Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

266 Az országgyűlés képviselőházának arra az álláspontra, hogy ezt egyszerű bejelentés alapján tudomásul kell vennem és azt közérdekű szempontokból nem tehetem vita és kritoka tárgyává. Nem tudom egyáltalában, hogy nagy szolgálatot . tesz-e a kultuszminiszter úr és tiszteletreméltó munkatársa, amikor úgy állítja be a román és a jugoszláv tanügyi politikát, mint amely alkalmas arra, hogy a magyar kultúrpozíeiót, a nemzetközileg elismert magyar kultúrpozíeiót veszélyeztesse. Nem nagy dicsőség ez nekünk, hiszen végre azok az államok, amelyekről szó van, száz évvel ezelőtt alakult nemzeti államok és tulajdonképpen rövid egy évtizeddel ezelőtt mesterségesen konstruáltattak meg úgy, ahogy ma léteznek. Engedelmet kérek, az ezeréves magyar nemzetnek nemzetközileg elismert, századokra visszanyúló kultúrpozícióját fenyegetettnek beállítani az utódállamoknak ezzel a jelenlegi kultúrpolitikájával, ezt a magam részéről nem tartom szerencsésnek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem is mondta senki! Csak azt akarták kifejteni, hogy nekünk nem szabad elmaradnunk, hanem tovább kell mennünk!) Azt hiszem, t. képviselőtársam, mi egyet mondunk, mert ha méltóztatott itt lenni, vagy — mint nekem szerencsém volt -*• méltóztatott elolvasni a mondottakat, abból a beszédből mást nem lehet kiolvasni. «Nagyon komoly dolgok ezek» — mondotta a kultuszminiszter úr, harcban kell állanunk, mert a jugoszláv és a román kultúrpolitika veszélyezteti ezt a fölényt, — ezt én teszem hozzá — azt a pozíciót, amelyet a magyar kultúrpolitika eddig el tudott érni. Mondom, nem tartom valami nagyon szerencsésnek, hogy a kultuszminiszter úr — ilyen belső politikai, taktikai érdekekből — és t. munkatársa innen a magyar parlamentből csináljon propagandát és valljuk meg őszintén, hamis propagandát, mert nem látom olyan rettenetesen veszélyeztetve a magyar kultúrpozíeiót ezzel az utódállamokban folytatott kultúrpolitikával, mint ahogy a kultuszminiszter úr és t. munkatársa beállítja. (Gr. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter: Mert kilenc év óta dolgoztunk, azért nincs veszélyeztetve!) T. miniszter úr, leszek bátor az összehasonlításnál kihagyni a miniszter úr nagyérdemű munkásságát és az 1921—24, évi átlagra utalni. Az első, amit bátor vagyok megjegyezni Kornis t. képviselőtársamnak, hogy bár én figyelemmel elolvastam az ő felszólalásának statisztikai adatait, azokat tökéletesen értékelni nem tudtam. T. képviselőtársam különböző fogalmakkal operált, középiskolákkal, középfokú iskolákkal, polgári iskolákkal, kereskedelmi szakiskolákkal, amelyek különböző típusú iskolák, s bizonyos gyűjtőfogalmat jelentenek, a magyar viszonyoknak szembeállítását tehát e statisztikai adatok alapján nem tudtam véghezvinni. A magam részéről azonban kiragadok mégis egy olyan részletet, ahol azonos fogalmakkal méltóztatott operálni, ez a részlet pedig a jugoszláv kultúra előrehaladásának azokra az adataira vonatkozik, amelyeket t. képviselőtársam itt a Ház elé terjesztett. Mármost, ha összehasonlítom ezeket az adatokat, méltóztassék megengedni, nem látom minden egyébtől eltekintve, — amire bátor leszek utalni — hogy ez veszélyeztetné a magyar kultúrpozíeiót. T. képviselőtársam előadása szerint Jugoszláviában a középiskolák és polgári iskolák száma 385, a tanulók száma 105.950, a tanítói személyzet létszáma 6045. Nem tudom azonban, hogy mit méltóztatott felvenni középiskolának? Fel méltóztatott-e venni közép505. ülése 1931 május 18-án, hétfőn. iskolának a kereskedelmi szakoktatást végző iskolákat, a tanító- és tanítónőképzőket, a kisdedóvónőképzőintézeteket? En csak azt tudom, hogyha szigorúan a mi terminológiánk szerint vett középiskolákat: a gimnáziumokat» a reálgimnáziumokat és reáliskolákat vesszük alapul, figyelmen kívül hagyva a kereskedelmi iskolákat, a felső mezőgazdasági iskolákat, a tanító- és tanítónőképzőket, a kisdedóvónőképzőket, akkor a mai magyar állapotot ezzel szemben a következőnek látom: Jugoszlávia 385 közép- és polgári iskolájával szemben nekünk 564 polgári és középiskolánk, a tanulók száma ott 105.950, nálunk ugyanezekben az iskolákban 131.654, a tanárok létszáma Jugoszláviában 6045, nálunk 6684. Méltóztassék megengedni, hogy csak ezt az egy adatot kapjam ki, mert itt találtain az összehasonlításra azonos nevű és így feltételezetten azonos típusú és talán azonos értékű iskolákat is. Mert hiszen nyilvánvaló dolog, hogy egy összehasonlításnál, amikor^ tanügyi intézményeket hasonlítok össze, tisztában kell lennem azzal, hogy azonos típusú intézményeket és ezeknek keretén belül azonos értékű intézményeket hasonlítok-e össze, mert hiszen, ha csak a statisztika rideg számait nézem, akkor azt látom, hogy Magyarországon is van 6600 és egynéhány mindenfajta elemi iskola, de ezek közé ugyancsak fel van véve ismétlő elemi iskola, általános ismétlő és gazdasági ismétlő elemi iskola. Nem is akarok belemenni ezeknek a számoknak vitatásába, hanem leszek bátor rámutatni egy olyan körülményre, amely világosan megmagyarázza, hogy ennek az összehasonlításnak jelentékeny gyakorlati értéke nincsen. Nincsen jelentékeny gyakorlati értéke azért, mert t. képviselőtársam két körülményt nem tárt elő. Az egyik ezeknek az államoknak a háborúelőtti állapota, a másik körülmény pedig jelenlegi népességük és területük. Már pedig ha én meg akarom húzni a vészharangot és fokozott tempóra akarom sarkalni a magyar törvényhozást a tanügyi költségek emelése tekintetében, az objektivitáshoz, a kép tel jességéhez hozzátartozik az is, hogy erre is utaljak. (Kornis Gyula: Az 1921/22-es adatok voltak összehasonlítva az 1928/29-es adatokkal, tehát a mai Romániával és a mai Jugoszláviával!) T. Képviselőtársam, ennek teljesen tudatában vagyok, de azt hiszem, hogy képviselőtársam is tisztában van azzal, sokkal jobban mint én, — hiszen elsőrangú szakember — hogy az 1920-as adatok, amelyeket méltóztatott beszédében említeni, nem sokkal változhattak az 1913/14-es adatokkal szemben, mert azt senki sem hiszi el, hogy Jugoszlávia és Románia a háborús négy év és az utána következő még egy év, tehát öt év alatt a kultúrintézmények fejlesztésére fordította erejét. Ha most ebből a szempontból mérlegelem ezt az összehasonlítást és ezt a beállítást, akkor engedje meg nekem t. képviselőtársam, hogy Jugoszláviának és Romániának a háborúelőtti utolsó évben lévő kultúrállapotáról is egy bizonyos képet nyújtsak a t. Háznak. Ami Jugoszláviát illeti, ott mindennapos elemi iskola 1914-ben, de nem számítva az általános és gazdasági ismétlőiskolákat, a régi Szerbiában 1914-ben 1496 elemi iskola volt. Mit jelent ez a szám, t. Ház? Ezt csak akkor látjuk egész tisztán, ha figyelembe vesszük, hogy Horvátország egymaga az odacsatolás révén hozott a mai Jugoszláviának 1648 elemi iskolát, ugyanakkor középiskola összesen 20 volt,