Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Az országgyűlés képviselőházának 5. gyelmüket. Nevezetesen nemcsak a munkások munkabérét kell megvédeni ebben a javaslatban, hanem azonkívül meg kell védeni az alvállalkozókat is a fővállalkozókkal szemben. Méltóztatnak tudni, hogy általában az a szokás van elterjedve az országban, hogy a fővállalkozó nagyon sok esetben nem fizeti ki az alvállakozót, ellenben a betegsegélyző pénztárral szemben az alvállalkozó felel alkalmazottainak a járulékaiért. Nagyon sokszor úgy van, láttam eseteket, hogy az alvállalkozó, a fővállalkozótól nem kapván meg a pénzét, nemcsak^ hogy nem keresett semmit a vállalaton és ráfizetett, hanem még tisztán ráfizette azt a betegsegélyző-járulékot és öregségi járulékot is, amelyet az ő alkalmazottaiért a pénztárnak fizetnie kellett. Ez tehát feltétlenül nagyjelentőségű kérdés és vagyok bátor, noha talán nem tartozik tisztán ide erre a törvényjavaslatra, még azt a kívánságot is kifejezésre juttatni, hogy az alvállakozókat a vállalkozási összeg erejéig is meg kell védeni a törvénynyel a fővállakozóval szemben és az ő követelésük erejéig felépített objektumot kell megterhelni, felelőssé tenni. Tisztelt Képviselőház! Kénytelen vagyok megállapítani, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat a régi állapottal, az 1907 :XIX. törvénycikkel szemben nagy visszaesést mutat. Amint méltóztatnak tudni, az 1907. évi XIX. törvénycikk a paritásos autonómia alapján épült fel. Emlékszem arra, mint az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár igazgatósági tagja, hogy az autonómiának órási harcot kellett folytatnia az állami hivatallal, Mentsik ő méltóságáékkal, akiket akkor úgy láttunk, hogy valósággal a törvényesség őrültjei. Meg az akkori törvény keretei között is, a törvény által megengedett jogokat is, lépésről-lépésre kellett kiharcolni az állami hivatal szigorú törvénymagyarázataival szemben. Mégis volt azonban lehetőség, — éppen az autonómia tette lehetővé — hogy a régi törvény keretei között minden törvényességi őrülettel szemben a törvények kereteit a lehetőség szerint tágítani tudtuk és az érdekeltségek meg voltak elégedve az akkori állapottal. Vagyok bátor rámtatni arra, hogy együtt voltam az országos pénztár igazgatóságában a biztosítottak, alkalmazottak részéről választott igazgatósági tagokkal, igazgatósági tagja voltam egy kerületi pénztárnak, a •miskolci kerületi pénztárnak, ahol munkaadók és munkások paritásosán működtünk, és le kell szögeznem, hogy a két : érdekeltség, a munkaadó és munkásérdekeltségek, az alkalmazotti érdekeltség meglehetős békességben és barátságban élt és különösen a segélyezési kérdésekben azt mondhatnám, hogy majdnem minden ügyben megtudott egyezni. Ez az autonómia adta lehetőség a,zt a helyzetet teremtette meg, hogy a pénztár állandóan fejlődni tudott, abban deficit nem volt, az adminisztrációt kifogástalannak lehetett mondani és a pénztár gyönyörű fejlődésnek indult. T.^ Képviselőház! Ha valaha volt szükség munkásbiztosításra, mégpedig okos munkásbiztosításra, amilyennek lennie kellene és amilyen nincs, akkor a mai rettenetes nehéz gazdasági viszonyok között még inkább szükség van rá, mint valaha volt. Nagyon jól méltóztatnak tudni azt, — hiszen itt a Házban esett arról szó már egyszer — hogy kórházi ügyeknél, amikor munkásbiztosítási ügyekről volt szó . . . (Györki Imre: Harmincketten vagyunk!) KÉlPVISEtLÖHAZl NAPLÓ. XXXVH, . ülése 1931 június 3-án, szerdán. 95 Kérem a tanácskozóképesség megállapítását. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! A képviselő úr kérést intéz hozzám a tanácskozóképesség megállapításáról. A házszabályok értelmében az elnöknek kötelessége figyelni, hogy 5 perc múlva a képviselők tanácskozóképes számban vannak-e jelen. Ezt megtettem és megállapítottam, hogy igenis, 40-nél többen voltak. A házszabályok azonban nem teszik kötelességévé az elnöknek az újból való megszámláltatást, csak akkor, ha nyilvánvalóan nem lennének tanácskozóképes számban együtt. (Györki Imre: Nem vagyunk elegen!) Méltóztassék ebben megnyugodni, 44-en voltunk. (Rothenstein Mór: Nem láttuk, hogy a jegyző megolvasta volna! — Br. Podmaniczky Endre: A jegyző, a jegyző! — Györki Imre: Jó lesz jóban lenni a jegyző úrral!) En a házszabályok értelmében jártam el. Arra a képviselő urak elvégre nem szoríthatók, hogy kezdettől végig állandóan jelen legyenek. (Jánossy Gábor: Úgy van! A természetnek is vannak törvényei! — Rothenstein Mór: Az igaz, de a házszabályokat is illik megtartani!) Képviselő úrnak ez a megjegyzése az elnök eljárása ellen irányul, ezért rendreutasítom. (Br. Podmaniczky Endre: Mi többen vagyunk itt, mint önök! — Jánossy Gábor: Három árva sír magában! — Reisinger Ferenc: Kár olyan nagyon izgulni, szombaton úgyis kikapják az urak a cselédkönyvet!) Képviselő urat ezért a sértő kifejezésért rendreutasítom. (Reisinger Ferenc: Nem sértő, nagyon magyaros és tisztességes dolog a cselédkönyv! — Rothenstein Mór: Még fényképpel is el van látva! — Zaj.) Csendet kérek! Reisinger Ferenc: Amint mondottam, a munkásbiztosításra, a beteg munkások támogatására sohasem volt olyan nagy szükség, mint most, a rettenetes gazdasági viszonyok következtében. Egészen természetes dolog, hogy az óriási munkanélküliség, azután a munkában lévő tömegeknek lehetetlen rossz keresete (Zaj. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk! Halljuk!) a betegségeket, a tömegek közti betegségeket, a tömegbetegségeket . . . (Folytonos nagy zaj. — Gracfl Jenő: Ezt nem hallja senki!) Legyen csendben a képviselő úr, akkor hallani fogja! A képviselő úr maga körül olyan zajt ver, hogy saját szavát sem hallja, akkor az enyémet sem hallhatja. (Folytonos zaj.) Elnök: Méltóztassanak ezeket az intézkedéseket átengedni az elnöknek! (Rothenstein Mór: De ha az elnök úr nem intézkedik! — Folytonos zaj.) Csendet kérek! (Br. Podmaniczky Endre: Magának meg mi köze hozzá! Maga nem utasíthatja az elnököt! — Györki Imre: Folyton diskurálnak, meg beszélgetnek, meg vitatkoznak odaát! — Krisztián Imre: Maguk meg folyton kint vannak!) Csendet kérek! (Jánossy Gábor: Móric, ne haragudj, mert megbetegszel!) Reisinger Ferenc: T. Képviselőház!^ Mondom, a mostani rettenetes nehéz gazdasági viszonyok a tömegbetegségeket valósággal fokozottabban termelik ki, mint ahogy az normális időkben volt. Egészen természetes, hogy a beteg munkásság, amelynek tekintélyes részét a kórházi ápolás lehetőségéből is kiszorították, a munkásbiztosítást, a betegségi biztosítást fokozottan veszi igénybe, mint azt a normális időkben tenné. De'viszont abban az országban, ahol nincsen munkanélküliség esetére szóló biztosítás, ahol az Öregségi és rokkantsági biz18