Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

96 Az országgyűlés képviselőházának 1 ter úr, amikor beruházási kölcsönökről volt szó, és amikor azt gondoltuk, hogy nem lehet ezeket a hidakat megépíteni és nem lehet az utakat megépíteni mert nines fedezet, akkor mosolyogva fordult az ellenzék felé és azt mondotta: ha én mondom, vállalom a felelősséget. Ez a kifejezés «vállalom a felelősséget», nagyon gyakori ebben a Házban, csak a konzekvenciák realitásában sohasem tudjuk, hogy ez a felelősség mit jelent. Azért tehát azt mondom, hogy amikor a t. Képviselőház és a t. többség elolvassa ezt a jelentést, próbáljon egy kissé beleilleszkedni régmúlt, fényes idők eszmemenetébe, amikor nem a pártfegyelem volt a döntő, hanem a nagyoknak az útmutatása, amikor Kossuth nem emlék volt, mint ma. Ezekben az időkben az ember régi nagyokat emleget, de azokat csak márványszobraikban ékesítik fel ünnepi beszédekkel és nem eszméik követésével. Ezt a szellemet nem lehet folytatni és éppen ezért a t. kormány kapjon észbe és lássa be, hogy nem lehet egy ország pénzügyi egyensúlyát helyrehozni úgy, hogy az egyik oldalon kifelé teljesít. Fedezetet pedig miben keres? Azt hiszi, hogy megtalálja azokban az adóemelésekben, amelyeket a 33-as bizottság jóvoltából rendeletileg keresztülvitt? (Dinnyés Lajos: Dehogy találja!) Ne legyek Cassandra, de azt mondom, hogy ha nem állanak meg ezen az úton, olyan komoly felelősséget vesznek magukra, hogy azután a konzekvenciákban másképpen fog kinézni ez az ország, mint ahogy önök itt ebben a palotában, ebben a kastélyban, a banketteken elhangzó felköszöntőkben, fogadkozásokban és kölcsönös udvarlásokban — amelyek erről az oldalról arrafelé és arról az oldalról errefelé elhangzanak — elképzelik. Azt hiszem, egyet meg kell látni a maga egyszerűségében: nem tudunk több adót fizetni. (Dinnyés Lajos: Ez igaz!) S igazán furcsaság az, amikor azt olvasom, hogy a t. kormány az alkalmazottak adójából, amely eddig 8 millióval szerepelt, most 26 és *á millió pengő bevételt vár. (Dinynyés Lajos: Hogyan!) Most nincs jneg Bud miniszter úrnak az a felelőssége, amely azelőtt megvolt, most csak a statisztikushoz és a tudós professzorhoz fordulok és kérdem, hogy nem volna-e most hajlandó felvilágosítani a többséget arról, hogy 26'5 millió pengőt az alkalmazottak adójából éppen azért nem lehet kisajtolni, mert az alkalmazottak állás nélkül maradtak. A bukott kereskedők és vállalkozók légiószámra kénytelenek elbocsátani alkalmazottaikat. (Dinnyés Lajos: Sajnos, így van!) Hogy képzelik, hogy alkalmazotti adó címén 26'5 millió pengőt tudnak bevasalni? A nyomorúság adój a ez, az a szükségadó, amelyet azokra vetettek ki, akik maguk szorulnának szükségadóna, nem pedig hogy ők fizessék meg ezeket az összegeket. (Ügy van! Ügy van! a bál- és a szélsőbaloldalon,) Azt gondolom, hogy sokkal egyszerűbben kellene a kérdéseket felfogni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni. Gál Jenő: Azonnal befejezem. Azt gondolom, hogy mindaz, ami ezekben az indítványokban foglaltatik, olyan, mint a tűzijáték, pillanatnyi rakéta, amely hatástalanul oszlik el a levegőben. így nem lehet egy állam szanálását végrehajtani. (Dinnyés Lajos: De nem ám!) Meg kell nézni a teljesítőképességet, és ha azt látják, hogy sem kisgazda, sem kereskedő, sem'iparos, sem lateiner nem . ülése 1931 november 11-én, szerdán. tudja ezeket a terheket viselni, akkor hagyják abba; mert ha nem hagyják abba jószántukból, akkor — higyjék el — olyankor kell majd abbahagyniuk, amikor önök nem is akarják. Nem fogadom el a jelentést. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Bessenyey Zénó! Bessenyey Zénó: Igen t. ' Képviselőház! Akár a feliratkozott szónokok számát tekintjük, akár a vita terjedelmét, vagy hangskáláját, azt mondhatjuk, hogy ez a legélesebb viták közül való, amelyek a parlament újabb történetében előfordultak. Ezen azonban nem szabad csodálkozni. Nemcsak a hosszú parlamenti szünet, hanem az a szomorú közgazdasági helyzet, amelyben az ország vergődik, a célkitűzéseknek és az eszközöknek MZ iï homályossága, amely mindnyájunk elől eltakarja a jövőbe vezető utat, természetesen kell, hogy a vitát élénkebbé, hevesebbé tegye. , Nem tudok azon sem csodálkozni, ha a velem szemben ülő politikai ellenfelek az adott helyzetet politikailag a maguk javára ki akarják használni. (Sándor Pál: Ezt nem lehet állítani!) Azon sem tudok csodálkozni, ha az a sok nyomorúság és szenvedés, amely választókerületünkből felénk árad, (Úgy van! a jobboldalon.) amelynek nyomait, hatásait, siralmait panaszait napról-napra érezzük, sok képviselő előtt elhomályosítja az egyenes utat, a tiszta gondolkozást, és hajlandó a komoly gazdasági térről a politikai frázisok terére áttolódni. Be mégis azt hiszem, hogy mindnyájunknak kötelessége éppen azokkal a szenvedésekkel szemben, - amelyeket nemzetünknek ezekben a nehéz órákban viselnie kell, és parlamentünk méltóságának és mindnyájunk méltóságának tartozunk azzal, hogy vigyázzunk ebben a vitában arra, hogy ez ne terjedjen olyan szélsőségekbe, amelyek kifelé ártanak az országnak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Gondolják meg, mélyen t. barátaim, tárgyalások vannak folyamatban külföldi hitelezőkkel, {Szeder Ferenc: A választások folyamán gondoltak volna erre!) talán nemsokára tárgyalások lesznek — gazdasági és politikai tárgyalások — volt ellenséges, barátságos, vagy jelenleg semleges államokkal, és mennyit árt nekünk ezeknél a tárgyalásoknál, ha minden hibát a saját magunk nyakába akarunk varrni, ha a mi embereinket piszkoljuk be, olyan neveket, amelyek külföldön nagy értéket képviselnek az országra nézve, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ellenségeink minden hibája előtt szeme thúnyunk, a trianoni szerződés minden bűnét el akarjuk takarni. (Ügy van! a jobboldalon. — Szeder Ferenc: Ez a frázis! — Pakots József: Ez nem az a szemfedő, amellyel minden bűnt el lehet takarni.) A mai vitának ellenzéki szónokai, Sándor Pál és Gál Jenő, de az előző többi ellenzéki szónok is kell, hogy ezit érezték légyen, mert mindig igyekeztek keresni az objektív alapot, (Ügy van! Ügy van!) és ha Sándor Pál igen t. barátom ismert fiatalos hevével egy-két túlzásra el is ragadtatta magát, és ha Gál Jenő néhány helytelen konzekvenciát vont is le, meg kell állapítani, hogy mindkettőnek beszéde nagyjában és egészében nem hagyta el a tárgyilagos alapot. (Ügy van! Ügy van!) Nem óhajtom az ország mai szomorú helyzetében a vitát kiszélesíteni, nem óhajtok szenvedélyeket gyújtani (Weltner Jakab: Miért jutott ebbe a szerencsétlen helyzetbe az