Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

132 Az országgyűlés képviselőházának 19. ülése 1931 november 11-én, szerdán. nem érdekel, én csak azt mondom, hogy az ipari termelés érdekében mindent el kell és mindent el szabad követni. Itt az egész egyetemes magyar közgazdasági élet érdekelve van. Érdekelve van az agrár termelés is, mert ha az ipari termelés elbai, szükségképen meg kell gyöngülnie, vagy el kell halnia az agrár termelésnek is. Körülbelül 100 millió pengő értékű, vagy árfolyamú külföldi fizetési eszközre volna szüksége az iparnak a legközelebbi időkben nyersanyagok beszerzésére. Ezzel a száz millió pengő éitékű külföldi fizetési eszközzel idebent dolgoztatni lehetne és körülbelül 300 - 400 millió értékű új javakat lehetne termelpi. Azt hiszem, ez olyan fontos érdek, amely előtt feltétlenül meg kell állni és gondolkozni kell. Talán hivatkozhatom arra, hogy november 1-én, ezen a kamatfizetési esedékességi napon a nemzetközi kapitalizmus Magyarországtól hiánytalanul megkapta nemes valutában a maga kamatjárandóságát. Én nem tartozom azok közé, akik azon az állásponton vannak, hogy — pestiesen szólva — az állam córnix alapra helyezkedjék, ne fizessen, ne tegyen eleget kötelezettségeinek. De ha választanom kell, ha a sorrendet meg kell állapítanom, hogy fizessek-e a külföldnek kamatokat és odaadjam-e azt a kevés külföldi fizetési eszközt, amely rendelkezésre áll, vagy pèdig a magyar ipari életet tartsa m-e életben, akkor én a sorrendet ennek a másodiknak Ítélném oda (Jánossy Gábor: Mi is!) és azt mondanám, hogy elsősorban dolgozni és termelni kell. Mert ha most november 1 én tudtunk is fizetni a külföldnek kamatok fejében nagymennyiségű valutákat, idebenn azonban nem tudunk dolgozni és nem tudunk új értékeket előállítani, akkor a legközelebbi fizetési esedékességi napon már nem tudunk fizetni, mert nem lesz miből fizetni. Megszűnik a cirkuláció, megszűnik a gazdasági élet vérkeringése és még az a nemzetközi kapitalizmus is rosszul jár, mert sem idebent nem lesz élet, mert nincs produkció, sem a külföldnek nem fogunk tudni kamatszolgáltatásokat fizetni. T. Ház ! Az én szerény felfogásom szerint minden lehetőt el kell követni, hogy az ipari nyersanyagszükségletet fedezzük, összefügg ez a kérdés még azokon kívül, amiket felemlítettem, azzal is, amit az előttem szólott Malasits t. barátom és képviselőtársam hozott fel : az áralakulás kérdésével. Vannak bizonyos nyersanyagok, amelyeket csak külföldről lehet behozni. Ez vitán felül áll. Itt nem lehet más megoldás, mint előteremteni a föld alól is az ehhez szükséges külföldi fizetési eszközöket és beszerezni a nyersanyagokat. Vannak nyersanyagok, amelyeket külföldről is belehet hozni, és silányabb minőségben talán idehaza is meglehet szerezni, ha azonban a külföldi nyersanyagbehozatal elmarad, ha annak útjait eltorlaszoljuk, akkor a belföldi silányabb nyersanyag magasabb árakon igyekszik elhelyeződui és az általános árszintet nyomja felfelé, szemben — ismételem és hangsúlyozom, tegnap is rámutattam a jelentéshez tartott beszédemben, — az egész világ gazdasági életének mostani vezérlő gondolatával, az árszint lejjebbnyomásával. T. Ház ! Mindent el kell tehát követni, hogy az ipart nyersanyaggal el tudjuk látni, hogy az ipari tevékenységet biztosítsuk, hogy az ipari termelés folytonosságát fenn tartsuk, hogy a munkanélküliek száma ne szaporodjék tovább, hogy a nyomorúság ne nőjjön ennek következtében. Éppen az ellenkezőjére kellene utalnom, arra volna szükség, hogy minden dolgozni tudó és dolgozni akaró ember munkához jusson, elhelyezkedhessék a termelés menetében. De ha már ezt nem tudjuk elérni, legalább ne engedjük tovább zülleni a magyar termelési viszonyokat és legalább pillanatnyilag azt a helyzetet igyekezzünk megmenteni, ami van, hogy újabb munkáselbocsátások ne legyenek. A miniszter úrnak bizonyára van tudomása arról, — talán inkább mint nekem, mert hiszen közvetlenebb forrásokból kapja információit — hogy nagy gyárak készülődnek arra, hogy újabb nagy munkáselbocsátásokkal könnyítsenek magukon, azzal a parolival, hogy megrendelésük ugyan van, vagy lehetne, pénzük és nyersanyaguk azonban nincs. Ezért voltam bátor ezt az interpellációt bejegyezni és előterjeszteni és kérek a miniszter úrtól megnyugtató választ, olyan választ, amely megnyugtatja a dolgozó munkásokat és megnyugtatja az ipari termeléssel foglalkozó üzemeket. (Helyeslés a szélsőbatoldalon.) Elnök : A kereskedelemügyi miniszter úr kíván válaszolni. Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! Propper képviselő úr egy olyan problémát hozott a Ház nyilvánossága elé, amelyet én nagyon fontos, sőt mondhatnám sorsdöntő jelentőségű kérdésnek tekintek. A t. Ház bölcsesége előtt ismeretes, hogy főleg Trianon óta a magyar ipar a feldolgozáshoz szükséges nyersanyag igen jelentékeny részét külföldről kénytelen behozni. Hogy csak egy-két példára utaljak, egyik legfontosabb iparágunk, a textil-ipar, amelyre méltóztattak már itt hivatkozni, nyersanyag szükségletének száz százalékát külföldről importálja. A papírgyártáshozfszükséges cellulózé a maga teljes egészében, az ásványolaj is száz százalék erejéig külföldi provenienciái. Trianon óta a magyar faipar is szükségletének több mint 90%-át, a vaskohó ipar pedig a vasércnek több mint kétharmad részét kénytelen külföldről behozni. Ezeknek az ipari nyersanyagoknak és félgyártmányoknak évi értéke körülbelül 230 millió pengőre becsülhető. Addig, amíg a világgazdasági válság be nem következett és általában normális viszonyok között, ennek az összegnek előteremtése nem ütközött nagyobb nehézségbe, mert szépen fejlődő ipari exportunk az így előálló devizaszükségletnek: tetemes részét a maga erejéből is megtudta szerezni, a devizaforgalom korlátozása következtében azonban külföldi eredetű nyersanyagok beszerzése rendkívül nagy nehézségbe ütközik. Helyesen mutatott rá Propper igen t. képviselő úr, hogy amikor én a kereskedelmi tárca vezetését átvettem, éppen a valutáris nehézségek következtében legfontosabb iparágaink már aránylag csak igen rövid időre voltak ellátva nyersanyaggal, már pedig — ebben egyetértek a képviselő úrral — az ipari munkának fennakadása nem csupán állampénzügyi, nemzetijövedelmi, kereskedelmi és fizetési mérlegi szempontokból, hanem messze túlmenőleg szociáis vonatkozásaiban is egyenesen katasztrofális jelentőségű. Méltóztassék meggondolni azt, hogy 1930-ban a magyar gyáripar termelés ének értéke 2.5 milliárd pengő volt, tehát jelentékenyen meghaladta a mezőgazdasági termelés értékét és méltóztassék figyelembe venni azt is, hogy a magyar gyáripar körülbelül egynegyedmillió munkást foglalkoztat. Nagyon természetes, hogy ilyen körülmények között mindjárt hivatalbalépésem első napjától kezdve legsürgősebb és legégetőbb gondomnak tekintettem az ipar részére a nyersanyagbeszerzés biztosítását. Hiszen ezt a célt szolgálta bizonyos fokig az a hat 'héttel ezelőtt megjelent rendelet, amelyet éppen az imént volt szíves Malasits képviselő úr interpellációja kapcsán említeni, amely a külföldi szén, koksz és brikett (behozatalát megnehezítette, mert hiszen az is benne volt a rendelet céljában, hogy az ily módon