Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-24

324 Az országgyűlés képviselőházának 2U* ülése 1981 november 19-én, csütörtökön. nyes, márpedig- nyilvánvaló az, hogy a munka eredményessége az alapja a közgazdaság prosperitásának. Ha ma bármelyikünk is elmegy egy-egy országos vásárra, különös benyomásokat szerez ott. Nem rendes adás-vétel van ott a régi, megszokott értelemben. (Ügy van! jobbfelől.) Az a benyomása az embernek, mintha ott egy végeladás lenne (Ügy van! jobbfelől.) és ezen a végeladáson adná el a gazda a maga holmiját, mert kénytelen vele. A nélkül, hogy érte megfelelő vételárat adnának. Bizonyos, hogy ez a termelőképességet fogja csökkenteni és egészen bizonyos az is, hogy a termelőképességnek ilyen módon való veszélyeztetését tőlünk a külföldi hitelezők sem kivánják. Nincs más hátra, nehogy itt egy nagy nemzeti végeladást kelljen rendezni, mint az, aminek tegnap Kállay Tibor t. képviselőtársam is hangot adott, hogy tárgyalni kell a külföldi hitelezőkkel és gazdasági lehetetlenülés címén a mai gazdasági helyzetnek megfelelő megállapodást kell velük létesíteni. Más megoldást nem tudok elképzelni a mezőgazdaság mai helyzetében. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Most még a jövendőről, a mezőgazdaság jövőjéről vagyok bátor egy-két szót elmondani. (Halljuk jobbfelől.) Mindaz, amire bátor voltam rámutatni, arra int, hogy amikor a takarékosság ceruzája most végigszánt a költségvetés tételein, ez a takarékosság ne történjék a mezőgazdaság rovására, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) ne történjék olyan módon, hogy a jövő fejlődését esetleg huzamosabb időkre is elhalássza, mert hiszen ezzel a tőkeképzést előmozdító valódi takarékosságot tennénk lehetetlenné. Nem lehet odáig menni a szanálásban, — meggyőződésem szerint — hogy most már minden szép tervet és minden szép elgondolást tömegsírba dobjunk, mint a ibevégzett harc után az elesettek holttesteit. Vannak tervek, amelyeknek megvalósítását mentől tovább odázzuk, annál jobban ráfizetünk erre a takarékosságra. Ilyenek a tiszamenti tele vényes földek öntözésének, az Alföld fásításának, (Ügy van! jobbfelől.) a százezer holdakra menő terméketlen területek kellő megművelésének tervei, amelyeket véleményem szerint, nem szabad sokáig elhalasztani. Hála Istennek, vannak nekünk kiváló szakembereink, akik nem a magyar álmok délibábjait kergetnék, amit annyi joggal és annyiszor korholt a mi nagy Széchenyink, hanem akik világlátott tapasztalataikkal s a magyar józanság praktikusságával fognának hozzá ahhoz a kérdéshez, amely rendezné a magyar földmívelés ügyét és ezzel rendezné a magyar közgazdasági életet is. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szíveskedjék beszédét befejezni. Herczegh Béla: T. Ház! Befejezésül csak annyit vagyok bátor elmondani, miután beszédidőm, sajnos, lejárt, hogy dolgoznunk és takarékoskodnunk kell a jobb jövő érdekében. De ez még nem elég. Ehhez még más is szükséges. Szükséges az, hogy megváltozzék az a gyűlölködő szellem, amelynek következménye lett a háború. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Zaj. — Farkasfalvi Farkas Géza: Halljuk! Ilyen okos beszédet igazán meg lehet hallgatni!) Kell, hogy megváltozzék az a lelkiség, amely a trianoni békét létrehozta.^ Szükséges, hogy csak mint rossz álmok emlékei maradjanak meg a trianoni határok és hogy azokkal a nemzetiségekkel együtt, amelyekkel egy évezreden át küzdöttünk az elmúlt időnek minden viharában, amelyekkel együtt éltünk jóban, rosszban, együtt szenvedtünk és örültünk, hogy ezekkel együtt mehessünk a magyar nemzet történeti hivatásával az elkövetkezendő jobb jövő felé. A miniszterelnöki jelentést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Dési Géza képviselő úr, mint a közjogi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Dési Géza: Mélyen t. Képviselőház! Van Szerencsem beterjeszteni a közjogi bizottság jelentését az ország Szent Koronájának egyik őre megválasztásáról szóló 61. számú törvényjavaslat tárgyában. (Propper Sándor: Ez aztán fontos! — Zaj job felől.) Van akinek fontos, van akinek nem fontos. Akik a magyar integritás alapján állanak s akik a magyar demokrácia alapján állanak s akik azt akarják, hogy a Szent Korona testében ismét a régi Nagy-Magyarország éledjen fel, azoknak fontos ez a törvényjavaslat. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon,) Tisztelettel kérem, hogy a jelentést kinyomatni, szétosztatni és megfelelő időben tárgyalásra kitűzni méltóztassék. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja, szétosztatja; annak napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Kép viselőiház! Ennek a javaslatnak vitájánál kormánypárti részről a védekezésnek kétféle módszerét alkalmazzák. Az egyik az, amelyet az előttem szólott képviselőtársam alkalmazott, amely abban nyilvánul, hogy bennünket ellenzékieket szintén mint bűntársat a vádlottak padjára maguk mellé akarnak ültetni, (Zaj a jobboldalon.) azzal az indokolással, hogy hiszen az ellenzék követelt ^beruházásokat, rokkantsegélyt, iskolákat, tanítói fizetésemelést és hasonlókat. (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbalod dalon.) Ez az első védekezési módszer annyira komolytalan, hogy én csak komolytalan választ tudok rá adni, mégpedig egy tréfát. Az egyszeri ember panaszkodott barátjának, a feleségére, hogy éjjel-nappal zaklatja őt pénzért. Kérdezi tőle a barátja: mit csinál a feleséged azzal a sok pénzzel? — Azt mondja rá: Nem tudom, mert sohasem adok neki. (Derültség a szélsőbaloldalon.) r Éppen így voltunk a beruházásokkal is. A másik módszer, t. Képviselőház, azok az utalások kormánypárti részről arra az egypár igen értékes és érdekes, szép közgazdaság-filozófiai elmélkedésre, amelyek ellenzéki oldalról hangzottak le. Az utalások arra hivatkoznak, hogy most nem politikai botrányokra, hanem gazdasági szaktanácsokra van szüksége az országnak s ezt várják az ellenzéktől ebben a vitában. Gazdasági szaktanácsokat emlegetnek, amelyeket mindaddig nem fogadtak el ettől az oldaltól kicsinyes és sivár, presztizsokok mögé rejtőzve, míg csak ezt a rendszert a végső összeomlás veszedelme nem fenyegette; gúnyosan és lekicsinyelve utasították el maguktól és most is csak azért helyeznek erre ilyen feltűnően súlyt, hogy ezzel a felelősségrevonás sajtját az ellenzék kiejtse a szájából. Már pedig t. Képviselőház, akármilyen kellemetlen is, tőlünk ebben a percben és ez a rezsim a gazdasági szaktanácsokat hiába várja; nem azért, mintha erre nem volna programmunk, nem azért, mintha nem tudnók pontosan megjelölni azt az utat, amelyen egy