Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

Az országgyűlés képviselőházának 512. verés kíséreltetett meg és az árverés eredmény nélkül maradt. Ezeknek a kisembereknek a megmaradása érdekében kérem ezt, mert nem tudom eléggé hangsúlyozni: a nemzeti társadalom védgátján katonai szolgálatot teljesítő határőrsereg a magyar kisiparosság. Ezeket az embereket ne kergessék bele a kétségbeesésbe és a katasztrófába. Azt mondja ia t. képviselőtársam, hogy igenis, a szociális terheket viselni kell. Persze hogy viselni kell, de miből? Miből viselje az a szerencsétlen kisiparos a másik ember szociális terhét, amikor ia saját szociális terhét sem tudja viselni? Mi a szituáció? Méltóztassék elképzelni, milyen szituációban van az a magyar kisiparos, akinek nemcsak hogy szociális igénye nincsen, de kulturális igénye sincsen; hiszen hogy lassan hová süllyed le a magyar kisiparostársadalom, erre nézve leginkább vidéki képviselőtársaimra hivatkozhatom, akik elmondhatják, hogy a magyar kisiparosságnak a vidéken annyira nincs munkája, hogy a kisiparos örül, ha napszámosmunkát tud kapni és még így isem tudja, hol helyezkedjék el és mi lesz vele. (Bródy Ernő: Nemcsak a vidéken, a fővárosban is így van!) Hogyan lehet tehát beszélni arról, hogy nekik különféle szociális kötelességeik vannak és azokat feltétlenül teljesíteni kell? Méltóztatik emlékezni arra, hogy amikor én egysz.er^itt az Országos Társadalombiztosító Intézet járulékai ügyében a Képviselőházban felszólaltam, hogy ezeket a járulékokat nem bírja el a kisipar, akkor válaszolt nekem Istenben boldogult Vass József miniszter úr, hogy <a kisiparosok igyanak egy pohár sörrel kevesebbet. (Bródy Ernő: Leszoktak már róla!) Azóta Magyarországon valóságos szállóigévé vált ez a kijelentés, mert akárhova megy az ember és kisiparosokkal beszél, rögtön ez a válasz: kérem képviselő úr, mi már nem iszunk sört, nekünk nem telik már arra a pohár sörre, amelynek terhére akarta Vass miniszter úr a járulékokat behajtani. Ma tényleg azt kell megállapítanunk, hogy az asztalos, hiába csinálja meg a hálószobát, annyi hálószobába nem fekhet bele, mint ahány hálószobát el tud készíteni. A lakatos nem készíthet a maga számára annyi lakatot, mint amennyit különben el tud készíteni. Ezek az emberek tényleg úgy állanak, hogy nem tudják, mit csináljanak a portékájukkal. Mert ha az volna a szituáció, hogy az általuk elkészített iparcikkeket el tudják adni, az eladott áru után ímegkapják a pénzt és akkor nem szállítják be a Társadalombiztosító Intézetbe a járulékokat, akkor tényleg megérteném, ha azt mondják: szigorúan kell velük szemben eljárni. De a szituáció az, hogy az a szerencsétlen kisiparos nem tudja eladni portékáját, vagy ha eladja, egy vasat sem kap. Végre egyszer a kormányzatnak tudomásul kell vennie, hogy Magyarországon hiába adnak el az emberek másoknak iparcikkeket vagy kereskedelmi árucikkeket hitelbe, mert hogy a hitelezett pénst meg is fogják-e kapni, az rejtély, amelyre mindig csak a fiztési 'határidő adja mec ia választ és sokszor nemleges választ. Méltóztassanak végignézni: amikor Magyarországon kereskedelmi cégek, gyári vállalatok, hatalmas ipari vállatok mennek tönkre, pusztulnak el, annak nem a rossz üzletvezetés az oka, hanem mindig az az oka, hogy nem fizetnek nekik, már pedig nekik kell a munkásokat fizetniök, kell az általuk rendelt anyagokat fizetniök, de akiknek már ők szállítják az általuk termelt árukat, azok nem tudnak fizetni ülése 1931 május 28-án

} csütörtökön. 37 Megvallom egészen őszintén, néha, ha Pestnek és Pest környékének gyárnegyedeit járom, valósággal megborzadok, mert nekem az az érzésem és meggyőződésem, hogy amikor egy ipari üzem bezár, amikor^ egy 'gyár bezárja a kapuit s megszűnnek a kéményeik füstölni, ez ugyanolyan temetés, mint amilyen temetés az, amikor egy embert visznek ki a temetőbe. A különbség csak az, hogy egy becsukott gyárnak, egy becsukott üzletnek vagy műhelynek leeresztett rollója, vagy egy gyárnak bezárt kapui nem • egy embert visznek a temetőbe, hanem a családok százait és ezreit fosztják meg a kenyérkereset lehetőségétől. Es mi történik? Hiszen felolvashatnám, hogyan mennek egymásután tönkre a különféle • kereskedelmi vállalatok, százéves, nyolcvanéves, régi, komoly cégek, amüyen például a Teudlof f—Dietrich-gyár, nem • akarom felsorolni őket, amelyeknek kéményéből a füst úgy szállott az ég felé, mint az Istenhez szóló hálaadó ima s most ezeknek a gyáraknak kapuira ki van írva, hogy épületanyag eladó, hogy gépeket, mint ócskavasat lehet olcsón megvásárolni. Tessék végiigmenni és megnézni a beaárt üzemeket és ipari műhelyeket s akkor azt hiszem, gondolnunk kell arra, hogy az általános disjunktúrán kívül mik voltak azok az okok, amelyek ezt előidézték. Meg kell állapítanunk, hogy elsősorban a szörnyű körterhek és másodsorban nem csekély mértékben az a pluszteher, amelyet a magyar vállalkozásnak vállalnia kellett akkor, amikor a társadálombiztosítót létrehoztak; mert az akkori 816 milliópengős évi budget mellett a Társadalombiztosító által a magánéletből évenként kivont százmillió pengő volt az t a plusz, amelyet a magyar gazdasági elet már nem bírt el, amely azután a gazdasági háztartásoknak egyensúlyát teljesen és ténylegesen megbontotta. Nincs ember, aki azt mondaná, hogy szociális intézményekre nincs szükség. De mi történik? Magyarországon a közterhek és a Társadalombiztosító Intézet, sajnos, éppen a polgári társadalom védgátján élő határőrcsapatokat a helyett, hogy biztosította volna, fennállásukban veszélyezette, mert ami az egyik társadalmi réteg részére jó lehet, az a magyar kisiparostársadalom részére a halálnak ' a miazmája lett, mert a magyar kisiparostársadalmat, mint méltóztatnak tudni, állandóan végrehajtják, transzferálják és néha árverezik. Miért? Ma már nemcsak^ adóért, forgalmiadóért, hanem, mert az a Társadalombiztosító Intézet, amelynek hivatása volna éppen^ az ő életfenntartását megerősíteni, sajnos, ránehezedik a törvény erejével. Ha nézzük, mi történik, látjuk, hogy kamatamnesztiát például nem adtak. Ezzel szemben van egy paragrafus, amelynek olvasására elszörnyedtem, mert az van benne, hogy felhatalmaztatik a népjóléti és a pénzügyminisz^ ter, hogy ahol nehezen megy a behajtás, ott külön végrehajtókat küldhessenek r ki. (Homonnay Tivadar előadó: Nincs már benne a javaslatban! Töröltetett!) Nem tudom, hogy mikor töröltetett. (Homonnay Tivadar előadó: A bizottságban!) Ha töröltetett, ezt én igazán örömmel veszem tudomásul, mert én nekem volt szerencsém látni ezeket a karakternája expedíciókat, amelyeket magyarul büntetőexpedícióknak neveznek; ismerem ezt az orosz rendszer idejéből és a forgalmi adó idejéből, amikor a külön rendeltetésszerű végrehajtók valahol megjelentek. A végrehajtók ma már mint olyanok igen szívesen és kedvesen látott