amelyben ezek a tapasztalatok bőven megtalálhatók. Szerény nézetem szerint tehát az előfeltételei megvannak annak, hogy a pénzügyi bizottság, illetőleg a Népszövetség ismét foglalkozzék Magyarország pénzügyi helyzetével. Ha tehát erre megvan a mód, vizsgáljuk most még, hogy megvan-e a valószínűsége is ilyen javaslat elfogadásának. Kétségtelen, hogy mindaddig, amig a viszonyok kényszerítő ereje más álláspont reánk nem parancsol, addig a kormánynak azon az állásponton kell lennie, hogy Magyarország hitelezőinek pontosan megfizet; megfizetett a múltban is és meg fog fizetni a jövőben is. (Jánossy Gábor: Ha tud!) De honnan fizetett meg a múltban? Megfizetett azzal, hogy a magángazdaság évi 300—400 millióval adósodott el a külföldön és ennek az eladósodásnak révén volt képes olyan terheket viselni, amelyekből viszont az állam fizetni tudott. A most vázlatosan ismertetett terv elfogadása esetén az állam, illetőleg a magángazdaság terhei nem növekednének, nem növekednének egy krajcárral sem. Növekednék az évi ka-