Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-513
68 Az országgyűlés képviselőházának . lést tart, azonban a Földmunkások Országos Szövetsége vásárhelyi csoportjának sem elnökét, sem vezető tisztviselőjét nem hívta meg erre a közgyűlésre, vagyis nem respektálta a miniszternek, a legfőbb felügyeleti hatóságnak döntését, egyszerűen nem vette tudomásul ezt a döntést, még a mai napig sem hajtotta végre, legalább is a vásárhelyi csoport nem küldött nekünk közben értesítést május 25-étől, hogy időközben meghívást kapott volna a vasárnapi kamarai közgyűlésre. Felmerül a kérdés, bár nem szándékozom időzni > mellette, hogyha a miniszter döntését sem hajtja végre a kamara március 12-ike óta, ugyan mit csinál a kamara azokkal az ügydarabokkal, melyeket egyszerű földmunkások küldenek hozzá elintézés végett? A kérdésre a válasz is önként adódik, ha a minisztert így egyszerűen semmibe sem veszi a Tamara s a miniszter döntését, legfőbb felügyeleti hatóságát is fum'igálja, akkor ugy-e egészen természetes a válasz, hogy a hozzája forduló egészen közönséges embert, a pórt, a földmunkást még inkább semmibe sem veszi és annak ügyét sem intézi el. Arra hívtam fel interpellációmban a miniszter urat, hogy sürgősen intézkedjék, hogy döntését, végzését, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara tiszteletben tartsa és végrehajtsa. Ha a miniszter úr itt volna, közvetlenül tudomásul vehetné 'azt, amit mondok, így azonban elvárom tőle, — saját presztízse is megköveteli — hogy még ma, amint ennek az interpellációnak elmondása tudomására jut — és gondoskodni fogok róla, hogy tudomására jusson — táviratilag utasítsa a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarát, hogy a március 12-én kelt döntését tartsa tiszteletben és a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége hódmezővásárhelyi csoportjának elnökét és vezető tisztviselőjét a holnapi vasárnapi közgyűlésre hívja meg. Hitelesítették : Kocsán Károly s. h. Flandorffer Ignác s. h. naplóbirálő'bizottsági tagok. 3. ülése 1931 május 30-án, szombaton. Egyelőre további glosszákat ehhez a renitenciához nem kívánok fűzni. Remélem, lesz még alkalom arra, hogy ezt a kérdést itt felvessük, hiszen, ha jól tudom, sem hétfőn, sem kedden gróf Bethlen István az ő tisztelt parlamenti hivatalnokait nem akarja imég állásuktól megfosztani... (Zaj és felkiáltások jobbfelől: Micsoda beszéd ez! Kikérjük magunknak! Ez egységesnárt! — Zaj.) Elnök: A képviselő úr ezt a kifejezését nyilvánvalóan sértő célzattal használta, ezért rendreutasítom. (Zaj.) Várnai Dániel: . . . nem akarja, hogy már a legközelebbi napokban a Képviselőházat feloszlassak, ha tehát az igen t. miniszter úr interpellációm következtében sem intézkednék, én ezt a kérdést még ennek a törvényhozásnak életében újból szóvá teszem itt, amikor komolyabb formában fogom felelősségre vonni a miniszter urat, mert akkor már ő is viseli a felelősséget azért, hogy egy mezőgazdasági kamara nem tartja tiszteletben felügyeleti hatóságának döntését, viseli a felelősséget azért, hogy akadhat testület Magyarországon, amely a törvényeket nem tartja tiszteletben. Ennyit kívántam egyelőre elmondani. Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmívelésügyi miniszter úrnak. Több interpelláció nem lévén, hátra t van még a mai ülés -jegyzőkönyvének hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevétele a jegyzőkönyv ellen? (Nincs.) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 15 perckor.)