Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-23

Àz országgyűlés képviselőházának 23. ülése 1931 november ÍS-án, szerdán. 2?9" van s amelynek sérelmeit és panaszait konkrétumok alakjában is bátor leszek szóvátenni, nem tisztikara a termelésnek és az elosztásnak, hanem csupán egy szellemi bérmunkásréteg. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ez nem középosztály, hanem a proletárosztálynak a noviciusa, amely talán még számottevő rétegében nem tud arról, hogy az Ő társadalmi helye hol van, de aminek felismerése, az e felé való orientálódása éppen osztályérdekeinek felismerésén keresztül egyre világosabb és egyre nyilvánvalóbb. Lehetne talán azt az ellenvetést felhozni, hogy mégis csak kell lennie bizonyos különbségnek a fizikai munkásosztály és a tisztviselők és alkalmazottak között a jogi helyzet különbözősége okán, vagy a társadalmi értékelés eltérő mértéke következtében. Lehet, — én ezt nem vitatom — hogy valamikor talán így volt, de tényként állapítom meg, hogy ami a társadalomban való súlyt, jelentőséget, értékelést illeti, ezt a kapitalista társadalmi osztályt a legutóbbi esztendők során igen eredményesen teszik tönkre. Ami pediglen a jogi helyzet különböző voltát illeti, ezt a bíróságoknak az utóbbi esztendőkben követett antiszociális joggyakorlata rontja le és zülleszti egyre lejjebb és lejjebb. Nem lehet vitás, hogy minden dolgozó társadalmi osztály teljes joggal törekszik arra, hogy a maga helyzetét, a maga életlehetőségeit, a maga exisztenciális boldogulását minél nagyobb és minél messzebbmenő mértékben igyekezzék körülbástyázni. A dolgozó rétegek közül ez a legnagyobb mértékben és a legmeszszebbmenő hatásfokkal eddig csak a köz alkalmazottainak, a köztisztviselőknek sikerült. Ez az a társadalmi réteg, ahol a legfőbb princípium: a kenyér állandósága megvan. Ez az a társadalmi réteg, amelynek állása praktikusan felmondhatatlan. Ez az a társadalmi réteg, amelynek szolgálat- és munkaviszonya^ életfogytiglan szól és a munkában töltött évtizedek után elkövetkezik a gondtalan megélhetést biztosító nyugdíjnak a korszaka. Ez az a társadalmi réteg, ahol az előmenetel biztosítva van rangban, tekintélyben és fizetésben egyaránt. Nem lehet elvitatni azt a jogot az ipari munkásságtól, tisztviselőktől és alkalmazottaktól, hogy hasonló mértékű érvényesülést követeljenek maguknak a társadalomban munkájuk alapján, mert az ő értékeket teremtő munkájuk van olyan fontos, sőt hitem és meggyőződésem szerint fontosabb és nagyobb jelentőségű annál a regisztráló, ellenőrző munkánál, amelyet a köz alkalmazottai és tisztviselői végeznek. Nem vitás, hogymind a munkások, mind az alkalmazottak társadalmi < rétege teljes erővel törekszik az itt említett célok elérésére. A munkásság a maga erőteljes szervezetei útján azon van, hogy,'a maga munkaviszonyába bevezesse a felmondás elemét, a fizetett szabadságidőt, küzd és harcol a nyugdíjért és nyugbérért. S ha ezt a magánvállalkozás területen még csak nagyon szórványosan sikerült elérnie, viszont a közüzemekkel kapcsolatosan az eredmények nagyobbak és messzebbmenŐek, akkor ebben is méltóztassanak egy igen jól megfontolt okát látni annak, hogy a munkásság a köz birtokában levŐ^ üzemekkel kapcsolatosan miért foglal el más, és pedig^ olyan álláspontot, mint amilyennek e vita során Kabók barátom kifejezést adott. Amennyire természetes ez a törekvés a munkásosztály részéről, ugyanolyan természetes ez. a magánalkalmazottak, tisztviselők, üzleti alkalmazottak részérőlis. 1918-ban, a háKEPVISELÖHÁZI NAPLÓ. II. ború befejezése után Közép-Európában nagy; előre ugrás volt észlelhető az alkalmazotti szociálpolitika, az alkalmazotti munkajog terén, Ez az elŐreugrás észlelhető, és érezhető volt igen üdvös formában ift nálunk Magyarországon is. Azóta több, mint egy évtized mult el» a visszafejlődés, a hanyatlás, a szociálpolitikai lemorzsolódás tíz esztendeje. A magánalkalmazottak szolgálati és munkaviszonyait ezidőszerint nálunk Magyarország gon csupán egy rendelet szabályozza és néhány elavult törvényhely a kereskedelmi és az ipartörvényben. Három évtizede ígérik a magánalkalmazottak szolgálati és jogviszonyainak törvényes szabályozását. Már egész legendakör képződött körülötte, kabalává vált az, hogyha egy kereskedelemügyi miniszter ennek a kérdésnek törvényi szabályozását ígéri, rövid időn belül okvetlenül megbukik. Évtizedek során át ez a kabala valóban mindvégig bevált, és amikor a legutóbbi időben az egyik volt kereskedelemügyi miniszter megbízásából néhai dr. Papp Dezső tervezetet készített ennek a fontos és olyannyira r elhanyagolt kérdésnek törvényes szabályozására vonatkozóan, őt is valamilyen balvégzet érte utói, a tervező, magyar szociálpolitikánknak, ennek az elhanyagolt mostoha területnek egyik kitűnősége idő előtt elhunyt, kidőlt az élők sorából. De az, ami a Papp Dezsőféle tervezet körül lejátszódott, klasszikus bizonyítéka annak, hogy milyen elkeseredett, milyen elszánt és mindenre való tekintet nélküli osztályharcot folytatott Magyarország vállalkozói és munkáltatói társadalma az alkalmazottak ellen. (Büchler József: A munkanélkülisegély dolgában is osztályharc van!) Nem voltunk akkor tisztikar, nem voltunk akkor szeretett (munkatársak, nem voltunk akkor középosztály; jogokat mertünk követelni, és jogokat akart koncedálni a térvezet. Megindult tehát olyan modorban és olyan tenorban a támadás, az elgáncsolás, a lehetetlenné tétel hadjárata, hogy a minisztérium megriadt, a tervezet a papírkosárba került, és ezidőszerint sincs ebben a dologban semmi olyan nóvum, amely az alkalmazottak érdekében üdvösnek, hasznosnak» eredményesnek volna mondható. Nem épült fel az a vár, amelynek falain belül szolgálati és munkaviszonyunkban valamelyes nagyobb védettséget, a mai mostoha idők viszontagságai ellen valamelyes oltalmat találhatnánk, ellenben a szelek tépik és a viharok marcangolják azt a silány kis fedezéket, amely még megmaradt a jelenleg érvényben levő 1910/1920. számú rendelet alakjában. Antiszociális irányban fejlődik a joggyakorlat és kibírhatatlan hosszúságúak a felebbviteli terminusok az alkalmazotti jogszolgáltatás terén, és ezek a körülmények a mai rendkívül súlyos gazdasági viszonyokkal párosulva, az alkalmazottak ezreinek és tízezreinek életét keserítik meg és teszik lehetetlenné. Interpellációm tartalma bizonyos mértékig módosult az időközben nyilvánosságra került részvény jogi tervezet következtében, úgyhogy amikor itt a kereskedelemügyi és népjóléti miniszter urakhoz egy-egy kérdést teszek fel, csak egy rövid és férfias igennel válaszolhatnak, nevezetesen arra a kérdésre, hogy hajlandók-e a maguk hatáskörében is odahatni, hogy a magánalkalmazottak szolgálati es munkaviszonya tekintetében mindennemű törvényhozási rosszabbítás elkerültessék. Azt hiszem,, ennél egyszerűbbé és könnyebbé a miniszter urak dolgát nem tehetem. Az igazságügyiminiszter úrhoz azonban többrendbeli, messzebbmenő és részletkérdésem 48