Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-7

70 Az országgyűlés képviselőházának 7. ülése 19 $1 július 28-án, kedden. ez nem alakult meg, hanem a miniszter úr négyesfogatra ült és elment Egyiptomba. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Maga pedig Törökországba!) Az előbb volt. Nagyszerű vidék. (Bródy Ernő: Mi van a takarékossági tanáccsal? — Mayer János földmívelésügyi f miniszter: Ne tegyen nekem szemrehányást! Maga Törökországba ment, plajbászszal!) De nem négyesfogaton. (Zaj és derültség. — Rassay Károly: Derült időket élünk, határozottan!) De nemcsak ez a tanács volt; volt más tanács is. Itt van az ipartanács. Mit tud az ipartanácsról, Fenyő képviselőtársami (Kun Béla: A kisiparnak ott nincs kellő képviselete.) Azután, amikor a takarékosság első hulláma eljött, meg méltóztattak szervezni a takarékossági tanácsot. (Kun Béla: Hol a takarékosság?) Engedelmet kérek, most mi jön, hogy fogják hívni ezt a tanácsot. Szanálási tanács? Minden név ki van merítve. Ettől a tanácstól sem várhat, t. képviselőtársam, semmit az a társadalom, amelynek magatartásától függ a kényszerrendszabályok feloldása s amely nem tud eligazodni. Pénzügyminiszter úr, elérkezett az a történelmi pillanat, hogy önnek fel kell állania és meg kell mondania, hogy mit tartogat a tarsolyában. (Jánossy Gábor: Majd a vita végén!) Kérem, miniszter úr, ma önt senki sem támadja, azt lehet mondani, hogy itt treuga dei van, de engedelmet kérek, a miniszter úr csak hallgat. Látom a miniszter úron, hogy valahogy mégis bizakodik a helyzet kialakulásában, (Kun Béla: De a hadikölcsönkárosultakkal szemben nem teljesítették a kötelességüket!) méltóztassék tehát konkrét formában, konkrét alakban megmondani, hogy mi lesz itt velünk. Mert az letagadhatatlan, hogy nyugtalanság van. Nem tudom, hogy a miniszterelnök úr mire támaszkodik, mikor azt mondja, hogy a külföld vele szemben nagy bizalommal viseltetik. Lehetséges, hogy a diplomácia magas szféráiban így áll a helyzet, ezt nincs módomban ellenőrizni, igazolta ezt Apponyi Albert képviselőtársam, ez előtt deferálok. De gazdaságpolitikai téren volt-e olyan nagy tekintély, vagy olyan nagy esemény, amiből nekünk hasznunk is van? Emlékszik a pénzügyminiszter úr, a mohácsi rétről elidultunk Belgrád felé, de Kómába érkeztünk meg. S akkor jött a győzelem. Nincs itt a miniszterelnök úr, pedig nekem jó emlékezőtehetségem van. Akkor felkelt a miniszterelnök úr és jött a római győzelemmel, és már önök is elfelejtették azt, hogy akkor azt mondotta, hogy Fiúméban nagy partot kapunk majdnem ingyen, nagy raktárházakat (Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) s onmian fog megindulni, talán komphajóval, a nagy export. Hol vannak ma a komphajók, hol van Fiume? Semmi sem lett belőle! (Kun Béla: A part rászakadt!) Itt van a mi szövetségesünk, akinek magas külpolitikai értelemben tényleg köszönettel tartozunk, ezt letagadni nem akarja senki, de gazdaságpolitikai tekintetben fáj nekünk, hogy ők inkább Odesszában veszik az orosz. dumping-gabonát, mint a mi szegény gabonánkat. Engedelmet kérek, Bud János miniszter úr is egyszer, két évvel, ezelőtt azzal jött vissza Berlinből, hogy ő előkészítette a Németországgal való legbensőbb baráti viszonyt, a legnagyobb megértést, meg fog indulni az export, az import. Akkor jött az osztrák hullám, (Kun Béla: Amely bezárta az ajtót!) és akkor olyan íszépen belenyugodott ez a Képviselőház egy osztrák gazdasági barátságnak a kimélyítésébe. Két évvel ezelőtt itt volt az osztrák hullám. Azután jöttek a tárgyalások, és létrejött végre a kereskedelmi szerződés is, .méltóztassék azonban érdeklődni utána, bizony abból még semmi eredmény nem lett. Miért? Mert a kormány elmulasztotta idejében a gyümölcs- és gabonaexporthoz szükséges tőkéket a kereskedelemnek rendelkezésére bocsátani. Tudom, hogy mindennek egy alaphibája és egy alapoka van, (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy az országnak nincs a kormány által inspirált termelési programmja. Ha megnézzük a kiviteli és a beviteli statisztikát, akkor azt látjuk, hogy a legutóbbi évben 50 millió pengőért hoztunk be tengerit, korpát és takarmányt. (Zaj.) Engedelmet kérek, amikor mi folyton azt mondjuk, hogy agrár állam vagyunk, és amikor a miniszter urak is folyton azt mondják, hogy az agrártermelés előmozdítására mindenre hajlandók, (Kun Béla: Köziben tönkrementek a kisgazdák!) még odáig sem tudtunk eljutná, hogy a mezőgazdasági produktumok tekintetében nem tudunk import nélkül meglenni. Egyszer a földmívelésügyi miniszter úrral volt szerencsém egy összejövetelen együtt vacsorázni, és a földmívelésügyi miniszter úr egy alma után nyúlt és azt mondotta nekem, hogy ez kaliforniai alma. Akkor mindketten azon szomorkodtunk, hogy magyar embernek ilyenkor is kaliforniai almát kell ennie. (Jánossy Gábor: Miért ették meg? En nem eszem meg!) Nem volt más. Akkor együtt panaszkodtunk^ a miniszter úrral, hogy ezen az állapoton talán 4—5 év alatt csakugyan lehet segíteni. Nem tudtunk; segíteni. Holtponton mozgunk, amit önök a választás előtt mélypontnak neveztek el és azzal vigasztaltak minket, hogy erről a mélypontról tovább leszállni nem lehet. Itt vagyunk ma a mélyponton, mert ma 300.000 marhával és egymillió sertéssel kevesebb van èzen a trianoni területen, mint volt a háború előtt. T. pénzügyminiszter úr, elérkeztem igénytelen felszólalásom végére, és amikor ön mindig Németországra alludál, Éber Antal igen t. képviselőtársam pedig Angliára, akkor azt mondom hogy ez nagy tévedés, optikai csalódás. Németországban recionálisan dolgozó több'termelési ágak vannak, ezek tudnak még termelni, tudnak még produkálni. Ott inkább az állam van mindig bajban, mint a magángazdaság. Nálunk azonban ennek a rendszernek egész gazdaságpolitikája hibásan indult el, Önök azzal indultak el, hogy először megerősítik az államot, és ha majd az állaim erős lesz, akkor sietnek ia magángazdaság segítségére. Most itt tartunk a fordulóponton, önök a püskösdi királyság ivégén járnak, gondjaik nyomják önöket: Önöké a dicsőség, amint mondtam, de önké a felelősség is. Es itt áll egy teljesen kiaszott, egy teljesen elszegényedett magántársadalom, amely már el sem megy a takarékpénztáriba azért az 5%-ért. Miért? Az & kistőkés nem azért vitte be a pénzét, hogy részletekben kiszedegesse, hanem azért, mert azt akarja, hogy az ott biztos helyen legyen és kamatozzék. Itt állanak most önök egy koldústársadalommal szemben és csodálkozom, hogy a pénzügyminiszter ur, akiről már múlt beszédemben mondottam, hogy mint professzort nagyra becsülöm, de szemére vetettem, hogy átsiklott a tudomány abszolút talajáról a boletta nagyon sekélyes vizeire, most úgy akar ebből a nagy bajból minket kivezetni, hogy annak a névtelen adófizetőnek vállaira, akinek a miniszterelnök