Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-508

Az országgyűlés képviselőházának 508. ülése 1931 május'21-én, csütörtökön. 395 mint amilyennek azok látják, akik mindig a párizsi tőke rögtön remélt beözönlésétől várják a megváltást. Mint ahogy a francia tőkék pszichéje, lelkiállapota, gondolkodása is eltér az amerikai és angol tőkésétől, úgy eltér ezektől a piacoktól a francia piac lelke is. A kis rentier-t, aki évtizedeken keresztül külföldi hosszúlejáratú kölcsönöket invesztált, a kis rentier-t mindig befolyásolja a francia kormány politikai irányzata és amennyire az amerikai tőke sohasem befolyásoltatja magát a politikától, annyira befolyásolja a francia tőkét a francia politika és a Quai d'Orsay politikája. Annak ellenére, hogy Franciaország különösen az orosz invesztíciókkal szomorú tapasztalatokat tett, pénze mindig politikája után ment, ma már az utódállamokban tett szomorú tapasztalatai alapján politikája kénytelen szaladni pénze után. (Ügy van! jobbfelől.) Ennélfogva a francia tőkés ma inkább rövidlejáratú kölcsönökbe kívánja elhelyezni pénzét. Nagy befolyással van rá az. a tapasztalás is, ihogy^ az utóbbi esztendőkben pénzének hosszúlejáratú kölcsönökbe való elhelyezése nem hozta meg a várt eredményt. A francia bankok is minden nagyszabásúnak látszó voltuk mellett is nagy trancheok átvételére és általában nagy finanszírozások egyedül való elvállalására nem alkalmasak. Jellemző vonásuk az utóbbi évtized finanszírozásainál az, hogy a vezetést mindig maguknak szeretnék biztosítani a nélkül, hogy a kibocsátásoknál jelentékeny részesedést akarnának vállalni. Aki ismeri a francia bankvilágot, az meglepetéssel látja, hogy ott a millió frank, értékének a háború előtti viszonyokhoz képestóriási csökkenése ellenére milyen óriási számösszeget jelent még ma is és hogy egy nagyobb tranzakciónál sohasem vállalkozik egy-egy bank, hanem mindig több bank összeállását, kooperációját kívánják. Például a jugoszláv kölcsön megkötésénél a csoport vezetését a franciák követelték maguknak, annak ellenére, hogy aránylag igen kis részesedést kívántak vállalni, ámbár egy hozzájuk politikailag közelálló államról volt szó, s amikor azt látták, hogy a vezetést nem bírják megkapni, az ajánlatot tevő pénzosoporttal .szemben ellenajánlatot adtak be. A másik fő ok, ïamely bennünket is bizonyos értelemben érdekel, ami a francia tőke tartózkodásának másik jellemző vonása, az, hogy a háború előtti tartozások rendezetlensége egyik legfőbb akadályaként jelentkezik a francia piac hidegségének és tartózkodásának. Nem Magyarországra célzok, az igen t. pénzügyminiszter úr megnyugtatására azonban rögtön két példával fogom állításomat illusztrálni. Franciaország ezen a téren olyan messze megy, hogy még ha meg is van a megegyezés az adós részéről, ha az adós bele is, nyugszik mindazokba a feltételekbe, amelyeket a francia pénzpiac elébe szab, de vita merül fel, hogy aranyban, vagy papírfrankban fizessenek-e, ez már elegendő a francia tőkésnek, hogy ilyen esetekben, ha a háború előtti adósságok nincsenek rendezve, visszalépjen. Ha egy város nem rendezte a maga adósságait, akkor egyszerűen az egész államnak felmondják, illetőleg megvonják tőle a kölcsönt. így történt például 1930-ban a japán konverziós kölcsönnél, ahol Franciaország egyszerűen nem járult hozzá a kölcsönhöz és megszakította a tárgyalásokat, mert Japán nem volt hajlandó Tokio békebeli adósságainak rendezését magára vállalni. Ugyanígy volt 1930-ban az osztrák nemzetközi kölcsönben való részvételnél, Franciaország kijelentette, hogy amíg KflPVTSELftHÂZI NAPLÓ. XXXVI. Wien városa nem egyezik bele abba, hogy a már fennálló kölcsönre vonatkozó tartozásainak feltételeit revizió alá vegye, Franciaország nem hajlandó ennek az osztrák kölcsönnek finanszírozásában résztvenni. Pedig erre a magatartásra a franciáknak is lehet választ adni. ök önmagukkal szemben ezen a téren nem olyan skrupulózusak, mint más kölcsönt kereső országokkal szemben. Hiszen szövetségközi tartozásaik rendezését mind Angliával, mind Amerikával szemben, amikor a legsürgősebb volt Franciaország számára egy nagy kölcsön lekötése, 1929-ig húzták, halasztották. (Elénk helyeslés minden oldalon.) T. Ház! Minjdiezek folytán a hosszúlejáratú külföldi kölcsönök legbiztosabb plaszdrotzási piaca ma is még az angol piac. öriásii múltja, nagyszerű beidegzettsége, az angol bankárnak erre való egész berendezettsége, az angol bankvilág erre való szervezettsége folytam^ az. angol bankpiac ma is az a piac,, amelyen és amelyen keresztül, mert hiszen Angliának ez az összekötő szerepe ma is egyik legjelentősebb feladata, keresnünk kell és meg is lehet találnunk az ezen a téren való megoldást Anglia világpiaci toelyzete, a világ nagy tőkéseivel és nagytőkés * államaival való szerves IcsszelfiAggése, az a tény, hogy Anglia volt a békében a világ bankára és igyekszik most is a világ bankárának szerepét nagy versenytársaival, Franciaországgal és Amerikával szemben is megtartani, predesztinálja arra, ihogy Európa kisebb országainak kölcsöneit a jövőben is finanszírozza. De mindezeknek a kérdésebnek a megoldása, a kölcsönök kedveziő feltételek alatt való megszerzése, .a gazdasági helyzet megjavítása csak egyetlen módon lehetséges és ez: a kölcsönös megértés és a kölcsönös gazdasági összefogás útja. (Jánossy Gábor: És ez hiányzik.) Azt hiszem, igen t. képviselőtársam téved. Nem nézem túlsók optimizmussal azt a gazdasági világáramlatot, amely ma Genftől Londonig és Londontól Bukarestig az egész világot elfogja, (Jánossy Gábor: Csupa tanácskozás!) de mégis azt kell mondanom, hogy Cha meggondoljuk, hogy milyen volt két év előtt még ebből a szempontból a világ mentalitása és milyen ma, hogy mindennemű nagy világpolitikai kérdést háttérbe szorít a gazdasági probléma, hogy Genfben és mindenütt a kérdések, a tárgyalások homlokterében a gazdasági kérdések állnak, hogy terv-terv után merül fel, propozíció ellenpropozíciót szül, hogy minden agyat ez aggaszt és minden gondolat e köré csoportosul, mégis meg kell állapítanunk, hogy bizonyos előrehaladás a világ gazdasági összefogásának kérdésében megvan és hogy a legfőbb motorikus erő a szükségesség, a snyomiorúisiág az egymásrautaltság érzését erősen kifejlesztette s még jobban fokozni fogja a jövőben. Csak ez az egyetlen útja és lelhetősége annak, Ihogy Európát és a világot súlyos gazdasági helyzetében szanáljuk. Abban a pillanatban, amikor a tőkés társadalom megérti, hogy a szanálás egyetlen lehetséges módja az, hogy hitelképessé és kamatfizetésre képessé tegye az ő fogyasztóját és kamat fizetőjét, a világpiacot abban a pillanatban, mikor a tőkéstársadalom ráeszmél arra, hogy önmaga sírját ássa meg és ellensége karjaiba kergeti az egész világot, ha a maga gazdasági erőinek összefogása nélkül hagyja imbolyogni, különböző célokat hajszolva, ezt a szertebomlott^ világrendet; abban a pillanatban, mikor megérti ennek az össze-fogásnak parancsoló szükségességét és azt, 54