Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-514

80 Az országgyűlés képviselőházának megállapítom a burok le ve vese után, amely eltakarta a valóságot, hogy ez semmi egyéb, mint a kíméletlen kapitalizmus védelme, ez a munkásság szabad kizsákmányolása. (Homonnay Tivadar előadó közbeszól.) Világosabban, egyszerűbben, hogy az előadó úr is megértse: (Derültség.) a helyzet az, hogy a háború után a nemzetközi kapitalizmus ráfeküdt minden állam dolgozó népére és elérkezettnek látta az időt arra, hogy visszavegye a munkásságtól azt, amit a háború alatt, vagy a háború előtt a maga részére szervezettségével kiverekedett. (Homonnay Tivadar előadó: Ez a javaslatban benne van?) Ez még nincs benne a javaslatban, csak az indokolása ennek a javaslatnak. En megmagyarázom az indokolást a képviselő úrnak, engedje meg. (Homonnay Tivadar előadó: Nekem ne magyarázza!) Hogy tehát visszavegye — ismétlem — a háború után vogelfrei-á vált munkásságtól azt, amit a háború előtt és a háború alatt a maga részére kivívott, megindult a munkának és a munkásnak határtalan kizsákmányolása, nemcsak Budapesten, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. (Homonnay Tivadar előadó: A javaslat ellenkező célokat szolgál! — Györki Imre: Azért csökkenti a szolgáltatásokat?) A munkásság védelme a nemzetközig kapitalizmusnak ezzel a határtalan kizsákmányolásával szemben nincs meg. Nincs meg különösen nálunk, ahol a munkásság gazdasági szervezetei elé leküzdhetetlen akadályokat emeltek. A helyzet tehát az, hogy nem azt mondja a t. miniszter úr, hogy az elfajult kapzsiságú kapitalizmussal szemben meg kell védeni a gyengébbet, rnieg kell védeni az elesetteket, hanem azt mondja: nem tehetünk kivételt a termelési rend szempontjából külföldi és magyar viszonyokban, nekünk tehát alkalmazkodnunk kell azokhoz a viszonyokhoz, amelyek éppen vannak. T. Képviselőház! Amint mondottam, ez semmi egyéb, mint a kapitalizmus védelme a dolgozó munkássággal szemben. Igazán nem is mondhatta volna a t. miniszter úr nyíltabban, amint indokolásának második bekezdésében mondja, hogy az ő nolitikája nem szociális reformok politikája. Ha nem úgy volna, akkor ez a javaslat ebben a formájában nem született volna meg, mert nem hiszem, hogy legyen ember a Házban, még a t. miniszter urat sem kivéve, aki elhinné, hogy ez a javaslat a _ Társadalombiztosító Intézetet szanálni fogja, hogy a társadalombiztosítást a csődtől mai formájában meg fogja védeni, hogy meg fogják védeni azok a fillérek, amelyeket az éhes betegtől, az otthon vackában fetrengő, lázas betegtől vesz el a miniszter úr, hogy ha törvényerőre emelkedik a javaslat, ezek a fillérek lennének hivatva megmenteni a Társadalombiztosító Pénztár pénzügyi egyensúlyát. En ezt nem hiszem, és úgy gondolom, hogy a t. miniszter úr sem hiszi. Hogy mennyire antiszociális ez a javaslat, azt bizonyítja az a szakasz, amelyet itt ostromlunk, a 22. $, de nemcsak a 22. §, hanem már előzőleg a 3. és 5. § is hallatlan anarchiát és ázsiai állapotot teremt e téren. Miként szólanak ezek a szakaszok? Érdemes, hogy a t. túloldal is megismerje a törvényjavaslatot. Érdemes és éppen azért el is olvasom. Azt mondja a t. miniszter úr a javaslatban, «hogy az ápolási költség az intézetet a legalsóbb kórházi osztály szerint terheli. Ha 514. ülése 1931 június 2-án, kedden. azonban az igényjogosult részére házi ápolás esetén járó táppénz összege a legalsó kórházi osztály szerinti napi ápolási költségnél kisebb, az ápolás 29. napjától kezdve az intézet a kórház részére csak az e táppénznek megfelelő összeget téríti meg. Mit mond tehát ez a javaslat? Semmi egyehet, mint azt, hogy módot, jogot ad az egyes kórházak részére, betegápoldák részére, hogy a beteget, a szerencsétlen munkást, aki beteg testét hosszú ideig vonszolta és szenvedett, míg végre kórházba kerül, súlyos beteg állapotban a 29. napon a kórházból kitegyék. És ne vessék ellenem, ne mondja t. előadó' úr sem az orvosi kar védelmére, hogy ilyet a kórház nem tesz, hiszen a kórházi orvosok szociális érzékkel^ vannak ellátva. Elismerem, de .ne méltóztassék elfelejteni, hogy hallatlan az a kórházi szükség, amely nálunk uralkodik. Az urak tudják, hogy százai és ezrei a súlyosan fertőző betegeknek járnak az utcán, tbc.-s betegek és más egvéb fertőző betegségekkkel terheltek is, akiknek kórházi ápolás kellene. Nem tudják őket elhelyezni, mert kevés a betegágy, kevés a kórház. Mi fog történni e felhatalmazás után? Az fog történni, hogy miután a kórházzal szemben maga a kormány is érzéketlenül viselkedik, miután a kórházaknak is adósa az állaim, azt fogják mondani, hogy nincs módjukban a deficitet emelni, nincs módjukban alacsonyabb költségért ápolni a beteget és a lázas beteget ki fogják utasítani a kórházból azzal, hogy tessék hazamenni, tessék a Társadalombiztosító Pénztár orvosát hívni, az majd otthon fogja kezelni. Nem tudom, hogy láttak-e már önök munkás embert, szegény embert, magántisztviselő embert otthon betegen, lázas állapotban feküdni. Ha láttak, akkor tudniok kellene azt, hogy az a szerencsétlen munkás vagy tisztviselő, aki a sors kegyelme révén álláshoz vagy munkához jutott, az imént mondott kíméletlen kapitalista kizsákmányolási rendszer következtében oly alacsony bérért kénytelen eladni munkaerejét, hogy különösen ha családos ember és ha 3—4—5 gyermeke van, alig kerül betevő falatja. Mármost méltóztassék elképzelni, ha ez a szerencsétlen ember megbetegszik, ha otthon a rongyokban, vackán, szalmazsákján fetreng, igaz, a Társadalombiztosító orvos meglátogatja őt, t megvizsgálja és megírja a rendelvényt, de aztán otthagyja, nem törődik vele, mert nem is törődhetik azzal, hogy a beteg a betegségének megfelelő ápolásban részesüljön, mert hiszen ott van a felesége, ott vannak a gyermekek, 3—4—5 gyermek, az anyának gondoznia kell a gyermekeket, nem bírja beteg testű férjét úgy ápolni, ahogy a betegség megkívánja,* a gyermekeket is gondozni kell, ott tehát biztosan ki van téve az illető a pusztulásnak és egy becsületes^ apának emiatt a törvény miatt, — ha törvénnyé válik — ennek rendelkezései folytán el kell pusztulnia. Azt kérdem tehát, t. Képviselőház, t. egységespárt és a kormányt támogató t. párt, vájjon összeegyeztethetőnek tartják-e ezt azzal az elvvel, amit én. is hirdetek, amit önök is a választók előtt sokszor és állandóan hirdetnek? De folytassuk! A 6. szakasz, t. Képviselőház, a következő (olvassa): «E szakasz, úgyszintén a 48. § szempontjából sürgős szükséget jelent a betegnek az az állapota, amely a kórházba, a gyógyintézetbe felvételt életveszély elhárítása, vagy olyan orvosi beavatkozás végett teszi meg-