Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-7

Az országgyűlés képviselőházának 7. sok a szélsőbaloldalon: Bodóné! Másról beszél! — Bródy Ernő: Pályaválasztási tanácsadó! Az Öregeknek adjon munkát!) Elnök: Csendet kérek! (Fábián Béla: Az öregeket kell nevelni ebben az országban, nem •az Ifjúságot! — Jánossy Gábor: Ez ugyanaz! — Zaj a jobb- és a baloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak! Éber Antal: Norman Angel közzétett egy nagy munkát a pénz történetéről és ennek bevezetésében, majd befejezésében is az angol iskoláztatásnak igen nagy hibájául tünteti fel azt, hogy — azt mondja: «A mi gyermekeink tartoznak megtanulni azt, hogy egy kétezer évvel ezelőtt megártott szónoklatnak mik voltak a retorikai szabályai, megtanulni azt, hogy egy éviszázadokkal ezelőtt meghalt királynak mik voltak a bűnei, hogy rég nem létező nemzetek mikor és hol folytattak csatákat egymással, de arra, hogy mi az a pénz, amelyet a zsebében hord, amely pénzre felépített hitel- és gazdasági szervezet neki, gyermekeinek, nemzetének sorsát eldönti, nem tanítják.» Ha már erről van szó, akkor még fokozottabb mértékben kell ezt mondani nálunk, ahol már Széchenyi írásai állandóan és állandóan a praktikus szellem kidomborítását sürgették és ezért nekem igen nagy lelki gyönyörűséget szerzett az, hogy a kormányzó úrnak a parlamentet megnyitó beszéde külön kiemelte, hogy a közoktatás minden fokán és minden fajta iskolában a gyakorlati irányzatot kell fokozottabban hangsúlyozni. Ha azt vesszük, hogy a statisztika adatai szerint nálunk középfokú oktatásban 151.000 gyermek részesedik és ezek közül 9000 olyan, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) aki tanítónői vagy óvónői képzőiskolát végez (Bródy Ernő: Mi „van a bankzárlattal?) és 517 olyan, aki mezőgazdasági oktatásban részesedik, akkor itt olyan kiáltó^ aránytalanságot látunk, amelyet az én szerény véleményem szerint a legsürgősebben meg kellene szüntetni. (Bródy Ernő: Mi lesz a felhatalmazással?) De nemcsak ez van itt. Nekem az a meggyőződésem, hogy nekünk igenis minden középiskolában, már az első osztálytól kezdődőleg egészen fel a nyolcadik osztályig (Bródy Ernő: Mi közoktatásügyi költségvetés vitája van itt?) a gyermekeket meg kellene tanítani a közgazdaságtan alapelemeire, hogy tudják, mi az a tőke, hogy tudják, mi az a pénz, mi az a hitel, mi az a takarékosság, hogy tisztában legyenek azzal, hogy ezek nélkül az alapelemek nélkül az országban gazdasági jólét el nem képzelhető. Ehhez az kell, hogy könnyen érthető, keveset átfogó tankönyvek készüljenek, (Bródy ErnŐ: Tankönyv a felhatalmazásról.) hogy a tanárok közül azokat, akiknek a közgazdasági dolgok iránt kedvük van, erre a tanításra besorozhassuk, mert méltóztassanak elhinni, néha elképesztő, hogy olyan emberek részéről, akik a gyakorlati közgazdasági élet terén élnek, közgazdasági dolgokkal foglalkoznak, sőt előkelő testületek, előkelő funkcionáriusok részéről a közgazdasági törvényeknek milyen nemismerése nyilvánul meg, hogy például a mostani időkben egy nagy magyar város polgármesterének beszédéből kellett azt hallanunk, hogy csak több bankjegyet kell kibocsátani, mert az az egyetlen baj, hogy nincs több bankjegy. A legnagyobb vidéki gazdasági érdekképviseletek egyike már most a válság alatt olyan határozatot hozott, amely szerint több bankjegyet, inflációt kell csinálni ahhoz, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. I. ülése 1931 július 28-án, kedden. 63 a bajok megszűnjenek. Amikor mindezeket tapasztalom, akkor mindinkább megerősödik az a felfogásom... (Propper Sándor: Erre kéri a kormány a felhatalmazást. Jancsibankókat fog kiadni, mert a boletta semmi más, mint Jancsibankó,) Elnök: Propper Sándor képviselő urat kérem, maradjon csendben. Éber Antal: . . . amit nem győztem eléggé hangoztatni és nem fogok eléggé győzni hangoztatni ezekről a pádokról sem, hogy a legfon^tosabb: a takarékosság. De én a takarékosság alatt nem egészen ugyanazt értem, amit rendszerint a politikai harcok során ez alatt a szó alatt el szoktak bújtatni.. En azokat az inkább az irigység fogalma alá eső megnyilatkozásokat, amelyek ezen a téren oly sokszor elhangzanak, nem tekinteni' a takarékossági elv komoly érvényesítésének. En a takarékosság elve komoly érvényesítésének a közületek körében azt tartom, ha megmondjuk, hogy a közületek szűkítsék meg működésük rádiuszát, ne terjeszszék ki tevékenységüket minden térre, vagyis nem érem be azzal, hogy mindazokat az intézményeket, amelyek fennállanak, továbbra is változatlanul fenntartsuk és csak arra igyekezzünk, hogy azokban az intézményekben kevesebb tollat _és kevesebb tintát használjanak, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) hanem nekünk abban a szellemben kell haladnunk, amint azt Lotznak bölcs mondása jelzi, hogy: itt már a kis rendszabályok nem használnak, nekünk nagyot kell teremtenünk, olyant, ami •eltűnést kelt; nemcsak azért, mert csak ilyen nagyszabású átépítés képes fizetési mérlegünk n anyát lassanként eltűnteni, amely gazdasági bajaink forrását képezi, hanem azért is, mert ma már a társadalom ezt kívánja, ma már a társadalom szeretné külső megnyilvánulásait látni annak, hogy annak, ami most történik — amit koncedálom, talán nem lehetett előrelátni, vagy amit ilyen mértékben semmiesetre sem lehetett előrelátni — (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: De lehetett! — Ellentmondások a jobboldalon.) annak most vége van, most új korszak következik, mely korszakban le kell vonni annak 'következményeit. Tudom, hogy amikor ilyen intézményeket, amelyek már fennállanak, le kell építeni (Rassay Károly: Például?) — és ezek alatt nemcsak az államiakat, de a városiakat is értem — ez sok bajjal és kellemetlenséggel fog járni, de azt hiszem, hogy erre is alkalmazható az, amit Széchenyi István 1844-hen mondott, amikor szemrehányásokkal terhelték őt azért, hogy a váltó hitelképességének behozatala által annyi gazda került koldusbotra, hogy: «hát azt hisszük, hogy olyan állapotból, amilyen a mai, egy jobb állapotba minden jaj és kellemetlenség nélkül juthatunk?» En vállalom a nemzet jövője érdekében a jajt és kellemetlenséget, -mert ezen az úton múlhatatlanul tovább kell mennünk. A mi szegény országunk nem bírhatja el azt a luxust, hogy a Hold-utcában van egy vallás- és közoktatásügyi minisztérium, amelynek hatásköre a főváros iskoláira nem terjed ki, amely a tantervet megállapítja ugyan a főváros iskolái számára és a felügyeletet is gyakorolja a főváros iskolái felett, (Zaj a baloldalon.) van azonban egy párhuzamos vallás- és közoktatásügyi minisztérium is a Károly-körúton, amelyet, nem tudom mi pkbóL a kultúra magasabb dicsősége szempontjából, évek hosszú során át Purébl Győző tanácsnok valósított meg. (Bródy 11