Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-500
16 Az országgyűlés képviselőházának 500. ülése 1ÙÈ1 május 8~án, pénteken. részletesen^ ismertessem ezt az érdekes és értékes munkát, amely a magyar kérdés összes ágazataira kiterjeszkedik. Csak egy rövid passzust olvasok fel, amely jellemző arranézve, hogy mily mélyen tekintett bele a szerző a mi viszonyainkba, a mi lelkünkbe (Olvassa): «Igen sok francia ember vagyonának legalább is egy részét külföldön helyezi el. Az ilyen polgár, ha bármilyen okból kénytelen volna Franciaországot elhagyni, külföldön csaknem minden tekintetben úgy tudna élni, mintahogy otthon élt. Életmódján és szokásain nem kellene sokat változtatnia, hiszen francia könyveket, sőt még francia vendéglőket is úgy Európában, mint Európán kívül csaknem mindenütt találna. Távolról sem áll ez a magyarokról. A magyar nép vagyona nagyrészt a magyar földben fekszik; a magyar nyelv és a magyar szokások az ország határain nem terjednek túl. A francia ember is, a magyar ember is úgy szereti hazáját, mint a gyermek anyját. De a francia egészen jól megvan ezen anya nélkül is, ellenben a magyar nélküle élni nem tud». (Tetszés és taps a jobboldalon.) Dupuis könyvét a következő végkonkluzióval fejezi be (Olvassa): «Magyarország, ezt külön ki kell emelni, sokkal lojálisabb és sokkal inkább tiszteletben tartja a jognak fogalmát, semhogy többet kívánna Franciaországtól, mint igazságot és pártatlanságot. Franciaország, ha Magyarországot igazságosan és pártatlanul kezelné, Európa pacifikációjának tenne szolgálatot, de végtelen nagy szolgálatot tenne Közép-Európa összes államainak is, beleértve szövetségeseit, a kisentente államokat is, amelyek szenvedélyeik által vezettetve, oly kalandba bocsátkoztak bele, amely talán mindenkire nézve, die elsősorban ő rájuk nézve veszedelmes.» Ugyancsak nagyon érdekes Dupuisnak egy cikke, amely a Pester Lloyd f. év január 6-iki számában jelent meg. Ebben kiemeli Magyarország földrajzi helyzetét Közép-Európa kellős közepén, a Duna medencéjében, a Kelet kapuja előtt, beékelve a kisentente államai közé és azokat egymástól elválasztva. Majd arról beszél, hogy évszázadokon át Magyarország volt a kultúra kiindulópontja Dél és Kelet felé. Majd a következőklet írja (Olvassa): «Mindebből következik, hogy Magyarország arra van hivatva, hogy a jövő politikai alakulatok tengelye legyen. Ha Magyarország ettől a természetadta szerepétől megfosztatnék, úgy csatlakozni fog Ausztrián keresztül Németországhoz, amely utóbbi állam akár nyílt, akár burkolt formában, előbb-utóbb Romániát és Jugoszláviát, sőt később alighanem Csehországot is magához fogja vonni.» Mindezt — aláhúzom — francia ember írja. De még a következőket is (Olvassa): «Magyarország a revízió által oly elvek érvényesítését kívánja, amely elvekért Franciaország küzdött. Ezek: a néprajzi igazságosság és az emberi igazság. Franciaország helyesebb politikát követne, ha az utódállamokra oly értelemben hatna, hogy azok a kisebbségek védelme, valamint a határok reviziójának tekintetében, különösen ott, ahol a lakosság többsége magyar, engedékenyebb politikát folytassanak. Ez volná az utódállamoknak is jól felfogott érdeke, mert ezek a jelen helyzetben sohasem lesznek nyugodtak és egységesek. A revízió tehát nincsen ellentétben Franciaország érdekeivel», írja végül Dupuis. A legutóbbi német-osztrák vámunió terve Franciaország hivatalos köreiben — mint ismeretes — nagy konsternációt keltett. Dupuis erre vonatkozólag a Pester Lloyd április 11-iki számában a következőket írja (Olvassa): «Ez a felzúdulás nem más, mint Franciaországnak felébredése annak a tudatára, hogy a ^középeurópai probléma, amelyet a békekötésekkel elintézettnek véltek és amelyről tíz éven át nem akartak tudomást venni, igenis létezik. Ez a felindulás öl fog simulni s ekkor Franciaország a helyzetet kétségtelenül alaposan meg fogja vizsgálni és módot fog keresni arra, hogy eddigi középeurópai politikájának más irányt adjon.» Tudom, hogy a nagy francia forradalom hatalmas és örök eszméi ma is élnek még a francia népben. Hiszek abban, hogy ennek a dicső kórszaknak örökéletű, örökbecsű vívmányai: az emberi jogok tisztelete, az igazságosság, az emberi szabadság és egyenlőség nemes elvei fogják vezetni a francia népet akkor is, amikor a magyar kérdés végleg« megoldásáról lesz szó. Lukács Györgv igen t. képviselőtársamnak egyik kitűnő beszédére gondolok, amikor azt mondom: nem akarom feltételezni a hatalmas, dicső múltú Franciaországról, a kultúrának és az emberi haladásnak erről a klasszikus országáról azt, hogy Európa börtönőrének szerepére vállalkoznék. T. Ház! Senki sem vonhatja kétségbe, hogy nemzetközi helyzetünk állandóan javul. Méltóztassék csak összehasonlítani a 10 év előtti állapotokat a mai állapotokkal. Akkor még a szót is torkunkra forrasztották volna, ha igazságunkat mertük volna hangoztatni. Ma pedig nemzetközi helyzetünk anyira javult, hogy a miniszterelnök úr (Élénk éljenzés jobbfelöl és a középen.) az időpontot és a helyzetet már alkalmasnak találta arra, hogy az egységespártban tartott hatalmas beszédében minden kétséget kizáróan leszögezze Magyarország kívánságait a külpolitika terén. Gróf Bethlen István tíz év óta vezeti Magyarország kormányzatát. Ez alatt a 10 év alatt a külpolitika terén különböző eszközökkel élt, különböző utakon haladt, de következetesen mindig csak egy cél felé s ez a cél a magyar igazság érvényrejuttatása volt. (Úgy van! Úgy van! Taps jobbfelöl és a középen.) A miniszterelnök úr optimizmusa jogosult volt és jogosult ma is. Ez az optimizmus az államférfinak nélkülözhetetlen egészséges opti mizmusa, amely azonban mindig számol a realitásokkal, a tényleges lehetőségekkel. Ennek az optimizmussal átszőtt, céltudatos politikának köszönhetjük azt, hogy Magyarország izoláltsága megszűnt és hogy ma bizalommal nézhetünk a jövő elé. Az adott tényekkel és realitá sokkal való számolásnak köszönhetjük viszont azt, hogy ez a szerencsétlen, elkeseredett nemzet megóvatott attól, hogy kalandokba vesse magát, de megkíméltetett az ország olyan helyzetektől is, amely helyzetek nemzeti önérzetüuk és nemzeti büszkeségünk szempontjából nagyon fájdalmasak, sőt talán elviselhetetlenek lettek volna. A sok nagy szolgálat közül, melyet a jelen kormány a nemzetnek a lefolyt tíz év alatt tett, talán ez volt a legnagyobb, a legbecsesebb szolgálat. (Ügy van! Ügy van!) Mivel a külügyminiszter úr és a kormány iránt bizalommal viseltetem, a külügyi költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taj)s jobb felől és a középen. A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubieza Ferenc jegyző: Lázár Miklós! Einök: A képviselő úr nincs jelen. Ki a ko vetkező szónok?
