Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-511

14 Az országgyűlés képviselőházának Urbanics Kálmán jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Kérdem a t. Házat, van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nines, azt hitelesítettnek jelentem ki és több tárgy nem lévén, az ülést bezárom. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Tévedés! Hát az interpellációk? Mi less az interpellációkkal? — Zaj a jobb- és a baloldalon.) T. Képviselőház! Az ülést újból megnyitom. A t. Ház szíves elnézését kérem; az ülés berekesztését illetőleg tévedés történt. Most értesültem arról, hogy interpellációk vannak. Kérem tehát a t. Házat, méltóztassék azt a kijelentésemet, hogy «töbíb tárgy nem lévén, az ülést berekesztem», meg nem történtnek tekinteni. {Altalános helyeslés.) Ismétlem, ez jóhiszemű tévedésen alapult. A t. Ház egyértelmű hozzájárulásával tehát kijelentem, h'ogy áttérünk az interpellációkra, mégpedig sorrend szerint gróf Hunyady Ferenc képviselő úrnak a borfogyasztási adó tárgyában a pénzügyminiszter úrhoz intézett interpellációjára. (Altalános helyeslés.) A jegyző úr lesz szíves az interpelláció szövegét felolvasni. Urbanics Kálmán jegyző {olvassa): «Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz a borfogyasztási adó tárgyában. Elismeri-e a pénzügyminiszter úr, hogy a magyar szőlőgazdaság válságba jutott és hogy az államnak kötelessége valamilyen módon segítségére sietni? Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr ígéretet tenni arra nézve, hogy a kormány a közel jövőben az országgyűlés elé terjeszti^ a,

r borfogyasztási adó eltörlésére vagy leszállítására irányuló javaslatot, vagy ha nem, hajlandó-e nyilatkozni arra nézve, hogy milyen egyéb eszközökkel óhajtja a válságba jutott szőlőgazdaság bajait enyhíteni? Gróf Hunyady Ferenc.» Elnök: Gróf Hunyady Ferenc képviselő urat illeti a szó. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek, képviselő urak. Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Gróf Hunyady Ferenc: T. Ház! Pünkösd hétfőjén szerte az országban a szőlőmíveléssel foglalkozó községekben a gyűlések sorozata volt, ahonnan az egyes képviselőket sürgönyökkel keresték fel a választópolgárok azzá] a kéréssel, hogy a borfogyasztási adó eltörlése tárgyában még ennek a parlamentnek együttléte idején állást foglaljanak. Minthogy nekem előre tudomásom volt ezekről a gyűlésekről. már a múlt héten bejegyeztem egy interpellációt. Bátor vagyok azt is kijelenteni, hogy nemcsak a magam nevében, hanem a többi szőlőmíveléssel foglalkozó képviselőtársaim nevében is mondom ezt és alkalmat adok igen t. képviselőtársaimnak csatlakozni ehhez az interpellációmhoz és így közösen képviselni ia szőlőműveléssel foglalkozók érdekeit. En magam a szőlőmívelés válságáról és a borfogyasztási adó kérdéséről nem kívánok itt értekezést tartani; úgy a pénzügyminiszter úr, mint a többi miniszter urak igen jól ismerik ezt a kérdést és a Háznak minden oldaláról, nem lègkevésbbé iá kormányzó egységespári oldaláról is nagyon okos és alapos felszólalások hangzottak el főleg tavaly a költségvetési vita alkalmából. Azóta egyáltalában nem változott a helyzet, sem a szőlőmívelés nemzetgazdasági fontossága nem csökkent, még a békebeli viszonyokhoz képest sem, mert tudjuk, hogy Csonka-Magyarországnak szőlőmívelés alatt álló területe az egyetlen nagy. mívelési 511. ülése 1981 május 27-én, szerdán. ág, amely százalékban lényegesen nagyobb fontosággal bír, mint Nagy-Magyarországon. Nem csökkent az a nagy érték, amelyet régebben a szőlőmívelés alatt álló területek belértéke jelentett, amely messze túlhaladta, kétszerese volt az egyéb művelés alatt álló területek értékének. Régen a nemzeti jövedelemnek egy igen jelentékeny százaléka a bor eladási árából állott elő és ez most hihetetlenül, katasztrofálisan lecsökkent, de a borárak csökkenése következtében nem csökkent a szőlőmívelés szociális fontossága, mikor tudjuk, hogy az egész szőlőmívelés alatt álló terület 80%-a kisbirtokosok, 20%-a pedig tröpebirtokosok kezén van, akiknek ez egyedüli vagyontárgyuk. Tudjuk, hogy évi 40 millió munkanapot ad a szőlőmívelés ebben az országban, amikor a munkanélküliséggel küzködünk. A siaőlőmívelésnek nemzetgazdasági, szociális fontossága megvan, ezt azt hiszem, bizonyítani sem kell. Azt, hogy a szőlőmívelés válságban van, ismét nem kell bizonyítani, ezt bizonyítja maga az a tény, amit a pénzügyminiszter úr tud a legjobban, hogy a szőlőmívelő területek adóhátraléka messze meghaladja minden más területét. Bizonyítja ezt ezenkívül még az a tény is, hogy az összkormány és főleg a pénzügyminisztérium a szőlőmívelő vidékekről a kérések pergőtüzében áll, ott tehát inség és baj van. Végül bizonyítja az a tény, hogy a szőlőmívelésnek olyan szakértője, mint Ivády Béla, 1928-ban 35 fillérben jelölte meg azt az alsó értékhatárt, amellyel az új bor értékesítésénél a gazda még megtalálja a mag'a számítását, amikor tuajuk, hogy 1930-ban, tavaly a bort 12—13—14 fillérért kellett értékesíteni, ha egyáltalában el tudták adni. Látjuk tehát, hogy mennyire az értékhatár, illetve a jövedelmezőségi határ alatt van a bor eladási ára. (Ügy van! jobbfeloL) Tehát azt hiszem, kétségtelen, hogy a szőlőmívelés nemzetgazdasági, szociális fontossággal bír, ha te- . hát válságba jutott, segíteni kell rajta. A magam részéről — bevallom — egyáltalán nem vagyok barátja annak, hogy az állam beavatkozzék a gazdasági viszonyokba és hogy minden téren az állami omnipotencia érvényesüljön az egyes termelési ágak felkarolásánál vagy fel nem karolásánál. Ezt egészségtelen állapotnak tartom. Ha az új országgyűlésbe viszsza fogok kerülni, — és igyekezni fogok visszakerülni — a magam munkájának nagy részét arra fogom fordítani, hogy a magyar társadalmat tudatára,ébresszem annak, hogy az egészséges út az önsegélynek az útja és hogy saját szervezkedésével, takarékosságával és munkájával eredményesebben tud magán segíteni, mint hogyha mindent az államtól vár. De most, tekintettel az idő rövidségére és a segítség sürgősségére, már nincs más mód, minthogy az állam valamiképpen segítségére legyen a szőlőmívelésnek, annál is inkább, mert külföldön és belföldön erre példákat látunk és Magyarországon az agrártermelési válságnak egyik oka szerintem éppen a bizonyos fokig elhibázott állami pénzügyi politika volt. Hogy a magyar kormány is rátért arra az útra és igyekszik közvetlen eszközökkel segíteni az agrártermelésen, azt bizonyítja a tavaly beterjesztett, általam ellenzett és véleményem szerint a gyakorlatban be nem vált boletta-törvénytől kezdve egyéb törvények sorozata, így a kartelltörvény, az iparfejlesztési törvény, a földtehermentesítési törvény és az új nemzetközi szerződések politikája, amelyek mindegyike által közvetlen segítséget akar adni az állam az egyes termelési ágaknak. Ennek következte-