Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-25
Az országgyűlés képviselőházának 25. dara esett le, nem tudták tehát azt fenntartani. Ugyanezt láttuk Braziliában a kávé áralakítása körül. Lehetetlen volt fenntartani a helyzetet, mert rövid időre, pillanatnyilag felvitték az árat, utána az ár feltartóztathatatlanul lezuhant az eredeti ár egyharmadára. Láttuk ezt az egyiptomi és az amerikai gyapotáremelő politikában, ahol ugyanez volt a helyzet és ugyanez volt a következmény. (Ügy van! balfelől.) a kaucsuk-politikában, a kaucsuk mesterséges áremelésének politikájában. Miért, t. Képviselőház 1 ? Mert a gazdasági élet törvényeit nem lehet keresztültörni, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaíoldaLon.) nem lehet büntetlenül félredobni, mert világos volt, hogy ahol mesterséges áremelést csináltak, ott azzai egy arányban, sőt fokozatosan növekedett a termelés a magasabb ár elérésében levő stimuláló eszkö'z hatása alatt, és jött természetszerűleg az árak visszazuhanása, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) mig ahol ilyen mesterséges beavatkozások nincsenek, ott egészen természetesen az alacsony árak a konkurrenciára képtelen vállalkozásoknak és termeléseknek elesését és így a termelés csökkenésével az árszínvonalnak automatikus emelkedését és kiegyenlítődését jelentik. En tehát aggodalommal nézem, hogy a kormány, különösen tegnap az agrárblokk ülésében elhangzott beszéde után, nem akarja feladni azt a politikáját, hogy itt pillanatnyilag, sokszor politikai jelszavak hatása alatt a mesterséges áralakítás politikáját folytatja. Harmadszor foglalkoznom kell, mint a versenvképes termelés egyik akadályával, az állami, közületi és szociális terhek fokozatos emelésével, amely iá magyar exportot és így ezáltal a magyar termelést már eleve halálraítéli. Ez azonban többé-kevésbibé már beleesik abba a gondolatkörbe, amely az államháztartás kérdését is érinti. Mert a mi gazdasági helyzetünk másik nagy alapproblémája, az államháztartás kérdésének problémája úgy, amint az elmondottakból is világos előttem, teljes összefüggésben van a valutáris problémával. Az idő miatt és az egyszerűsítés miatt kikapcsolom e pillanatban az üzemek kérdését és kikapcsolom a közületek, a vármegyei, törvényhatósági és községi közületek háztartásának problémáját. (Sándor Pál: Pedig fontos! — Gráspárdy Elemér: Lényeges!) Fontos és teljesen vigasztalan képet mutat. (Ügy van! Ügy van! balfelől és a jobboldalon.) Itt is azt hiszem, szembe kell néznünk a rideg valósággal. Hiszen én hallgattam Homonnay t. képviselőtársam felszólalását, hallgattam azokat a kijelentéseket, hogy nem lehetséges a közalkalmazottak illetményeinek, a nyugdíjasok illetményeinek csökkentésével ezt a kérdést megoldani. Hallgattam azt a fejtegetést, amelyben kifejtette, hogy lehetetlen a jelenlegi bevételeket és terheket fenntartani, vagy azokat fejleszteni. Az igen t. képviselőtársam nem mondotta, de tudjuk valamenynyien, hogy abszolút lehetetlen a mai viszonyok között új külföldi kölcsönökkel operálni, vagy azokra számítani. Engedje meg azonban a t. Képviselőház, hogyha mi nem akarjuk folytatni az eddigi kormánynak megtévesztő, illúziókban ópiumos kábulatban ringató politikáját, akkor fel kell vetnünk a kérdést: tehát milyen módon oldható meg a probléma? Engedelmet kérek, a magyar költségvetés erre az évre, az utólagosan megállapított szükségletekkel 990 millióra szökött fel. (Sándor Pál: Honnan vesszük?) Ebből a 990 millió pangóból mi bizonyos intézkedésekkel, a 6-os bizottülese 1931 november 20-án, pénteken. 861 ság javaslata alapján, a kormány sua sponte tett intézkedéseivei 923 millióra vittük volna le a költségvetést. Ezzel a 923 milliós költségvetéssel szemben vállalta a kormány azt a kötelezettséget, hogy azt le fogja szállítani 890 millióra, a jövő évi költségvetést pedig 830 millió pengős alapon fogja megszerkeszteni. (Homonnay Tivadar: Gaal Gaston 550-nel. Hogy akkor mi lesz az iparral és a kereskedelemmel? — Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Elnök csenget.) Es őszintén megvallom, a pénzügyi bizottság előtt tett kijelentések után és a miniszterelnök úr beszédében elhangzott bejelentés után vártam, hogy meghallom, milyen intézkedésekkel akarja a kormány ezeket a kiadási tételeket leszorítani és a költségvetést ezen az alapon megszerkeszteni, mert, hogy stabilizálni is fogja, azt nem vagyok hajlandó elfogadni, ebben a tekintetben nagy kételyeim vannak. Sajnos, e tekintetben támogatást, útmutatást nem kaptunk a kormánytól; (Friedrich István: Egy szót sem!) ez egy ködös ígéret, amelynek megvalósítását én, aki végig ültem a 33-as bizottság tárgyalásait, nem látom sehol. Nem azt mondom tehát, hogy én elfogadom azt az álláspontot, hogy a magyar állam költségvetését tovább .redukálni nem lehet, de hirdetem és vallom, hogy azon az alapon, azzal a szellemmel, amelyben a 6-os bizottság működött és amelynek alapján a t. kormány eddig állott, leszállítani nem lehetséges még arra a színvonalra sem. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) T. Ház! Van a 6-os bizottság jelentésében egy allúzió, hogy a további csökkentéseket intézmények megszüntetésével és szervezeti reformokkal lehet majd keresztülvinni. Ennek a megállapításnak értékét azonban maga a 6-os bizottság próbálta lerontani, amikor a jelentéséhez — amint méltóztatnak látni — rögtön egy összeállítást csatol, amelyben bemutatja, hogy intézmények megszüntetése alapjában véve a távolabbi időben valami jelentéktelenséget, a legközelebbi időben pedig majdnem semmit sem jelent. En ezt az álláspontot nem fogadhatom el, azért sem, mert hiszen valahol el kell kezdeni. Amikor előttünk állanak a rideg számok, amelyek intézkedést követelnek, — így van ez egy csődbe jutott vállalatnál is — akkor nem állhatok oda azzal, hogy tulajdonképpen ez csak kevés megtakarítást jelentene, vagy hogy ezek később fogják éreztetni hatásukat. Engedelmet kérek, hiszen egy nemzet nem három évre él, nem rövidlejáratra él, nekünk tehát akkor is meg kell tennünk ezeket, ha a hatás későbben fog jelentkezni, ha meg vagyunk győződve arról, hogy ezen az úton kell elindulnunk. Önkénytelenül felmerül a kérdés: mi lett volna, ha 10 évvel ezelőtt látták volna e szükséges intézkedések elkerülhetetlen voltát? (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) De magam is vallom, hogy a kiadási tételeknek ilyen kemény csökkentése, intézmények, szervezeti reformok terén való alkotások is problematikussá teszik azt, hogy vájjon mi el fogjuk-e érni a legközelebbi jövőben nem a 890 tmilliós, nem a 850 milliós színvonalat, hanem azt a színvonalat, amelynek a bevételi fedezeteit elő fogjuk tudni teremteni. (Ügy van! a báloldalon.) Mert a kiadások alsó színvonalát a mai körülmények között nem a népszövetségi bizottság véleménye, nem a kormány szándéka szabja meg, hanem megszabja a bevételeknek, a fedezetnek a kérdése. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Nagyon jól tudjuk, — hiszen az előbbiekben bátor voltam rámutatni gazdasági szempontból is, — hogy ezeket a bevételeket fokozni nem le
