Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-24

Az országgyűlés képviselőházának 2k< ül dünk az országban szabadon tenyészni, és ami­kor már végre azt hisszük, hogy talán legalább gazdasági téren rendszerváltozás következik be, akkor nemhogy rendszerváltozás nem kö­vetkezik be, hanem további körülbástyázása és kiépítése készül égy ilyen romlott iparnak, amely az országot minden vonatkozásban meg­károsítja. (Mojzes János: Zsebmetsző ipar!) Méltóztassék megengedni, igen t. Ház, hogy erre az imént említett nehéz benzinre nézve bemutassam az áralakulást, hogy mibe kerül és mennyiért adatik el ez az áru. A 736-os ben­zin ab román finomító 100 kilogrammonként ez idő szerint 7 pengő 40 fillérbe kerül, de volt már 7 pengő alatt is. Ez a legújabb ár: 100 ki­logrammonként 7 pengő 40 fillér. A fuvardíj Budapestig 3 pengő. Most itt belekalkulálom a vámot is, — amelyet pedig nem fizet senki — s ez a vám volna 7 pengő 20 fillér. A kincs­tári haszonrészesedés 11 pengő 20 fillér. For­galmi adót kétszer ró le ez az áru, még pedig először a határon, amikor bejön, másodszor pedig, amikor a finomítóból kikerül a forga­lomba: 30 fillér az első és 1 pengő 20 fillér a második forgalmi adó. Ezenkívül vegyes kiadás terheli még ezt az árut, mégpedig biztosítás, mankó- és ciszterna­bér címén összesen 50 fillér. Ennélfogva 30 pengő 50 fillér az az önköltségi ár, amibe kerül a fino­mítvány az esetben, ha a vámot is tisztessége­sen lerónák, de ezt nem teszik. * Mármost milyen áru és milyen feltételek mellett kerül a forgalomba? A székesfőváros ezt a 30 pengős benzint 40 pengőért vásárolja va­góntételekben nagyban, (Ügy van! Ügy van!) tehát itt 30%-os tiszta haszon mutatkozik már a legnagyobb tételekben való vásárlás esetén is. A hordó-benzin minimális ára — amint ezt gazdatársaim nagyon jól tadják — 50 pengő. A benzinkutaknál 60 pengő a métermázsánkénti ár, vagyis 100% kereset van a benzinen akkor is, ha lerój ják a vámot. (Farkasfalvi Farkas Gíéza : Telik a gazdának 1) Ez a kalkuláció, amelynek adatai feltétlenül megbízhatóak és minden tekintetben^ helytállóak, tizedfillérnyi eltérések sem lehetségesek. Méltóztassanak mármost megengedni, hogy rámutassak arra is, hogy e mellett a helyzet mellett, amikor ilyen óriási kereseti lehetősé­gek kínálkoztak ennél a cikknél, természetesen óriási konkurrencia, óriási áramlás indult meg e cikk eladása felé, és aránylag igen sok em­ber, nagyon sok kisember is foglalkozik ma Magyarországon a benzin és egyéb olajtermé­kek árusításával; körülbelül 6000 kereskedő és becslés szerint legalább 15.000, de lehet, hogy 25.000 ember is ma abból él Magyarországon, hogy ezeknek a cikkeknek forgalombahozatalával fog­lalkozik, mert hiszen e mellett a Spannung mel­lett nyilvánvaló, hogy jól meg lehetett ezeknek a cikkeknek eladásából élni, még vámfizetés esetén is. Ezzel a helyzettel szemben azután a fino­mítók — és itt rá kell mutatnom arra, hogy ki­zárólag külföldi nagytőkésekről van szó — összefogtak és múlt év nyarán megalakították a benzin-kartellt; megalakították pedig azért, hogy egyrészt az árakat tarthassák, — mert hiszen láttuk, hogy a nyersanyagárak esése el­lenére is a kartell megalakulása után a fino­mítványok ára felment (Szilágyi Lajos: El­térőleg más államoktól!) — másrészt azért, hogy a kereskedelmet, amely e cikkek forgalomba­hozatalával foglalkozott, lehetőleg eliminálják és a kisforgalom hasznát is lehetőleg a saját maguk számára biztosítsák. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. II. ^™^^^^™ x 1931 november 19-én, csütörtökön. 343 Hogy mit jelentett ez a kartell a magyar közgazdasági élet szempontjából, erre vonat­kozólag csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy amikor pl. a motalkó kartellára 45 pengő, ugyanakkor a kartellenkívüli cégek 40 pengőn aluli áron is adják a motalkót. Importőrök, akik direkt közvetlenül hozták be az árut a külföldről, a maguk konkurrencia jávai a kar­tellel szemben elérték azt, hogy pl, a Máv.-nál a különleges hengerolaj árát 240 pengő méter­mázsánkénti árról leszorították 115 pengőre, vagyis felénél alacsonyabbra tudták leszorí­tani a kartellel szemben a Máv.-nál ennek a fontos cikknek a beszerzési árát. A gyárak ezzel a helyzettel szemben azzal védekeznek, hogy a legméltánytalanabb kon­kurrenciát csinálják a kereskedelemnek. Min­den ponton lehetetlenné iparkodnak tenni a maguk nagyobb anyagi felkészültségével, na­gyobb anyagi erejükkel és áruikkal a kiskeres­kedelemnek és a konkurráló kereskedelemnek helyzetét. Három kategóriája van ma még az ásványolaj forgalombahozatalával foglalkozó magánkereskedelmi szerveknek, amelyeket a kartell még nem tudott felszívni, még pedig van két gyár, van a benzin-szeszkeverő telep­engedélyeseknek egy bizonyos csoportja, és vannak azután a szabadraktárral nem rendel­kező, minőségi árut importáló egyes keres­kedőcégek; Ez a három kategória tudta még eddig elkerülni azt, hogy nem volt kénytelen a kartellbe belépni és — úgy látszik — ez a kel­lemetlen konkurrencia volt az az ispiráló mo­tívum, amely a most tervezett rendelkezést létrehozta. Hogyan alakult a helyzet az állam szem­pontjából a kartell létrejövetele óta? Rá kell mutatnom arra, hogy azoknak a nyersolajter­mékeknek, illetőleg finomítvány oknak beho­zatala, amelyek vámot fizetnek, egy év alatt 67—90%-kai csökkent. Például a benzin beho­zatala 80%-kal, a petróleum behozatala 90%-kai csökkent, de megfelelően emelkedett a vám­mentesen behozott műolaj mennyisége. Az 1931. év első felében a forgalom a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 30%-kai csökkent, az állam bevétele pedig 76%-kai. Ez volt a kartell működésének eredménye az ál­lam felé. Ugyanez idő alatt, 1931 január létől június 30-áig Magyarországba bejött ásvány­olaj összesen 7978 vágón, amelyből csak 360 vágón, vagyis 5% fizetett vámot, 95%-a az áru­nak vámmentesen jött be Magyarországba. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Hal­latlan! — Kun Béla: Hogy lehetett ezt tűrni! — Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Kik vannak az igazgatóságban 1 ? — Peyer Károly: A Kompaszt kell felütni! — Gaal Gaston: A 33-as bizottságban bennt ülnek az igazgatósági tag urak! — Egy hang a jobboldalon: Azért ülnek ott! — Elnök csenget. — Egy hang a baloldalon: Bár máshol ülnének! — Sauerborn Károly: Vagy legyen igazgató, vagy legyen képviselő!) Elnök: Csendet kérek! (Gaal Gaston: Ilyen kis jövedelemmel könnyű a válságot átúszni! — Sauerborn Károly: Közgazdasági magán­tudósok! — Farkasfalvi Farkas Géza: Ök tud­nak összefogni, mi agrárok nem tudunk soha. — Zaj. — Kun Béla: Miért tűrte ezt a túloldali agrárcsoport? — Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek. Eckhadt Tibor: Méltóztassék megengedni, hogy a ma meglevő helyzet ismertetése után megismertessem azt a helyzetet, amelyet a 50

Next

/
Thumbnails
Contents