Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-516

Az országgyűlés képviselőházának 516. ülése 1931. évi június hó 6-án, szombaton, Almásy László elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Az országgyűlést feloszlató kormányzói kézirat felolvasása. — Elnöki beszéd. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány résééről jelen vannak : gróf Bethlen István, Scitovszky Béla, Mayer János, Wekerle Sándor, Zsitvay Tibor, Ernszt Sándor. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra ? perckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház AÏ, ülést meg­nyitom. f A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Urhanies Kálmán jegyző úr, a javaslatok mellett felszó­lalókat jegyzi Szabó Zoltán jegyző úr, *a javas­latok ellen felszólalókat pedig Griger Miklós j egyző úr. Bemutatom a t. Háznak a Felsőház elnö­kének átiratát, amelyben tudatja, hogy a Fel­sőház az iparfejlesztésről szóló törvényjavas­latot a Képviselőház szövegezésében változta­tás nélkül magáévá tette. A bejelentést a Ház tudomásul veszi, az ily módon létrejött törvényt pedig további al­kotmányos eljárás céljából a miniszterelnök úrhoz teszem át. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök úr jelentését, amelyben közli, hogy a trianoni békeszerződésből folyó kötelezettségekre vonat­kozó egyezmények becikkelyezéséről szóló s ;az Országgyűlés két Háza által alkotott törvény mint 1931 :XI. tcikk az Országos Törvénytár­ban kihirdettetett. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. T. Képviselőház! A miniszterelnök úr kíván szólni. (Halljuk! Halljuk! — Györki Imre: Be­jelenti lemondását*?! — Mozgás jobbfelől. — Br. Podmaniczky Endre: Ne ízetlenkedjék! — Propper Sándor: Tagadták, mint a malaclo­pást ia cigány! — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Gr. Bethlen István miniszterelnök: T. Képviselőház! Van szerencsém egy magas kor­mányzói átiratot átnyújtani. m Kérem, méltóztassék azt kihirdetni. Elnök: A magas kéziratot felbontom. (Propper Sándor: Nem érdemli ezt ia szép te­metést ez az osztályparlament! — Bessenyey Zénó: Maguk is benne voltak! — Derültség jobbfelől. — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! Mélóztassanak meghallgatni a Kor­mányzó úr magas kéziratát. (Györki Imre: KÉPVISELŐHÁZI KAPLÖ. XXXVII. Ügy is tudjuk, mi van benne. — Propper Sán­dor: Hiába tagadták, úgy is tudtuk! — Hall­juk! Halljuk! jobbfelől.) A jegyző úr lesz szí­ves felolvasni. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): «Magyarország Országgyűlésének kor­mányzói üdvözletemet! (A képviselők a jobb­oldalon, a középen és a baloldalon felállanak.) Tisztelt Országgyűlés ! A magyar királyi minisztérium előterjesz­tésére az 1920:XVII. teikk 1. §-ábain, illetve laz 1926:XXIL tcikk 47. §-ában gyökerező jogom­nál fogva az 1927, évi január hó 25. napjára Budapest székesfővárosba egybehívott Ország­gyűlést ezennel feloszlatom és berekesztettnek nyilvánítom. Az idézett törvénycikkek rendelkezései alapján ugyancsak a magyar királyi minisz­térium előterjesztésére Budapest székesfővá­rosba új Országgyűlést hirdetek és mindkét Házának tagjait az 1931. évi július hó 18-ik napjára egybehívom. Most, hogy az 1927. évi január hó 25. nap­jára egybehívott Országgyűlés működése befe­jezést nyer, őszinte köszönettel és hálával em­lékezem meg az ország érdekében kifejtett ha­zafias és eredményes munkásságáról. Kelt Budapesten, 1931. évi június hó 6. nap­ján. Horthy s. k., gróf Bethlen István s. k.» (Elénk felkiáltások a jobboldalon é$ a közé­pen; Éljen a kormányzó! — Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Propper Sándor: Nem mind szívből jön! A nem hivata­los jelöltek nem szívből éljeneznek! — Zaj. — Br. Podmaniezky Endre: Azok ott hazafiak! — Rassay Károly: Ez igazán felesleges!) Elnök: A Kormányzó úr magas kéziratá­nak kihirdetése megtörténvén, a Ház ezt tu­domásul veszi; a kéziratot kihirdetés céljából a Felsőházhoz teszem át. T. Ház! Az 1927/32. évre összehívott Ország­gyűlés megbizatása az államfő imént felol­vasott magas kézirata folytán törvényeink ér­telmében megszűnt. Nem feladatom s ellen­mondás nélkül aligha is tehetném^ hogy a Ház­nak a letelt időszak alatti működését, munkás­ságát és ..' alkotásait felsoroljam és. méltassam. A számonkérés joga a nemzeté, s az ítél­kezés is Őt illeti meg. Az ország nehéz hely­20

Next

/
Thumbnails
Contents