Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-508

Az országgyűlés képviselőházának 508, ülése 1931 május 21-én, csütörtökön. 383 diszparitáshoz, amely ma Magyarországon a megélhetést minden produktív osztály számára úgyszólván teljesen lehetetlenné tesai. Ezen a bajon, sajnos, ez a költségvetés nem segít. Termékeny beruházásról, nagyarányú beruházásról, szociális célok szolgáltatásáról nagyon kevés szám van a költségvetésben, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) sokkal kevesebb, mint amennyi ebben a korszakban és ezek között a viszonyok között szükséges volna és amennyire egy gondos kormányzás kötelezve volna. T. Képviselőház! Ha más területre megyünk, ha nézzük ia külpolitikai sikereket, amelyekkel ellensúlyozni akarták a belpolitikai és gazdasági sikertelenséget, nem látunk sokat és nem látunk jót. Annyit látunk, hogy az ország sorsát odakötötték egy hanyatló és pusztulásra érett reakciós rendszerhez, a fasizmushoz, azt látjuk, hogy a kormány minden reakciós megmozdulást nagyító üvegen figyel és örömmel üdvözöl, örömmel kapcsolódik hozzá, csak éppen a demokratikusan kormányzott népekhez nem találja meg az odavezető utat. (Feniczy Ignác: A szovjethez?) Ha általánosságban nézzük, mérjük és bíráljuk a helyzetet, akkor elhallgathatunk mi ellenzékiek, mi szélső ellenzéki szociáldemokraták és átadhatjuk a szót a felelős kormányzat egyes tényezőinek. Scitovszky belügyminiszter úr a múlt héten, a belügyi tárca költségvetése kapcsán, reflexióiban azt mondotta, hogy az ország létérdeke forog kockán. Mi ez? Már akkor megkérdeztük és kértük, feleljen rá, mit jelent az, hogy az ország létérdeke forog kockán, mit jelent ez gazdasági, szociális, pénzügyi és külpolitikai .szempontból? Miniszterek felelősség és magyarázat nélkül ilyen kijelentéseket nem tehetnének igazán alkotmányos országban, ahol felelős kormányzás folyik. Adós maradt a felelettel, csak ezt a mondatot mondta ki, hogy iaz ország létérdeke forog kockán, tehát nem bírná el egy kormányzatváltozás esetlegességeit. (Farkas István: Pedig csak akkor menthető meg az ország, ha másik kormány jön.) Lássuk most, hogy mit mond az egyetlen érvényesülő egy akarat, az ország ezidőszerint való miniszterelnöke. (Malasits Géza: István gazda! — Farkas István: Válogatják a juhokat! Juhhány ás van a miniszterelnökségen.) Azt mondja, hogy az ország mai helyzete nem bírja ki a fontos politikai problémák felvetését. Megkérdezzük a miniszterelnök urat, hogy miért nem bírja ki az ország az egészséges átalakulást, miért nem bírja ki az ország az egyedül célravezető gyógyítási módot. Mi az, hogy az ország mai helyzete nem bírja ki a fontos politikai problémák felvetését? Erre miért nem felel az ország miniszterelnöke? Azt megszoktuk, hogy bizonyos elszólások történnek és az elszólásoknak vannak súlyos konzekvenciái, de soha sem a kormányzat szempontjából. Soha sem hallatszik a túlsó oldalról bíráló szó, soha sem vonnak le politikai konzekvenciákat az elszólásokból. Nem tudom, elszólás-e ez a két miniszter, illetve egy miniszter és az egy miniszterelnök ajkáról elhangzott vészhír, de azt látom, hogy a t. túloldal ennek is tapsol, ennek is örül, állva tapsol és állva ünnepli azokat, (Felkiáltások a jobboldalon: Ülve!) akik tízesztendős kormányzás eredményeként azt tudják felmutatni, hogy az ország létérdeke kockán forog. (Farkas Gyula: Hála Istennek, hogy a kocka még nem dőlt el! — Farkas István: Jubhányás van most a túloldalon, muszáj, hogy így beszéljenek az urak! — Felkiáltások a jobboldaton: Mi az? — Farkas István: Menjenek Debrecenbe, ott megtudják! — Esztergályos János: Magyarul mungóhányás! — Felkiáltások a jobboldalon: Nagyon szellemes!) Ez a két autentikus nyilatkozat a rendszer csődjének, ha nem is bejelentése, de elismerése, a sorok között. Sajnos, nincs sehol sem tünet arra, hogy ennek valamilyen konzekvenciái lennének. Nézzük, mi történik a közszabadságok terén? A sajtószabadság, az egyesülési és gyülekezési jog nincs meg az országban, az esküdtszékeket felfüggesztették és máig sem állították vissza, a kivételes hatalomról szóló háborús törvényt életben tartották, tehát háborús állapotot tartanak fenn. (Farkas István: Úgy van! Úgy van! Háború a néppel!) tizennégy évvel a háború befejezése után is. Vagy nem merik bevallani, vagy nem akarják, vagy nem tudják, hogy a forradalmak és az ellenforradalom aktáit lezáró 12 esztendős távlata sem tudta megenyhíteni az engesztelhetetlenség és a bosszúállás politikáját, magyar munkások ezrei élnek külföldön, mert a magyar igazság felett még mindig a Miskolczy-féle ügyészek bosszúálló szelleme terpeszkedik. (Zaj jobbfelől) Elnök: A képviselő urat ezért rendreutasítom. (Farkas István (Br. Podmaniczky Endre felé): Ezen nevet t. báró úr?) Propper Sándor: A börtönökben még mindig őriznek politikai foglyokat, akiket a forradalom sodort az ügyészség útjába, még mindig vannak munkások, tisztviselők, akiket minden ok nélkül^ fosztottak meg szerzett jogaiktól, állásuktól és kenyerüktől. • (Felkiáltások jobbfelől: Minden ok nélkül?) A győzelmes hadvezérek könyörtelenségével sújtják porba mindazokat, akik szabadságot, levegőt és napfényt reklamálnak. (Simon András: Ki írta össze ezeket?) Ezek az okok, amelyek bennünket szólásra késztetnek. Ügy gondoltuk, hogy a tízesztendős kormányzás gyászos eredményeinek egyre gyűlő tömege mégsem maradhat minden konzekvencia nélkül. De tudjuk azt is, hogy ennek a ma érvényben lévő választójognak alapján összeválogatott parlament, ez a többség ezeket a bajokat orvosolni nem tudja és nem fogja. azért vetettük fel és azért helyeztük első sorba a demokratikus választójog problémáját. Mi ugyanis a bajok egyik forrásának az álparlamentarizmust, az álparlamentáris állapotot, a kendőzött diktatúrát tartjuk. A demokratikus népparlament az egyetlen szilárd talaj szerintünk, amelyen biztosan megállhatnánk, mint állam és jó startot vehetnénk az öldöklő világversenyben, amely ma a különböző népek és nemzetek között folyik. Mi a demokratikus parlamentarizmust, a tiszta parlamentet nem tartjuk csodaszernek, de bizonyos az, hogy az általános, egyenlő, titkos választójog alapján létesült parlament nem lehetne kicsiny^ csoportok osztályérdekeinek hűséges kiszolgálója, mert a felelősség, a választótól való félelem arra kényszeríti a képviselőket, hogy a dolgozók helyzetét elviselhetővé tegyék. Egy demokratikus parlament nem háríthatná át az állami élet minden terhét a sízegényekre, az elhagyottakra, a vagyontalanokra, és ez volna a javulás kezdete. Mi volt a válasz a mi reklamációinkra, miért reklamáltunk egyáltalán? Azért reklamáltunk, mert minden józan ész és minden logikus észjárás azt parancsolta volna, hogy a választójog terén meglehetősen nagy