Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

Az országgyűlés képviselőházának 504-, ülése 1931 május 13^án, szerdán. 219 nyibe került egész Nagy-Magyarország közigazgatása. Ha tehát azt vesszük tekintetbe, hogy az ország területének 72%-át, lakosságának 59%-át elvesztettük, a közigazgatás terhei pedig nem csökkentek, sőt emelkedtek abszolút összegben is, akkor valóban nem lehet kétséges, hogy közigazgatásunk túlméretezett és hogy a közigazgatás terhei nem állanak arányban a megmaradt kis országrész teherbíró képességével. Az is kétségtelen, hogy ezt a megmaradt kis országrészt kevesebb emberrel is eladminisztrálhatnánk. Közigazgatásunk komplikáltságának és nehézkességének főoka tehát éppen az, hogy több emberrel kell végeztetnünk azt a munkát, amelyet kevesebb ember is elvégezhetne. A közigazgatás racionalizálásának, egyszerűbbbé tételének tehát a helyes kiindulópontja, kezdő lépése az lenne, hogy mindazokat az embereket, akik a közigazgatásnál nélkülözhetők, akik a közigazgatás egészséges menetét szükség nélkül akadályozzák és nehezítik, onnan el kellene vonnunk és meg kellene szüntetnünk a szükségtelen és nélkülözhető hatásköröket is, ha ezeket a szükségtelenné vált közigazgatási közegeket másutt el tudnánk helyezni. De éppen ez a körülmény nehezíti meg és teszi lehetetlenné, a racionalizálásnak ezt az egyedüli helyes, észszerű és eredményes módját, illetőleg keresztülvitelét, hogy tudniillik a közigazgatástól elvont és nélkülözihetővó vált tisztviselőket másutt nem tudjuk elhelyezni. Hogy pedig Csupán a munkanélküliek számát szaporítsuk, vagy a nyugdíjasok számát növeljük, ennek valami túlsók értelme nem lenne. Ami tehát a racionalizálásnak azt a módját illeti, amely a felesleges és szükségtelenné vált hatáskörök .megszüntetésével és az ezáltal nélkülözhetővé vált közigazgatási közegek elbocsátásával járna, szociális szempontból nem igen látom megvalósíthatónak. A közigazgatás racionalizálásával nem is ebben a vonatkozásban akarok foglalkozni. Vannak sokkal kézenfekvőbb és egyszerűbb^ módjai is a közigazgatás egyszerűsítésének és észszerűbbé tételének, amelyek egyúttal a lakosság érdekeinek is jobban megfelelnek, ezek pedig az egyes közigazgatási területek módosításával, egyes közigazgatási határok kiigazításával függnek össze. Vannak ugyanis az ország minden részében olyan közigazgatási határok, amelyeknek további fenntartása ma már teljes anomália és anakronizmus. A gazdasági és kulturális fejlődés és a népesség legeminensebb érdekei is azt követelik, hogy ezeket a fejlődés útjába álló, elavult és a népesség terjeszkedését megakadályozó határokat meg kell változtatnunk. Ha jól emlékszem, Csizmadia András t. képviselőtársam és e Ház tagjai közül már többen is szóvátették egyes ilyen elavult, a gazdasági célszerűséggel és a természetes f fejlődéssel t ellentétben álló közigazgatási határok megváltoztatásának szükségességét, úgy tudom azonban, hogy ezideig meglehetősen kevés eredménnyel. Én meg tudom érteni, hogy a mélyen t. belügyminiszter úr meglehetősen nehéz helyzetben van, mert a homlokegyenest ellenkező érdekek szövevényében nehéz teljesen kielégítő és az egymással szembenálló érdekeltek _ mindegyikét teljesen megnyugtató megoldási módot találni. De a belügyminiszter úrnak és — amennyiben törvényhozási intézkedésre van szükség — a törvényhozásnak is túl kell tennie magát bizonyos akadályokon. A múlt nem állhatja útját a jövőnek és a természetes fejlődésnek. Azokat a közigazgatási határokat, amelyek a primitív gazdálkodás és az úrbédriség korában, azóta már teljesen elavult szempontok figyelembevételével, vagy azóta már rég megváltozott természeti viszonyok alapján állapíttattak meg, ma már nem lehet indokolt minden esetben változatlanul fenntartunk, különösen akkor nem, ha ezek a határok ellentétben állanak a gazdasági célszerűséggel, a fejlődés törvényével, a népesség gazdasági és kulturális törekvéseivel. Ezek a határok elhatárolhatják egyes közületek gazdasági, kulturális és szociális törekvéseit, de nem. állhatnak ezeknek a törekvéseknek útjában és nem állhatják útját az egészséges fejlődésnek. Elvégre a közigazgatás és a közigazgatási határok kell, . hogy legyenek a nép érdekében, nem pedig fordítva : a nép a közigazgatási határok és a közigazgatás érdekében. A modern, észszerű, tehát racionális közigazgatás követelményeinek az az elv felel meg, hogy az egyes közigazgatási határok megállapítása történjék a nép érdekeinek és szükségleteinek megfelelően, nem pedig fordítva. Nem tudom, hogy a közigazgatási határok kiigazítását, illetőleg hány konkrét panaszt terjesztettek a mélyen t. belügyminiszter úr elé, tudom azonban azt, hogy Bács-Bodrog vármegyéből a határmenti megcsonkított Katymár és Hercegszántó községek már a múlt évben terjesztettek elő ilyen kérelmeket, amely kérelmek most a belügyminiszter úr előtt vannak elintézés alatt. Hencegszántó község az ezidőszerint Mohácshoz tartozó Klágya-puszta és Pacsibara határrészeknek, Katymár község pedig a ibácsborsódi határnak a katymári határba beleékelődŐ és a Katymár községtől délre eső ólegyeni határrész átcsatolását kérte. Szíves elnézését kérem a távollevő Mihálffy és báró Vojnits t. képviselő társaimnak, hogy kerületüket akarom megnyirbálni, de talán nem veszik tőlem rossz néven, ha a közérdeket nem helyezzük alá bizonyos tapintatossági szempontoknak. A Mohácshoz tartozó Klágyapuszta és Pacsibara nevű határrészek, amelyeknek átcsatolását Hercegszántó kérte, Hercegszántó községtől fél kilométerre fekszenek, illetve legtávolabbi pontjuk három és fél kilométerre fekszik, míg Mohácstól 21, illetve 24 kilométernyire. Sőt télen Mohácstól teljesen el vannak vágva, mivel odavezető út nincsen, csupán a főhercegi uradalmon, vagy a püspökpusztai uradalmon mehetnek keresztül, ezeknek az uradalmaknak utai pedig^ télen át teljesen el vannak zárva. Mohács városát tehát csak nagy kerülővel lehet megközelíteni. Télen az oda- és visszautazás két napig is eltart. Nem kell kiemelnem, hogy a Duna, amely ezeket a határrészeket Mohács városától elvágja és amelyen át híd nincs, tél idején megnehezíti e területek birtokosainak Mohács városába való jutását. Az átcsatolni kért határrész területe mintegy 980 kat. hold, amely 123 birtokos közt oszlik aneg. Ezek közt 110 hercegszántói, 13 másik két szomszédos községbeli birtokos, de mohácsi birtokos egyetlenegy sincs. Ezeknek a területeknek, illetve az ott lévő tanyáknak lakossága Hercegszántóra jár templomba, a gyerekek odajárnak iskolába, orvost, szülésznőt onnan vesznek igénybe, minden szociális és kulturális szükségletüket Hercegszántó elégíti ki, az adót ellenben Mohácsnak fizetik. A Katymár által átcsatolni kért baosborsódi határrész nagyobb része szorosan beékelődik a katymári határba, amely ezt a határrészt három oldalról körülveszi, sőt annyira beékelődik, hogy Katymár község egyik utcájánakfele Bacsborsódhoz tartozik és ez a fél utca a bácsborsódi községházától — nem mondom,