Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-505
Az országgyűlés képviselőházának 505. ülése 1931 május 18-án, hétfőn. 291 politikáját, amelyet a népoktatás terén folytatott (Élénk helyeslés.) és arra kérem a miniszter urat, hogy ugyanazzal a szeretettel, amely lyel a falu oktatásügyét felkarolta, azét a faluét, amely oktatási szempontból az ország egyes részein a legteljesebb sötétségbe volt taszítva, méltóztassék ezt a politikát a legmeszszebbmenőleg folytatni (Elénk helyeslés és éljenzés.) s a falu közoktatásügyét azzal a szeretettel, amellyel eddig intézte, támogatni. Én meg vagyok róla győződve, hogy ha eljön egyszer az az igazságos kritika, amely a kormányférfiakat működésük alapján, az általuk létesített intézmények alapján fogja megítélni, akkor a miniszter úrnak emlékét nem azok a márványtáblák, melyeket esetleg bizonyos hízelgéssel is a hatalmon levő miniszter iránt állítottak fel, hanem az a sok-sok ezer népiskola fogja ebben az országban halhatatlanná tenni, amelyeket létesített. (Ügy van! Ügy van!) Ezen az úton a magam részéről pártom nevében is a legmelegebben üdvözlőin a miniszter urat és kérem, hogy ezt a népoktatási politikát a legteljesebb mértékben folytassa, mert erre a magyar népnek feltétlenül szüksége van, (Farkasfalvi Farkas Gépa: Ügy van! Ügy van!) már csak azért is, hogy öntudatos agrárpolitikát és öntudatos falupolitikát tudjon folytatni, mert meggyőződésem az, hogy csak egy minden tekintetben művelt falusi néppel lehet ebben az országban eredményesen agrárpolitikát csinálni. (Ügy van!) Űjólag kijelentem, hogy a miniszter úrnak ezt a politikáját a legmesszebbmenőén osztjuk, ezért elismeréssel viseltetünk, ebben az irányban a legmesszebbmenői eg támogatjuk. Ezek előrebocsátása után a miniszter úr költségvetését elfogadjuk. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — Farkafalvi Farkas Géza: Ez volt a tárgyilagos beszéd.) Elnök: Szólásra következik*? Urbanics Kálmán jegyző: Felírva nincs senki! Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A kultuszminiszter úr kíván nyilatkozni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Képviselőház! A politikai élet Magyarországon a miniszterre nézve, ha lelkiismeretesen fogja fel a maga feladatát, nincs örömökkel összekötve. Éppen ezért emberileg sjóleső érzés az, ha ellenzéki részről is meglátják azt a keveset, amit nehéz viszonyok között létrehozni az embernek talán sikerült. Engem bátorít a további munkában az, amit Gaal Gaston nagyrabecsült képviselő úr mondott, és természetes, hogy nincs nagyobb ambícióm, mint az,, hogy a ma,gyar népoktatás kérdést olyan stádiumra emeljük, amely mellett nyugodtak lehetünk s bizalommal nézhetünk a jövőbe. Igaza van a t. képviselő úrnak, hogy egymillió a nem állami tanítói illetmények kiegészítésére nem elég. Itt legyen szabad válaszolnom Peyer t. képviselő úrnak, aki ma azt kifogásolta, hogy miért van az, hogy a felekezeti népoktatás terhei nőnek. Azért növekszenek, mert az állami tanítók fixfizetésben kapják az illetményeiket, r az illetmény rendezés csak a nem állami, tehát községi és felekezeti tanítóknál érvényesül. Amikor tehát a búzaárak hanyatlása következtében beállott igazságtalanságot jóvá akartam tenni, akkor az állami tanítóknál ezen a téren nem volt tennivaló, ellenben a felekezeti és községi iskoláknak kellett segítségére jönni. Ez nem elég, de a kormány reméli a gabonaárak emelkedését és amikor ezt majd ősszel kialakulni látjuk, akkor állapíthatjuk azt meg, hogy ezen az egymillión felül van-e esetleg valamire szükség. Ezen a téren igazáu a legnagyobb szimpátiával kell konstatálnom, hogy a pénzügyminiszter úr mindent megtett, ami lehető volt; hiszen ő éppúgy látja, mint én azt, hogy ezen a téren cselekednünk kell. A papság részéről különösen rokonszenves az, hogy annak ellenére, hogy rendkívüli súllyal nehezedik a magyar lelkészkedő papságra a terményárak hanyatlása, az ő körükben kifakadás nem volt. Azt hiszem^ hogy minden helyes kormányzatnak alfaj hogy az ember ne akkor cselekedjék, amikor már nagy a lárma és különösen amikor már -fenyegetődznek, hanem elsősorban azoknak jöjjön a segítségükre, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) akik felesleges módon lármát nem csapnak és nem fenyegetődznek. Minthogy ez a helyzet a lelkészeknél megvolt, nem láttam a kultusztárcánál sürgősebb feladatot, mint t azt, hogy ezek az igazságtalanságok elimináltassanak. (Elénk helyeslés a jobboldalon) Nem is lennék hajlandó bármely célra új, összeget felvenni a kultusztárca költségvetésébe, amíg ez a kérdés megoldva nincsen. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Petrovácz Gyula nagyrabecsült barátom olyan kijelentést tett, hogy a budapesti egyetem katholikus egyetem. Én azt hiszem, ho^y ilyen messzire még katholikus részről sem mentek el. Az vitatható, hogy az egyetemi alap katholikus jellegű-e vagy nem. Minthogy azonban a megcsonkult egyetemi alap jövedelme még a katholikus teológiai kar fenntartására sem egészen elegendő, még az sem mondható, hogy az állam az egyetemi alapot talán elvonta volna a katholikus céloktól, mert hiszen az egyetemi alap jövedelméből tartja fenn a katholikus teológiai fakultást. De magát az egyetemet katholikus intézménynek kijelenteni, amikor arra az egyetemi alapból alig jut, ellenben a budgetbői hatalmas összegek fordíttatnak rája, azt hiszem, ezt nem lehet és nem is célszerű vitatni, ellenben vitatni lehet az egyetemi alap minemű jellegét, ezt esetleg bíróilag is el lehetne dönteni, nem lenne ellene kifogásom. De az egyetem katholikus jellegét, azt hiszem, nem lehet vitatni, nem is tanácsos, ez csak a felekezeti békesség megbontására vezetne. (Ügy van! jobbfelől.) Amit Gaal Gaston nagyrabecsült barátom a polgári iskolákról mondott, az megfelel a valóságnak. Volt egy időszak, amikor tudtom, nélkül pár polgári iskola épült, de azt is méltóztatnak tudni, hogy mi volt annak a következménye: egy egész osztály feloszlatása. Amilyen szeretettel és elismeréssel bánok az én munkatársaimmal és azt hiszem valahányszor a költségvetést tárgyaltuk, mindig szeretettel emlékeztem meg munkatársaimról és amennyire kérem, hogy velem szemben mindig bátran érveljenek, azt hiszem, minden munKatársam megerősítheti, hogy csak örültem, ha nekem ellentmond tak — annyira megkívánom, hogy ha egyszer határoztam, az, és csakis az hajtassék végre, amit határoztam és mivel nem az hajtatott végre, hanem egyéb, az egész polgári iskolai osztályt feloszlattam. Azt hiszem, ez radikális rendcsinálás volt. Akkor szerencsérc ezek ben az épületekben el lehetett helyezni elemi iskolai osztályokat, úgy hogy nem kellett akkor azokban a községekben népiskolákat építtetni. Ezek az iskolák, amint meggyőzöd torn, most teljesen be vannak népesítve, tehát a magyar államnak nem lett belőle anyagi kára, de min-